„Tisztelt Kancellár Asszony! Isten hozta Magyarországon!”
Bayer azt írja, hogy családját még Mária Terézia telepíttette Magyarországra, „az 1750-es vagy 60-as években, valahonnan a Fekete-erdő vidékéről”. A publicista ősei – a családi legendák szerint – „derék, kétkezi útonállók” voltak, akiket a császárné választás elé állított: „vagy kerékbe törik őket, vagy jönnek a Mosoni-Dunához mocsarat lecsapolni”.
Aztán a Bayereket „is marhavagonba terelték 1946-ban, és elzavarták őket Németországba”. E két utazás (a be- és a kitelepítés) keresztjére van felszögezve a XX. század, amelyben sok egyéni szenvedés- és üdvtörténet volt. Ennek kimondása talán a legnagyobb felelősség – írja Bayer.
„És itt kezdődik az értelmes beszéd lehetősége”, ami a publicista szerint jelenleg lehetetlen, pedig – Bayer szerint – arra vágyik Angela Merkel is, akit arra kér, felejtsen el mindent, amit Magyarországról „olvasott és hallott az utóbbi években, különösen a német sajtóban”.
Szerinte a politika üres, az csak gesztusokkal megtölthető. Merkel például, ha legközelebb Magyarországra jön, „menjen ki a második világháborús német katonai temetőbe Budaörsre, és hajtson fejet az ott nyugvó fiúk előtt. Katonák voltak, meghaltak, és nem tehettek semmiről. Úgyhogy megérdemlik. (…) Megérdemeljük mindahányan, a huszadik század szomorú gyermekei.”
