Belföld

14 pályázó a BKV élére

Csak az új vezérigazgató kinevezéséig, várhatóan augusztus 1-jéig kapja Balogh Zsolt, a vezérigazgatói jogkört gyakorló általános helyettes a vezérigazgató 1,5 millió forintos havi fizetését a korábbi 650 ezer forint körüli helyettesi pénze helyett - nyilatkozta a cég igazgatóságának elnöke.

Tóthfalusi György elmondta, hogy a fővárosi önkormányzat gazdasági bizottsága május 27-én írta ki a vezérigazgatói pályázatot, ez azonban csak két héttel később jelent meg. Az új vezérigazgatóról július végéig dönt a szakbizottság, a poszt pedig augusztustól tölthető be.

A gazdasági bizottság elé a BKV igazgatóságának elnökéből, a szakbizottság elnökéből és a főpolgármesteri hivatal közlekedési ügyosztályának vezetőjéből álló bírálóbizottság tesz javaslatot.

Nem a suba alatt

Tóthfalusi cáfolta azt az interneten megjelent hírt, miszerint suba alatt döntöttek volna a megbízott vezérigazgató helyettesítési pénzéről. Mint mondta: röviddel azután, hogy az önkormányzat szakbizottsága megbízta Balogh Zsoltot a vezérigazgatói feladatok ellátásával, az igazgatóság is határozott az átmeneti időszakra szóló bérezéséről.

Bagdy Gábor (KDNP), a gazdasági bizottság tagja úgy vélte, hogy “a BKV-nál nem is olyan rossz vezérigazgató-helyettesnek lenni”. Ismeretei szerint a vezérigazgató 1,5 millió forintos havi fizetést és 150 százalékos prémiumot kap évente.

Minősíthetetlen

A vezérigazgató-helyettesek viszont 650-700 ezer forint körüli fizetést és 300 százalékos prémiumot kapnak az igazgatóság döntése alapján. A prémiumból 150 százalékot fixen megkapnak, a másik felét célprémium jelleggel – tette hozzá. A politikus leszögezte, hogy mielőbb szükség van egy vezérigazgatóra a cégnél, “minősíthetetlen, hogy hónapok óta nincs vezérigazgató ekkora vállalatnál”.

Somlyódy Csaba MSZP, a gazdasági bizottság elnöke az MTI telefonos megkeresésére nem reagált.

Még nőhet a szám

Az MTI a főpolgármesteri hivatalban úgy értesült, hogy tizennégyen pályáztak hétfő délutánig a BKV vezérigazgatói posztra. Postai úton még érkezhetnek újabb pályázatok, s így tovább bővülhet a vezérigazgatói posztra aspirálók száma.

A háromfős bíráló bizottság az MTI információi szerint szerdán ül össze és tekinti át a pályázatok feldolgozásával, értékelésével összefüggő kérdéseket, a bírálati módszereket. A bíráló bizottság a kinevezésre jogosult gazdasági bizottság július 29-i ülésére terjeszti majd be az értékelési javaslatát.

A 14 eddigi pályázó névsora egyelőre nem publikus, sokan közülük egyébként a borítékon nem is tüntették fel a nevüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik