Belföld

Horogkeresztes magyarokat fogtak Szlovákiában

Magyar állampolgárságú fiatalok csoportját helyezte vád alá tiltott önkényuralmi jelképek használata miatt vasárnap a szlovák rendőrség.

A csoport tagjai Révkomáromban, a Vág torkolatánál, az ártéri fák között táboroztak, ahol a magyar címert, valamint horogkeresztet ábrázoló zászlókkal a kezükben fényképezkedtek. A rendőrség őrizetbe vette, majd a kihallgatást követően elengedte a fiatalokat.

A magyar állampolgárok konzuli védelmet nem kértek, a továbbiakban szabadlábon védekezhetnek. A nyitrai kerületi rendőrkapitányság hétfőn külön sajtótájékoztatón ismertette a részleteket.

Szélsőséges benyomás

Ezek szerint a fiatalok húsz emberből, közülük kilenc magyar állampolgárból (nyolc férfi és egy nő) álló csapata a városban rutinjárőröző rendőrökben eleve szélsőségesek benyomását keltette.

A csoport a belvárosból szombat este a Vág és a Duna torkolatközén fekvő Harcsás nevű partszakaszra vonult, ahol a sátorhelyüket jelezvén az egyik fára kitűzték a hivatalos magyar zászlót, a bőrfejűek mozgalmának egy angol feliratos zászlaját, valamint egy horogkeresztes zászlót – ismertette a sajtótájékoztatón elhangzottakat hétfőn délután a TASR nyitrai tudósítója.

Nagy-Magyarország és Hitler

A helyszínre kiszállt rendőrök a személyi adatok ellenőrzése után megmotozták őket, majd “elkobozták tőlük mind a három zászlót, valamint egy kulcscsomót is, mert annak karikáján önkényuralmi jelképek vannak, Hitler portréja, náci vaskereszt, valamint a történelmi Magyarország térképe”.

A gyanúsítottaktól ezen kívül egy Hitler-portrét tartalmazó naptárt, és egy bűnjelnek minősülő fényképezőgépet is elkoboztak, amelynek felvételei a csoport néhány tagját a magyar állami zászló és a horogkeresztes zászló előtt karlendítő pózban örökítik meg.

Nem rokonszenveznek

Kihallgatás során az őrizetesek mindegyike tagadta, hogy bármelyik szélsőséges mozgalommal is rokonszenvezne.
Ján Stark nyitrai kerületi rendőrfőkapitány közlése szerint a csoport tagjai között két olyan szlovák állampolgárságú személy is van, akik a szlovákiai bűnüldöző szervek nyilvántartása szerint szélsőséges mozgalmakkal rokonszenveznek.

Vallomása során a magyar állampolgárok egyike beismerte, hogy büntetett előéletű, de hogy miért, azt nem tárta fel. A csoport szlovák állampolgárságú tagjai között szintén akadt egy büntetett előéletű személy. Mindnyájan szabadlábon védekezhetnek, de a szlovákiai törvények alapján a bíróság mindegyiküket hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik