Az UEFA-kupa-győztes Sahtar Doneck edzője, Mircea Lucescu infarktust kapott. Brazilokkal erősítettek az olasz klubok; Romariót kiengedték az előzetesből. Rövid hírek.
Éjszaka végzik azokat a munkálatokat, amelyek miatt július 20-án és 21-én le kell zárni az M3 as autópályát a gödöllői csomópont térségében. A beavatkozás a nappali forgalmat nem érinti.
A 2009/10-es magyar futballszezon szombaton 19 órakor veszi kezdetét a Szuperkupa-mérkőzéssel, amelyen a bajnok DVSC-TEVA és a kupagyőztes Budapest Honvéd csap össze Siófokon.
A spanyol sajtóban megjelentek szerint Ibrahimovic a Bajnokok Ligája győzteséhez szerződött. A svéd támadóért a katalánok 40 millió eurót és Eto'ót adják, plusz Alekszandr Hleb egy évig kölcsönben az Interben játszik.
Idén igencsak nagy az adok-veszek a spanyol és az olasz bajnok között. Előbb a brazil Maxwell igazolt a katalán fővárosba, majd Hleb milánói érkezését valószínűsítették. A két klub ismét felvetette az Ibrahimovic-Eto’o cserét is.
A héttől játsszák Michael Mann rendezőnek a legendás John Dillingerről szóló gengszterballadáját a Közellenségek című filmet és egy retrohangulatú (nosztalgikus) vígjátékot Adventureland – Kalandpark címmel.
Ne dőljünk be a reklámoknak, amik egyre újabb és divatosabb termékek megvásárlására buzdítanak: ami elromlott, azt a legtöbbször meg lehet javítani. Sokkal olcsóbb, ráadásul környezetbarát megoldás – Kukadiéta az FN-en.
A hétvégén fut a Hegyalja és az EFOTT, de Dévaványára is elmehetünk egy kis kollektív dobolásra, Budapesten ingyen mozi, ingyen koncert és ingyen uszálystrand vár minket.
Tasi Tamás 392 körös teljesítménnyel bronzérmet szerzett a férfi futócéllövők 50 méteres, 40 vegyes számában az Eszéken zajló sportlövő Európa-bajnokságon. Az argentin Estudiantes La Plata negyedszer nyerte meg a Libertadores-kupát.
A Haladás és az Újpest is vereséggel zárta az Európa Liga csütörtöki selejtezőit. A szombathelyiek Borasban háromgólos kudarcba szaladtak bele, míg a budapestiek Bukarestben nem bírtak a Steauával.
Darron Gibson, a Manchester United 22 éves középpályása három évvel meghosszabbította szerződését. Az ötszörös ír válogatott játékos az előző idényben három bajnokin és két BL-meccsen játszott.
Januártól megszűnik a zöldkártya, az autók környezetvédelmi vizsgálatát egyszerre végzik majd a műszaki vizsgával - tudta meg a Magyar Televízió Híradója.
Összeomlott a vasárnapra tervezett marseille-i Madonna-koncert egyik épülőfélben lévő színpada csütörtökön, a balesetben meghalt egy ember, további hat pedig megsérült. A tragédia miatt lefújták a koncertet.
A dán Nicki Sörensen nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny csütörtöki, 12. szakaszát, összetettben továbbra is az olasz Rinaldo Nocentini vezet.
Folyamatosan irtják a szúnyogokat Budapesten földi és légi permetezéssel, miután az árvíz levonulásával visszamaradt pocsolyákban elszaporodtak a vérszívó rovarok - közölte a fővárosi önkormányzat.
Egy magyar szurkoló súlyosan, három pedig könnyebben megsérült abban a balesetben, amely Romániában, Nagyszeben (Sibiu) mellett történt csütörtökön - közölte a román hatóság tájékoztatása alapján az Országos Rendőr-főkapitányság.
Lúcio az olasz bajnok Internazionale csapatában folytatja pályafutását. A meglepetésszerű szerződést a Bayern München hivatalos honlapja is megerősítette.
Mintegy 20 ezer közép-magyarországi háztartásba juttatott el egyenként két darab energiatakarékos izzót a zöldtárca. Úgy számolják, hatéves időtartamuk alatt kétmilliárd forinttal csökkentik az áramszámlát és évi négymillió kilogrammal az üvegházgáz-kibocsátást.
Csütörtök délelőtt a Toro Rosso hivatalos közleményben jelentette be, hogy a korábbi híreknek megfelelően megvált francia pilótájától, Sebastien Bourdais-tól.