Bevásárlóközpontot, gyorséttermet és kormányépületet ért támadás Kína Vuhan tartományában a hétvégén. A robbantásos merényletekről a rendőrség csak annyit közölt, hogy folynak a vizsgálatok.
Benedek Fülöp eddig címzetes államtitkárként elsősorban a földdel kapcsolatos területet felügyelte az agrártárcánál, többi közt elnöke volt a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek, amely elindította a "földet életjáradékért" programot.
Az ellenőrök több mint 38 millió forint bírságot szabtak ki a hóközi mezőgazdasági ellenőrzések után. A helyzet rossz, de nem romlott - összegzett a Munkaügyi Főfelügyelet vezetője.
A hazai mobiltelefon-társaságok évről évre látványosan fejlesztik call centerüket, komoly összegeket fordítanak arra, hogy a legkorszerűbb technológiákkal szolgálják ki ügyfeleiket.
John Reed, a világ legnagyobb bankcsoportja, a Citigroup egykori főnöke lesz a lemondott Richard Grasso ideiglenes utóda a New York-i értéktőzsde élén.
Biztonsági szakértők szerint a Windows rendszereket támadó Swen féreg rendkívül agresszívan terjed az internetre csatlakozó számítógépek között. A károkozó magát biztonsági frissítésnek feltüntetve próbál feljutni a számítógépekre.
Egyes vélemények szerint az új közoktatási törvény visszhangjai pozitívak. Mások, elsősorban a pedagógusok szerint konfliktushelyzetek, és komoly feszültségek várhatók.
A Motorola pénteken jelentette be, hogy nyugdíjba készül Christopher Galvin, a cég elnök-vezérigazgatója. Galvin azonban csak akkor távozik, amikor utódját kinevezik, utód azonban még nincs. Galvin azt tervezi, hogy részt vesz az igazgatótanács „utódkereső" bizottságának munkájában.
Galvint 1997-ben nevezték ki a Motorola vezérigazgatójává, az igazgatótanács elnöki posztjára pedig 1999 júniusában választották meg.
Bár a New York-i TechXNY kiállítás keretében megrendezett OutsourceWorld kiállítás és konferencia legtöbb előadója igyekezett az offshore forráskihelyezés előnyeiről beszélni, a standok környékén általában a növekvő amerikai ellenszenvről folyt a szó.
Szlovénia gazdasága 2,1 százalékkal bővült a második negyedévben a tavalyi második negyedévhez képest - jelentették hétfőn a szlovén statisztikai hivatalban.
Kuti Ferenc, a Globus Konzervipari Rt. felügyelőbizottságának elnöke 3 517 darab Globus részvényt értékesített szeptember 18-án 1 194 forintos átlagárfolyamon - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn. Kuti Ferenc részesedése a Globus Rt.-ben ezzel 0,035 százalékkal csökkent.
Nem rossz döntés most tőzsdézni, bár elég vegyes a kép. Az árfolyamok erőt gyűjtenek a mozgalmasabb negyedik negyedévre. Az erősödő forint egyre inkább provokálja a jegybankot.
Az iraki kormányzótanács tervezési minisztere, Mahdi al-Hafez szerint az iraki újjáépítés körülbelül 100 milliárd dollárba fog kerülni 2007-ig. - Irak egymaga nem tudja előteremteni ezt az összeget - mondta az iraki miniszter hétfőn Dubaiban, az IMF-Világbank közgyűlés előtt egy összejövetelen.
Nem ítélte alaposnak Tocsik Márta polgári perében a felülvizsgálati kérelmeket a Legfelsőbb Bíróság (LB) öttagú tanácsa hétfőn és hatályában fenntartotta a tavalyi ítéletet.
Magyarország egy hellyel visszacsúszott tavasz óta a brit Euromoney gazdasági folyóirat félévente összeállított globális országkockázati listáján, de a térségbeli EU-tagjelöltek közül továbbra is csak Szlovénia előzi meg.
"Semmilyen érdekünk nem fűződik egy olyan Európához, amelyben a különböző országcsoportok különböző sebességgel haladnak" - jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.
A világgazdaság általános élénkülésébe vetett remények mellett zárták szombaton a hét vezető ipari ország - az Egyesült Államok, Kanada, Japán, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország - pénzügyminiszterei és központi banki kormányzói tanácskozásukat Dubaiban.
A brit EMI Group Plc-nél hétfőn közölték, hogy nem kizárólagos tárgyalásokat folytatnak az amerikai AOL Time Warner médiacsoport lemezipari részlege, a Warner Music megvásárlásáról.
Az EU-polgárok számára nem gond, hogy pénzükből az interneten keresztül vásároljanak – áll egy friss tanulmányban, amelyet az Európai Bizottságnak az elektronikus fizetéssel kapcsolatos biztonsági kérdésekről rendeztek.
Pénteken összehangolt akció keretében házkutatást tartott a rendőrség a Duna-Profit Ingatlanbefektetési Szövetkezet hét irodájában, lefoglalva a cég könyvelését és adatbázisait.