Az index a zárás előtti percekben érte el napi maximumát is, 11218,76 ponton, míg a mélypont, nem sokkal 15 óra előtt, 11078,96 ponton köszöntött be.
A BÉT részvény forgalma az átlagtól messze elmaradó, alig 6,6 milliárd forintos volt – amiből 3 milliárd forintot az OTP, másik 3 milliárdot pedig a másik a három blue chip kereskedése tett ki.
A midcap részvények BUMIX indexe 3,31 ponttal 1086,28 pontra emelkedett.
A vezető részvényeken kívül a legjelentősebb forgalmat a BUMIX-ban sem szereplő Zwack generálta. Az unicum papír napja igen keserűre sikeredett, a részvény ára 8,39 százalékkal, 650 forinttal 7100 forintra esett – 164 millió forintos forgalomban.
A vezető részvények közül a 3 milliárdos forgalmú OTP 10 forintos emelkedéssel 4110 forinton zárt. A Mol 1,3 milliárdos adásvételben 60 forinttal 7840 forintra drágult, a Richter 1,1 milliárdos kereskedésben 2,91 százalékkal, 590 forinttal 19710 forintra esett. A Richter napközben 19435 forintig is gyengült.
A Matáv 550 milliós forgalomban 21 forinttal (2,62 százalék) 821 forintra drágult.
Az Antenna 55 milliós adásvételben 4,72 százalékkal 2775 forintra, a Rába közel 50 milliós kereskedésben 4,52 százalékkal 810 forintra drágult.

Drámai eredmények a multiláncoknál, veszteséges lett az Auchan, a Spar és a Penny is, jócskán olvadt az Aldi nyeresége
Betett az extraprofitadó, különösen azoknak, akiknek nem is lett profitjuk.