Gazdaság
Két szaúd-arábiai befektető magyarországi cége vásárolta meg a két éve leállt, azóta felszámolás alatt lévő üzem vagyonát
2014. 05. 21. 14:48
A korábban jelzett rekordtermés helyett csak jó közepes termés várható a magyarországi gyümölcsösökben, főként az elmúlt hét időjárása miatt.
Ha a Gazdasági Versenyhivatal nem őrködött volna a piaci verseny felett, a fogyasztókat legalább 58 milliárd forinttal rövidítették volna meg a cégek 2008 és 2012 között, de akár ennek a négyszeresével is.
Legalább akkora bajt hozhat a gazdaságra a tartós árcsökkenés, mint az elszaladó árak.
A gazdaság növekszik, a bankszektorba áramlik a tőke, csökkenhet az infláció, gyorsulhat az export, ez pedig óvatos optimizmusra ad okot - mondta a Költségvetési Tanács elnöke.
2014. 05. 21. 08:49
Hazai leányvállalatok tavaly 573 milliárd forintot utaltak ki főleg adóparadicsomokban bejegyzett tulajdonosaiknak.
Hatályon kívül helyezett kedden a Győri Ítélőtábla egy olyan elsőfokú bírósági döntést, amely a szerződés egészének semmisségére hivatkozva az adósnak adott igazat egy devizahiteles-perben.
2014. 05. 20. 15:49
Az állami pénzmosodának is szerepe lehet abban, hogy az idén mintha kezdenének visszavándorolni a külföldre kivitt megtakarítások.
2014. 05. 20. 15:30
Több mint a százszorosára emelkedett a Magyarországról Ukrajnába szállított földgáz napi mennyisége kedden.
Nem boszorkányság, kis odafigyeléssel még nyerni is lehet az okos hitelkártya-használattal
2014. 05. 20. 13:18
Virágzik a modern kori rabszolgatartás és a kényszermunka, amiből évi 150 milliárd dollár illegális profit származik – derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet jelentéséből.
A biztosítási bejelentések szerint hat megyében okozta a legnagyobb pusztítást a vihar a múlt héten.
Fogyasztóvédelmi hatósági eljárást indított a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal az E.ON Energiaszolgáltató Kft.-nél.
Igazuk lehet azoknak, akik már három éve ezzel riogattak. A hozzájárulásnál több pénzt húzhat ki a kamara a kkv-k zsebéből.
2014. 05. 20. 09:59
Áprilisban negyedével kevesebb regisztrált álláskeresőt tartottak nyilván, mint egy évvel korábban. Több mint felük változatlanul semmilyen ellátást sem kap.
A születésnapját ünneplő Wizz Air ma éjfélig minden második repülőjegyet ajándékba ad.
Patai Mihály azt is kifejtette, hogy az árfolyamgát általánossá tétele jó megoldás lehet a devizahitelesek problémájára, ám a bankoknak nagyon sokba kerülne.
2014. 05. 19. 09:41
Kijev a május végéig tartó idei első öt hónapban közel annyi földgázt importál Oroszországból, mint amennyit a múlt év egészében.
Vagyonrekordot döntöttek a brit gazdagok leggazdagabbjai az elmúlt egy esztendőben.
Ősztől indulnak a charterjáratok Sármellék és Bázel között.
A nemzetközi trendekkel ellentétben a magyar vállalkozások 21 százaléka külföldön tervez növekedést, míg a hazai piacon csak 19 százalék.
7 és fél milliárdos veszteséget jelentett a bankcsoportnak a válság, ennek ellenére jobban teljesítettek, mint várták.
Márciusban 34,2 százalékkal emelkedett éves szinten az építőipari termelés.
- 22:01 Hatalmas bombagólt vágott a Vasas csapatkapitánya a klub 115. születésnapján
- 21:36 Szabálytalanul kezelte a veszélyes anyagokat a debreceni akkugyár a hivatalos vizsgálat szerint
- 21:34 Lefóliázza a debreceni CATL a dolgozók telefonját a „kiemelkedő értékű szellemi tulajdon és speciális műszaki megoldásaik védelme” miatt
- 21:01 „De én attól még magyar vagyok, bazmeg!” – külföldön élő fiatalokkal beszélgettünk a hazaköltözésük esélyeiről
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 20:31 Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta egy friss felmérés szerint
- 20:21 Borbás Marcsi az anyagi helyzetéről: Az alsó középréteghez tartozom
- 20:12 Magyarország azt kéri az EU-tól, hogy törölje el az orosz és fehérorosz műtrágyákra kivetett vámokat
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 20:01 A nap legfontosabb hírei - 2026.03.16.
- 19:50 Ütemtervet vár Brüsszel Ukrajnától a Barátság vezeték újraindítására
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 19:00 Meg lehet-e nézni 10 fontból Budapestet?
- 18:58 Dilettantizmus, sakkfigurák, állami pénz – mi folyik Diósgyőrben?
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 14:39 Jeff Goldblum felesége nem szégyenlősködött az Oscar-afterpartin: mindenki az ő szettjét figyelte
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 16:23 Szijjártó Péter: Nyíltan megfenyegette Magyarországot a német külügyminiszter
- 17:07 Magyar Péterék már foglalkoznak azzal, hogy mit lehet csinálni a Mol vezetésével a választás után
