Gazdaság

Yvette betett a magyar gyümölcsnek

A korábban jelzett rekordtermés helyett csak jó közepes termés várható a magyarországi gyümölcsösökben, főként az elmúlt hét időjárása miatt.

Korábban a témában:

A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke elmondta: A gyümölcsösökben a szakemberek most mérik fel a károkat és várhatóan a hónap végére vagy június elejére végeznek. Ekkorra várható a teljes termésbecslés is – mondta Mártonffy Béla, a FruitVeB elnöke szerdán az MTI-nek.

A viharos időjárás főként az ország nyugati területein okozott nagyobb károkat az ültetvényekben, amelyekben emiatt sok gyümölcs lehullott. Főként a korai fajták károsodtak jelentősen. A mostoha időjárást a korai meggy sínylette meg a leginkább, de az alma, a szilva és a kajszi ültetvények is.

Beszélt arról is: már a vihar előtt több helyen volt jégverés, ami szintén károkat okozott. Emellett egyes térségekben a homokverés okozott gondot. A korai cseresznyénél vízkár is jelentkezett, a sok csapadék miatt a cseresznyeszemek megrepedeztek. Volt olyan dinnyetermelő a Balaton környékén, akinek a szélvihar okozott jelentős kárt. A gyümölcsösöknek önmagában a hirtelen hőmérsékletváltozás sem tett jót.

Az elnök elmondta: kevesebb lesz az első osztályú gyümölcs az idén. A károk az országban nyugatról keletre haladva csökkennek. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a korábbi kedvező időjárás miatt a szezon előrébb tart, ami azt jelenti, hogy már most tudnak a termelők szállítani árut az áruházláncokba. Nehézséget jelent ugyanakkor számukra, hogy az áruházakban nagy a külföldi gyümölcskínálat, ami rontja a belföldi termelők értékesítési lehetőségeit. Ezért célszerű volna az elnök szerint, ha a nagy áruházláncok belföldről rendelnének.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

16 July 2019, France (France), Straßburg: Ursula von der Leyen was delighted after the announcement of the election results in the plenary hall. Von der Leyen becomes the new President of the EU Commission. The heads of state and government of the EU had proposed the CDU politician as successor to EU Commission President Juncker. Photo: Michael Kappeler/dpa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.