Belföld

Személycserére készül a szociális tárca két héten belül. Korózs Lajos államtitkár azt nem árulta el, kitől válnak meg, és azt sem, kit neveznek ki a megüresedő helyre - írta a Népszava.
2008. 07. 01. 07:06
Kedden 31-32 fokos csúcshőmérsékletre és igen magas UV-B sugárzásra kell számítani. Az előrejelzések szerint pénteken egy hidegfront éri el hazánkat, így mérséklődő meleggel és szórványos záporokkal kell számolni a hét végén.
2008. 07. 01. 06:45
Gyurcsány Ferencet, az MSZP elnökét a Szocialista Internacionálé 23. kongresszusán alelnökké választották Athénban hétfőn - közölte Nyakó István, a szocialista párt szóvivője.
2008. 06. 30. 23:17
Maradnak a kordonok a Parlament körül, miután az országos rendőrfőkapitány megerősítette a területre vonatkozó intézkedést - olvasható a rendőrség honlapjára feltett közleményben.
2008. 06. 30. 18:43
Csak az új vezérigazgató kinevezéséig, várhatóan augusztus 1-jéig kapja Balogh Zsolt, a vezérigazgatói jogkört gyakorló általános helyettes a vezérigazgató 1,5 millió forintos havi fizetését a korábbi 650 ezer forint körüli helyettesi pénze helyett - nyilatkozta a cég igazgatóságának elnöke.
2008. 06. 30. 16:49
A humanitárius szervezeteknek a kormányokkal és a helyi közösségekkel együtt kell dolgozniuk, hogy növeljék az AIDS megelőzésével és gyógyításával foglalkozó programok számát, s megfelelően kezeljék az ehhez társuló megbélyegzést, megkülönböztetést - a többi között ezt tartalmazza a Nemzetközi Vöröskereszt Katasztrófa Világjelentése.
2008. 06. 30. 16:41
Gyurcsány Ferenc szerint nem kijátszani kell egymás ellen a korosztályokat, vagy például a vidéket és Budapestet, hanem tisztességes, igaz partnerségre van szükség, amit a kormány ajánl. A miniszterelnök erről egy nyugdíjasfórumon beszélt hétfőn a fővárosban.
2008. 06. 30. 16:25
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló törvény módosítását.
2008. 06. 30. 15:52
Elsősorban a megelőlegezett lakásépítési (szocpol) kedvezmény szabályait szabta át a kormány a most megjelent lakásfinanszírozási rendeletében, így a jövőben a Magyar Államkincstár (MÁK) követi a támogatás feltételéül szabott gyermek megszületését, de fontos változás az is, hogy a legalább kétgyermekesek újra kaphatnak támogatást tetőtér-beépítésre és emeletráépítésre is.
2008. 06. 30. 15:46
Az Alkotmánybíróság (Ab) a köztársasági elnök indítványa alapján megsemmisítette a gyalázkodás tényállást beiktató büntetőtörvénykönyv-módosítást, mert az Ab szerint a gyalázko­dás tényállásba foglalt magatartások alkotmányosan nem büntethetők - közölte az Ab hétfői határozatát.
2008. 06. 30. 15:38
Nyolc településnek adományozott városi címet Sólyom László köztársasági elnök július 1-jével - jelentette be Gyenesei István önkormányzati miniszter. Bodajk, Isaszeg és Zamárdi is feljebb lép.
2008. 06. 30. 13:57
Megalakult a Fogyasztóvédelmi Tanács, amelynek célja, hogy konzultációs lehetőséget biztosítson a fogyasztóvédelem területén a kormányzati, a fogyasztói és a vállalkozói oldal képviselőinek.
2008. 06. 30. 13:53
Olvasói sztorik