Belföld
A férfiak, nők, gyerekek mindenáron Ausztriába, majd Németországba akartak jutni, de végül a Győr-Moson-Sopron Megyei rendőr-főkapitányság határrendészeti osztályára szállították buszokkal.
2015. 02. 02. 18:35
Európa alapértékeit a civil szervezetek és a független média is tükrözi – mondta a német kancellár.
2015. 02. 02. 17:23
A négyszemközti megbeszélés részleteit soha nem tudjuk meg, de a közös sajtótájékoztatón is voltak árulkodó mondatok, elhallgatások. Orbán nem Merkel érvei előtt hajolt meg.
2015. 02. 02. 15:35
Visszamenőlegesen utalják a praxisonként járó 130 ezer forintos többlettámogatást.
A Jobbik elnöke szerint pártja vált a legstabilabb erővé, így optimista a veszprémi választásokat illetően.
A Kelenföldi pályaudvar kapacitásgyengesége az oka annak, hogy számos elővárosi vonatból egy sem, vagy jóval kevesebb közlekedik.
Február 2-ától utalja az alapellátásban dolgozóknak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár azt a többlettámogatást, amely praxisonként 130 ezer forintot jelent havonta.
2015. 02. 02. 12:40
Így csökkentenének a Balassagyarmati Fegyház és Börtön zsúfoltságán. A Nógrád megyei város immár harmadszor ajánl fel ehhez területeket a kormánynak, a mostani határozat apropóját a Belügyminisztérium felhívása adja.
Lefoglalta a végrehajtó Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár, az első Orbán-kormány egykori egészségügyi minisztere vagyonának egy részét.
2015. 02. 02. 12:14
"Magyarországon nagy a tudatlanság az amerikai életformával kapcsolatban, és különösen az Egyesült Államok politikáját illetően" - írta a volt külügyminiszter és nagykövet.
2015. 02. 02. 11:55
A bontást a TEK rendelte el, a BRFK pedig éjfél előtt néhány perccel meg is kezdte. Hétfőn 18 óráig nem lehet tüntetni a Kossuth téren Angela Merkel német kancellár látogatása miatt.
2015. 02. 02. 10:09
Helyszínváltoztatásra kényszerültek a mai demonstráció szervezői. A TEK-re hivatkozva fújatta volna le a megmozdulást a rendőrség.
2015. 02. 02. 10:02
A riporter a közvélekedés kinyújtott, mikrofont tartó karja - kérdezzen Ön is Angela Merkeltől!
- 22:55 BL: szégyenszemre kettős vereséggel esett ki az Inter a norvég riválissal szemben
- 22:14 Az akkufeldolgozó ellen tiltakoztak a pilisjászfalui testületi ülésen, a polgármester rendőrt hívott, egy képviselő lemondott
- 21:58 „Teljesen összetörtem” – szívműtéten esett át a verseny közben rosszul lett sportoló
- 21:25 Kontroll: Tíz évre eltiltották Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától
- 21:15 A horvát miniszterelnök szerint nincs veszélyben az energiabiztonság Magyarországon
- 20:41 A tepertős pogácsával, a magyar csodakancával és az Ultival immár százra nőtt a hungarikumok száma
- 20:41 Taylor Swift sminkmentes felvételeken mutatta meg az arcát
- 20:40 Saját magára fogadott, aranyat csempészett, közben mellesleg mindenkit elvert pingpongban – ő a Marty Supreme valós főhőse
- 20:04 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 24.
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 19:13 „Mire észrevettem, már a járdán jött felém” – Gyarmati Gábort kis híján elütötte egy sofőr nélküli autó
- 19:07 Az Epstein-akták elhozták a Sötétség Hercegének bukását is
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 18:37 Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
- 18:27 Mit csinál Magyarország Brüsszelben, és mi lesz ennek a következménye?
- 16:29 Magyar Péter: Több körzetben is elkezdte a választási csalást a Fidesz
- 16:55 A CIB, az Erste és a Raiffeisen is megszólalt Nagy Márton kijelentése miatt
- 15:55 Blikk: előkerült Pesty László
- 15:06 Válasz Online: gyanúsított lett Sebestyén Júlia műkorcsolyaedző
- 16:45 Meghazudtolta a magyar kormányt az EU a Barátság kőolajvezeték ügyében
- 13:42 A tanárok is kapnak extrapénzt a választások előtt
- 17:07 Csütörtökön újraindulhat a Barátság kőolajvezeték
- 13:12 Lada a jégen, panelházak romokban, hadifoglyok a platón: négy éve ostromolja Ukrajnát Oroszország
- 17:43 Sikeres operaénekessel jár Janicsák Veca: „Szerelem volt első látásra”
- 12:24 Átírnák a bértáblát az egészségügyben, Pintér Sándorék előtt a javaslat
