Belföld

Merkel és Orbán vitája a kamerák előtt

A négyszemközti megbeszélés részleteit soha nem tudjuk meg, de a közös sajtótájékoztatón is voltak árulkodó mondatok, elhallgatások. Orbán nem Merkel érvei előtt hajolt meg.

Orbán Viktor azt hangsúlyozta, mekkora barátja, tisztelője Németországnak, ahonnan a külföldi befektetések 25 százaléka jön. Szerinte az elmúlt évek gazdasági együttműködése bizonyítja, hogy Németország a magyar jelen és a jövő része.

Válaszában először Angela Merkel is dicsért (hát persze, hogy a határnyitásért), ő is kiemelte a két ország intenzív kapcsolatait, de burkoltan bírált is, amikor kiemelte, mennyire fontos a bizalom és a kiszámíthatóság a német befektetőknek. Azt is elárulta, hogy Orbán Viktorral tárgyalt a civil társadalom ügyeiről, és szerinte egy demokráciában a civil társadalom, a média és az ellenzék szerepe fontos, még akkor is, ha egy kormánynak nagy a többsége. A német kancellár utalt rá, hogy a demokráciáról alkotott felfogásuk miatt lehet, hogy további egyeztetések kellenek. Erre Orbán Viktor egyáltalán nem reagált.

Egy német újságíró (a Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósítója) arra kérte Angela Merkelt, hogy reagáljon a magyar kormányfő tavalyi kijelentésére, amely szerint a liberális demokráciáknak befellegzett. A német kancellár erre közölte: az illiberális szóval a demokráciával összefüggésben nem tud mit kezdeni, de szerinte a demokrácia gyökerei mindig is a liberalizmushoz kapcsolódtak.

Erre Orbán Viktor is reagált. Azt mondta: továbbra is határozottan kiállt álláspontja mellett: nem minden demokrácia szükségszerűen liberális, “ha valaki azt akarja mondani, hogy a demokrácia szükségszerűen liberális, az privilégiumot követel egy eszmerendszernek, amit nem adhatunk meg neki”. Erre a mondatra Merkel látványosan felkapta a fejét. Tolla leesett, azért Orbán szolgálatkészen lehajolt és átadta. Kézfogás. Mosoly.  

Liberálisok: A demokrácia csak liberális lehet

Orbán Viktor és Angela Merkel közös sajtótájékoztatóján egyértelmű ellentét bontakozott ki a tárgyaló felek között “az illiberális demokrácia miatt. A Liberálisok szerint egyértelmű, hogy szabadelvű értékek nélkül autoriter rendszert lehet építeni, demokráciát nem. A magyar miniszterelnök hallgatni próbált arról, hogy mi zajlott zárt ajtók mögött, de Angela Merkel egyértelművé tette, hogy szó esett a magyar civil szervezetek elleni kormányzati támadásról, a sajtószabadságról és az ellenzék jogainak csorbításáról. A Liberálisok szerint világos, hogy Németország ugyanazt várja Orbán Viktortól, amit a hazai ellenzék: a demokrácia leépítésének leállítását. Magyarország nem lehet egyenlő partnere a diktatórikus, Ukrajnát letámadó Oroszországnak és az Európai Unió meghatározó tagállamának, Németországnak.

Orbán ne a szívére, Merkelre hallgasson!

„Azzal, hogy Orbán Viktor nem fejezi ki elkötelezettségét az európai értékközösség iránt, tovább távolítja Magyarországot Európától, ahová ezer éve tartozik. Az Együtt szerint a „Magyarország egyre közelebb kerül a putyini államberendezkedéshez, melynek átvétele Orbán szíve vágya.” Az ellenzéki párt felszólítja a miniszterelnököt, hogy fogadja meg német kollégája tanácsát, és lássa be, egy demokráciában fontos az ellenzék, a civil társadalom és a média is! Ne erőből politizáljon, hanem egyeztessen. Az Együtt – Merkel kancellárhoz hasonlóan – nem tud mit kezdeni az illiberális demokráciával, mert az nem létezik.

Az MSZP üdvözli Merkel kiállását

A szocialisták szerint Orbán Viktor ismét bebizonyította, hogy még egy rövid sajtótájékoztató erejéig sem képes leplezni antidemokratikus nézeteit. „Bár sok vitánk van a CDU-val, abban teljesen egyetértünk, hogy a jövő Európája szociális, keresztény és liberális értékeken alapul” – tudatta Tóbiás József pártelnök. Szerinte már nyilvánvaló, hogy a demokráciáról Angela Merkel úgy gondolkodik, mint a magyar demokratikus ellenzék. „A magyar emberek többsége a jelenlegi német kormány által vallott Európában képzeli el Magyarország jövőjét.” Az MSZP üdvözli Angela Merkel kiállását a szociális, keresztény és liberális értékek mellett. „Aki viszont ezeket az értékeket megtagadja – legyen az akár a magyar miniszterelnök –, a holnapi meleg ételt, a tudáshoz való hozzáférést, gyermekeink boldogulásának esélyét tagadja meg”. Csak jóléti állam működhet demokratikusan Európában. A társadalom többségének gyarapodása nélkül elképzelhetetlen Magyarország tartós visszatérése a demokrácia útjára. A demokratikus államberendezkedés alapja tehát nem elsősorban a liberális vagy illiberális értékrend, hanem a társadalom többségének jóléte.

