Belföld

Készül a második Nemzeti Fejlesztési Terv

Az Európai Uniótól a következő költségvetési ciklusban mintegy 25 milliárd euró támogatásra számíthat az ország, ezért már megkezdődött a második Nemzeti Fejlesztési Terv előkészítése - közölte az MTI-vel Baráth Etele pénteken Békéscsabán.

“A Nemzeti Fejlesztési Hivatal munkatársai járják az országot, amelynek eredményeként létrejön egy úgynevezett fejlesztéspolitikai állandó konferencia. A konferencia célja, hogy a helyi társadalom és a központi tervező szervek között folyamatos kapcsolatot biztosítson” – mondta a Nemzeti Fejlesztési Hivatalt vezető politikai államtitkár.

Hozzátette: a konzultációkat követően még az idei esztendő végéig ki kell jelölni a legfontosabb fejlesztési irányokat, amelyeket a kormánynak és az országgyűlésnek a jövő év tavaszán el kell fogadnia. A magyar terveket ezt követően 2005 második felében már egyeztetni kell az Európai Unióval, hogy a következő évben véglegesíthetővé váljon a program.

Ez az új fejlesztési terv fogja kijelölni a 2013-ig szóló új operatív programokat, amelyekhez az uniós pénzek koncentrálódnak majd és amelyeken belül kerülnek kiírásra a pályázatok. A feladat nagyságáról szólva Baráth Etele elmondta: a következő uniós költségvetési ciklusban évente számíthatunk akkora – mintegy 3 milliárd eurós támogatásra -, mint a mostani három esztendőben.

Baráth Etele reményét fejezte ki, hogy mint ahogy a mostani rendelkezésre álló pénzeket, úgy a következő ciklusban várható támogatásokat is fel tudja majd használni Magyarország. “Ezen a téren mélyen optimista vagyok – jelentette ki. Baráth Etele szerint – a jelenlegi pályázatok tapasztalatai alapján – a magyar társadalomban igény van a fejlesztésekre, sőt a politikának egy olyan változására, ami a fejlesztéspolitikát állítja a középpontba.

“Tehát a politika nemcsak beszél a fejlesztésekről, hanem pénzeszközökkel, támogatásokkal is rendelkezik – tette hozzá. Az első fejlesztési tervről és a hozzá tartozó pályázatokról szólva elmondta: Magyarország a tíz csatlakozó ország sorrendjében éllovas pozíciót vívott ki magának.

“Először írtuk ki a pályázatokat, először bíráltuk el azokat, sőt már nyolc milliárd forint értékben szerződéseket is kötöttünk” – hangsúlyozta Baráth Etele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik