Ketten sérültek meg abban a tömegbalesetben, amely az M3-as autópálya 142 kilométeres szelvényénél történt szombaton este; több mint egy tucat autó ütközött össze a sűrű ködben.
Csáky Pál szerint szükséges és fontos volt a magyar-szlovák kormányfői találkozó, de hogy valóban sikeres volt-e, azt majd a következő hetek történései döntik el. A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke erről szombaton délután nyilatkozott.
A helyszínen meghalt az a 21 éves férfi, akit egy ittasan vezető rendőr gázolt el szombatra virradó éjjel Bácsbokod és Bácsborsod között; a helyszínt elhagyó rendőrt később őrizetbe vették, szolgálati viszonyát parancsnoka azonnal megszüntette.
Véget ért a magyar-szlovák csúcs Révkomáromban. A két kormányfő megbeszélésén közös nyilatkozat született a szélsőségek kölcsönös elutasításáról, azonban a konkrét ügyekben, mint a dunaszerdahelyi nem történt előrelépés.
Július és szeptember között három százalékkal több lett a várólistás beteg, noha számuk csökkentésére több mint hárommilliárd forintot kaptak a kórházak – írja a Népszava.
A többség úgy érzi, hogy az utóbbi időben romlott Magyarország és Szlovákia viszonya, és egyetért azzal, hogy Gyurcsány Ferencnek gyakrabban kellene találkoznia a szlovák kormányfővel - derült ki a Medián felméréséből.
Hírességeket felvonultató kampányfilm sürget változást az otthonszülés ügyében. Nem csoda: a 2007 őszi tragédiák nyomán létrejött ugyan a törvénytervezet, de azóta sem lépett életbe. Ennek oka részben a miniszterváltás, részben az érintettek érdekellentétei. Novemberben az egyeztetések újabb fordulója indul.
A rendőrség után a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ellen is pert indít Kármán Irén újságíró, ha nem hajlandók kiadni azokat az adatokat, amelyek egy titkosítás alól feloldott, olajszőkítési ügyekkel foglalkozó rendőrségi aktában szerepelnek.
A darukezelő holttestét emelőkosárral hozták le negyven méter magasból - közölte korábban Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
December végén, jó esetben már november utolsó napjaiban szavazhat a Fővárosi Közgyűlés a BKV jövő évi tarifaemeléséről és az egyórás jegy bevezetéséről; a cég felügyelőbizottsága (fb) már elfogadta az elképzeléseket - közölte Vitézy Dávid, a testület tagja pénteken.
A szájrák okozta halálozás a kilencszeresére nőtt Magyarországon a hatvanas évek óta, és ezzel a tüdőrák után a második halálok lett, évente 2500-3000 ember hal meg szájüregi daganatban - mondta el Dombi Csaba fogszakorvos, az 5. prevenciós fogászati konferencia szünetében tartott budapesti sajtótájékoztatón.
Az MSZP szerint a csütörtöki gazdasági csúcs Orbán Viktor Fidesz-elnök részvétele nélkül is sikeres volt, a kormány és az MSZP javaslatai mögött felsorakoztak a gazdasági élet szereplői - mondta Szabó Zoltán szocialista országgyűlési képviselő pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Magyarország mély válságban van, egyetlen fillérje sincs kommunikációs kiadásokra, ezért a kormány ne költsön erre - mondta a Fidesz szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Évente 15-20 ember halálát okozza Magyarországon a nem megfelelő kémény. Az emberek csaknem fele be sem engedi a kéményseprőt, de a beruházók sem törődnek sokat a biztonsággal. Régi házaknál a gáztüzelésre való átállás okoz komoly problémákat, és a szomszéd is megmérgezhet.
Csaknem alkoholmérgezést kapott, annyira ittas volt az a bolgár kamionsofőr, aki Békéscsaba és Gyula közt egy áruház parkolójában a járművel nekihajtott az ott levő árukészletnek és megrongálta azt - tájékoztatott pénteken a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Csaknem hatvankilencmillió forint értékben foglaltak le hamis márkajelzésű ruhát a vám- és pénzügyőrség járőrei csütörtökön a nagylaki határátkelőhelyen - tájékoztatott a VPOP.
Gyurcsány Ferenc felajánlotta Németh Zsoltnak, a külügyi bizottság fideszes vezetőjének, hogy szombaton csatlakozzon a Révkomáromba utazó magyar delegációhoz. Németh nem ér rá.
Az elsődleges adatok szerint feltehetően az Emődről tavaly szeptemberben eltűnt kislány csontjait találták meg Emőd és Vatta települések között egy bozótos területen; állampolgári bejelentés alapján előkerült egy gyermekméretű kiskabát, amelyről bebizonyosodott, hogy azt a kislány viselte eltűnése napján - mondta a Borsod megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa.
A fővárosi Fidesz-KDNP „neoliberális halandzsa" helyett tényeket és számokat vár Demszky Gábor főpolgármestertől arról, hogy tételesen mire akarják költeni a Fővárosi Gázművek eladásából befolyó 100 milliárd forintot.
Egy mintegy száz kilogrammos második világháborús bombát találtak egy XII. kerületi építkezésen. A BAH-csomópontnál (Budaörsi-Alkotás-Hegyalja út) elrendelték egy benzinkút és tíz családi ház kiürítését.
A hagyományos nyílt napok ideje lejárt, van már olyan intézmény, ahol show-elemekkel dúsítják a képzések bemutatását. Egy főiskola a nyílt napokon bobozni viszi a középiskolásokat, máshol kiállításokkal, sikeres öregdiákokkal és celeb hallgatótársakkal, szintfelmérőkkel vagy épp éjszakai túrával csábítják a leendő felvételizőket.