Gazdaság

Másfél milliárdos kárt okozott itthon Yvett

A biztosítási bejelentések szerint hat megyében okozta a legnagyobb pusztítást a vihar a múlt héten.

Kapcsolódó cikkek

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) első összesítése szerint a múlt heti Yvette névre keresztelt ciklon miatt május 19-éig több mint 21 ezer bejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz, a károk becsült összege meghaladja az 1,6 milliárd forintot – közölte a szövetség.

A tájékoztatás szerint a ciklon két-háromszorosára növelte a biztosítóknál az ilyenkor szokásos kárbejelentések számát, de volt olyan nap, mikor ötször több bejelentést regisztráltak.

A leggyakrabban a villámok és a fák kidőlése okozta a kárt, de sok esetben sérültek a tetők és beáztak az épületek is.
A legtöbb bejelentés Somogy, Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun, Heves és Pest megyéből érkezett, illetve a fővárosból és annak vonzáskörzetéből.

A MABISZ adatai szerint 2013-ban a lakásbiztosítási piac összesített díjbevétele – a társasház-biztosításokból származó bevételekkel együtt – 104,9 milliárd forintot tett ki. Az egyéni lakásbiztosítási szerződések száma 2,98 millió volt, 93 ezerrel maradt el a 2010. évitől.

A 2013-ban kötött lakásbiztosítási szerződések éves átlagdíja nem haladta meg a 28 300 forintot.
A magyarországi ingatlanok mintegy 72 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik