Miután Csillag István éjjel-nappali munkát rendelt al, négy nappal korábban, vasárnap délután 2 órakor átadták a forgalomnak az M7-es felújított szakaszát.
A hazai érdekek képviselete és a magyar cégek lobbiereje egyelőre elhanyagolható az uniós labirintusban. Pedig a megvalósuló egységes piac miatt jórészt a közösségi szabályozás lép a nemzeti jog helyébe.
Irak visszaállítja a halálbüntetést a június 30-i hatalomátadás után - közölte vasárnap az új átmeneti kormány igazságügy-minisztere, jelezve, hogy a büntetésnem sújthatja a volt diktátort, Szaddám Huszeint is.
A bankok a biztonságos hitelezés érdekeire hivatkoznak, és nem változtatnának a lakáshitelezés gyakorlatán. Ez a gyakorlat viszont az ombudsman szerint alapjogokat sért.
Továbbra is csak három régi uniós tagállam biztosít korlátlan munkavállalási lehetőséget a magyar állampolgároknak - derül ki a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumnak tájékoztatójából.
A "Nagy Kommunikátor"-ként ismert politikust 93 éves korában Kaliforniai otthonában érte a halál - Alzheimer-kórban szenvedett. Reagan volt az Egyesült Államok 40. elnöke.
Lényegében elkelt a Petrom román olajtársaság, már csak a tárgyalások sikerén múlik az üzlet az OMV és a román kormány között. Most a pénzmosással gyanúsított Rompetrol sorsa izgatja a befektetőket.
Kipróbáltuk az alsó-középkategória legsportosabb modelljét a Mazda3-ast. A japán gép a kitűnő vezetési élmény mellett pazar kényelmi és biztonsági felszereltségével próbál kitűnni. Tekintse meg tesztfotóinkat! >>
PollenSMS. Egy lépéssel a pollenek előtt!
2004. júniusában újra elindul az a hasznos szolgáltatás, amely az allergiásokat segíti kínzó tüneteik csökkentésében valamint naprakész információkkal segíti- az orvosokat az allergiában szenvedő betegek kezelésével kapcsolatban. A felső légúti allergiás tünetek (orrfolyás, viszketés, könnyezés, tüsszögés) akkor csillapíthatók hatékonyan gyógyszeres úton, ha a kezelést a tünetek kialakulása előtt meg
A Netsky-P vírus tovább terjed a világhálón. Pusztító sikerét Harry Potternek köszönheti. Az elektronikus levelek címzettjét azzal kecsegteti, hogy képet vagy filmrészletet kap, ha megnyitja a csatolt fájlt.
Vallomást tett Kulcsár Attila, a K&H Equities többmilliárdos sikkasztással gyanúsított volt brókere pénteken a Fővárosi Főügyészségen; részletek nem ismeretesek. A főügyészség épületét nem sokkal fél négy után hagyta el az ex-bróker.
Június 8-án délelőtt a Vénusz áthalad a Nap korongja előtt. Magyarországról kedvező időjárás esetén a teljes átvonulás megfigyelhető lesz, akár szabad szemmel is – persze csak megfelelő fénycsökkentéssel.
Szakértők szerint hétfőn öt hét után újból kamatot csökkent - 0,5-0,5 szézalékkal - az MNB. A Reuters által megkérdezett 10 elemző közül hét erre számít.
Carlo Azeglio Ciampi olasz államfővel tárgyalt péntek délelőtt Rómában George Bush amerikai elnök, akit röviddel dél után felesége társaságában fogadott II. János Pál pápa.
Az Európai Uniótól a következő költségvetési ciklusban mintegy 25 milliárd euró támogatásra számíthat az ország, ezért már megkezdődött a második Nemzeti Fejlesztési Terv előkészítése - közölte az MTI-vel Baráth Etele pénteken Békéscsabán.
Az esőzések ellenére megfelelő ütemben halad az M7-es autópálya öt kilométeres szakaszának felújítása Érd közelében - közölte az Állami Autópályakezelő Rt. sajtóreferense pénteken.
Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte egy amerikai bíróság a volt ukrán kormányfőt. Pavlo Lazarenkót megvesztegetésben és pénzmosásban találták bűnösnek.
Éles kritikák érik a jövő szombaton kezdődő portugáliai labdarúgó Európa-bajnokságra készített adidas-labdát. Állítólag kiszámíthatatlanul száll és furcsán pattan.
A Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat 50-60 iskola bezárásától tart és ezért arra kéri a miniszterelnököt, vonja vissza a kistérségek ügyéről hozott áprilisi kormányhatározatot.
Ausztriában az üzemanyagárak literenként 2 centtel tovább emelkedtek az Európai Unió átlagához képest. Május 31-én az euroszuper 2,5 centtel, a dízel 0,9 centtel haladta meg a 15 régi EU-tagország átlagát. Az új tagországokat is figyelembe véve az euroszuper 3,2 centtel, a dízel 2,4 centtel drágább - tette közzé pénteken az ÖAMTC osztrák autóklub.
Heteken belül négy újabb bank dobja piacra saját hitelkártyáit, riválisaik pedig bővítik szolgáltatásaikat. Az első fecske Citibank után másoktól is várható a vállalatok számára kialakított típus.