A LeBron James vezette Cleveland Cavaliers öt ponttal verte New Jersey Nets-t és ezzel története egyik legsikeresebb hetét zárta. Keleti rangadót nyert a Chicago, a Utah pedig idegenben verte Iversonékat.
A Cassini szonda adatai alapján úgy tűnik, elegendő bizonyíték áll a tudósok rendelkezésére, hogy kijelenthessék, mégis vannak folyékony metán tavak a Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titán felszínén.
A csoportok a csimpánzok életkorának megfelelően vannak felállítva, azaz létezik bölcsőde, óvoda és iskola. A majmok rendelkezésére álló terület „iskolázottságuknak” megfelelően nagyobb és nagyobb, kapcsolatuk a gondozókkal kevesebb és kevesebb. Jókedv és barátság Sierra Leonéban.
A címvédő Liverpool már a 3. fordulóban elbúcsúzott az FA Kupa további küzdelmeitől, miután hazai pályán kikapott az Arsenaltól. Az élvonalbeli csapatok közül a Charlton és a Wigan is kiesett.
Az orosz Dinara Szafina és a szerb Jelena Jankovics egyaránt tornagyőzemelemmel hangolt a január 15-én startoló Ausztrál Openre, a 2007-es esztendő első Grand Slam-versenyére.
Az autósoknál és a motorosoknál is hazai győzelem született a 2007-es Dakar-rali első, portugál szakaszán. A versenyzők szombaton 464 kilométert tettek meg, ebből 117 volt a gyorsasági.
Művészettörténeti előadássorozattal és a restaurátorok munkáját bemutató kiállítással ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját az idén a Magyar Nemzeti Galéria.
A nagyszerű formában lévő Dallas sorozatban 13. győzelmét aratta az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA). Szombatra virradóra a texasi rivális San Antonio együttese volt az áldozat.
Bár bizonyítva még nincsen, geológiai vizsgálatok azt sugallják, hogy két, egymástól távol eső ősi kultúra egyidejű hanyatlásának közös gyökere van: a maják és a kínai Tang-dinasztia bukását is egy globális klímaváltozás okozhatta.
Abban minden érintett egyetértett, hogy a magyar sportnak a jelenleginél több pénzre lenne szüksége, az idén rendelkezésre álló összegek nagyságát, elosztásának megalapozottságát illetően azonban már különbözőek voltak az értelmezések a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), illetve a sportot felügyelő Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) képviselőinek, valamint a sportszövetségek vezetőinek pénteki megbeszélésén.
Az al-Ittihadnál folytatja pályafutását Luis Figo, az Internazionale portugál labdarúgója, a korábbi hírektől eltérően azonban nem januárban, hanem csak júliusban költözik Szaúd-Arábiába.
Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és az U19-es nemzeti együttes szövetségi edzője nem dolgozik tovább szakkommentátorként a sporttelevízióban.
Kilenc személy ellen nyújtottak be visszaélések miatt vádiratot a székesfehérvári Videoton FC Kft.-t érintő ügyben. Az ügyészség Viniczai Tibor MDF-es alpolgármester ellen is vádat emelt.
Börcsök Enikő főszereplésével mutatják be Gabriel García Márquez Száz év magány című regényének színpadi változatát vasárnap Budapesten, a Vígszínházban.
Év elejére befejezték az Aréna Pláza nevű új bevásárlóközpont alapozását. Az ország legnagyobb ilyen jellegű létesítményét 2007 őszén adják át a kivitelezők.