PM: maradtak a nézeteltérések

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint egyértelmű, hogy a német kancellár és a magyar miniszterelnök nem tudta rendezni a két ország konfliktusait. Jávor Benedek, a PM európai parlamenti képviselője úgy fogalmazott, Angela Merkel és az EU nem tud mit kezdeni Orbán Viktor illiberális demokráciáról vallott nézeteivel, Magyarország “különutas politikájával”, amely “egyéni alkukra” törekszik Oroszországgal. A két politikus közös sajtótájékoztatóján elhangzottak arra utalnak, hogy Orbán Viktor “hintapolitikájában” Oroszország mellett tette le a voksot, sokkal inkább akar jó viszonyban maradni Vlagyimir Putyinnal, mint elkötelezni magát az egységes európai energia- és külpolitika mellett. A brüsszeli képviselő szerint ez “rendkívül veszélyes kalandorpolitika”, a magyar társadalom pedig kizárólag elszenvedője lesz annak, ha Magyarország véglegesen hozzárögzíti magát a “globális mértékben is veszélyes” orosz “birodalmi politikához”.

LMP: hasznosak Angela Merkel tanácsai

Az LMP szerint a magyar miniszterelnöknek meg kellene fogadnia a német kancellár szavait: diverzifikálnia kellene az energiaellátást, partnerként kellene kezelnie a civileket, és észre kellene vennie, hogy saját pártcsaládjában sem fogadja osztatlan egyetértés az illiberális demokráciával kapcsolatos álláspontját. Az ellenzéki párt társelnöke azt mondta: sajnálattal tapasztalta, hogy Orbán Viktor az energetika terén kitart az Oroszországtól való függés, sőt annak erősítése mellett, noha Angela Merkel a több lábon állás szükségességére hívta fel a figyelmét. Mind a lakosság érdekei, mind az ország szuverenitása és a fenntarthatóság is ezt kívánná – tette hozzá. Szél Bernadett szerint a két politikus közti véleménykülönbség megmaradt a demokráciával kapcsolatos kérdésekről, Orbán Viktor illiberális demokráciával kapcsolatos álláspontját saját pártcsaládjában sem fogadják egyetértéssel.  

DK: Orbán formailag szánalmasan, tartalmilag hazugan nyilatkozott

Molnár Csaba, a DK alelnöke saját sajtótájékoztatóján a magyar kormányfő és a német kancellár találkozója kapcsán azt mondta, hogy “egy megszeppent kisfiút láthattunk a tanár néni oldalán”. Az ellenzéki politikus megjegyezte, hogy a német kancellár a tőle megszokott udvariassággal és visszafogottsággal, “nem hangosan, de nagyon egyértelműen” bírálta a magyar kormány teljesítményét. Véleménye szerint a kancellár világos bírálatot fogalmazott meg amiatt, hogy Magyarországon nincs rendben az üzleti-befektetési környezet, kívánnivalót hagy maga után a média helyzete, a civilekkel való bánásmód valamint a kormány ellenzékkel szembeni viselkedése.

Az alelnök külön kiemelte, hogy Angela Merkel egy kérdésre azt mondta, az illiberális szóval a demokráciával összefüggésben nem tud mit kezdeni. A kancellár is azt gondolja, hogy nem létezik illiberális demokrácia – értelmezte az elhangzottakat az EP-képviselő.

A sajtótájékoztatón történteket összefoglalva Molnár Csaba azt mondta: a látogatás Magyarországnak nem hozott semmit és nem oldotta a kormány európai elszigeteltségét sem, hanem “még egyértelműbben világossá tette, az európai demokraták klubjában Orbánéknak nincs helye”. A politikus szerint Vlagyimir Putyin közelgő látogatása tovább fogja rontani ezt a helyzetet, mert a Krím “orosz erőszakos megszállása óta” az orosz elnököt egyetlen európai vezető sem fogadta saját fővárosában. “Egy háborús agresszort Európában nem fogadnak, csak Orbán Viktor” – jelentette ki.

Jobbik: Orbán Viktor újfent másról beszélt, mint amit tett

Bana Tibor, a párt országgyűlési képviselője, a parlament európai ügyek bizottságának alelnöke azt közölte az MTI-vel, hogy Orbán Viktor “a vártnál is kevesebb konkrétumot tartalmazó” sajtótájékoztatóján helyesen állapította meg azt, hogy Európának szüksége van az orosz kereskedelmi kapcsolatokra. Ezzel szemben a kormány nemrégiben ismételten támogatta az Oroszország elleni uniós szankciókat, amivel sok milliárd forint kárt okoz már rövidtávon is a magyar gazdaságnak, és csak a háborús hangulatot erősíti a régióban – vélekedett az ellenzéki politikus, aki a Jobbik nevében felszólította a kormányt, hogy azonnal vonja vissza a gazdasági korlátozásokat. A közlemény az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokra vonatkozóan jelezte: “ha Magyarország önrendelkezési jogát valóban meg szeretnénk őrizni, akkor ki kell jelenteni, hogy hazánkon keresztül senki nem szállíthat amerikai fegyvereket Ukrajnába”.

Fidesz: Az Orbán-Merkel találkozó erősíti Európát

“Magyarország egyik legfontosabb stratégiai partnere Németország. Kulturális, gazdasági és politikai kapcsolataink évszázados alapokon nyugszanak. A két ország politikai és gazdasági stabilitása, jó teljesítménye és kölcsönös együttműködése egyedülálló érték a ma konfliktusokkal és válsággal teli Európában” – írta a Fidesz-frakció. A kormánypárt közleménye szerint a mai találkozó nemcsak a két ország közötti kapcsolat megerősítéséhez járul hozzá, hanem egy erősebb Európához is. “A Fidesz minden erejével támogatja a kormánynak azt a törekvését, hogy a dinamikusan növekvő magyar-német gazdasági szövetség még erősebb legyen, mert az jelenősen segíti hazánk és a magyar vállalkozások versenyképességének javítását, ezáltal a Fidesz legfontosabb célját, a munkahelyteremtést”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik