A Közép-Dunántúli Operatív Program keretében KDOP-3.1.1/D2-12 számmal kiemelt projektfelhívás jelent meg a megyei jogú városok városrehabilitációjával kapcsolatban. A 2013-ig rendelkezésre álló uniós forráskeret terhére valamennyi érintett városnak minimum egy funkcióbővítő jellegű és egy szociális célú rehabilitációt megvalósító fejlesztést kell végrehajtania. Funkcióbővítő rehabilitációként Székesfehérváron már zajlik a Fő utca fejlesztése, míg a szociális célú városrehabilitációs program Feketehegy-Szárazréten valósulna meg. A hétfői rendkívüli Közgyűlés arról döntött, hogy az önkormányzat indul a pályázaton és „Szociális város-rehabilitáció Szárazréten” címmel nyújtja be projektjavaslatát a Belügyminisztériumhoz.
Nyertes pályázat esetén számos jelentős fejlesztés valósulhat meg a városrészben. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi úti tagiskolájának bővítésével közösségi központot alakítanának ki, és új épületrésszel bővítenék a Szárazréti Óvodát. Ez utóbbi intézmény és az idősek otthona közötti területen játszó- és szabadidőparkot, a Mura utcai lakónegyedben játszóteret építenének. A Bodrogi, Dráva, Száva, Mura utcákban és a Farkasvermi úton felújítanák az utat és a járdát, a Gaja, a Kertész, a Sió utcában, az Opole téren és a Régi Csóri úton kicserélnék a burkolatot.
A Szárazréti Fatimai Boldogasszony plébániát és a katolikus templomot ugyancsak felújítanák és korszerűsítenék a fűtést. Sor kerülne térfigyelő kamerarendszer kialakítására, a Gaja-patakon pedig gyalogos és kerékpáros közlekedésre alkalmas hidat építenének. A tervek szerint önkormányzati önerő bevonása nélkül megvalósuló projekt összköltsége 1,2 milliárd forint, a pályázat támogatásáról várhatóan még idén döntés születik. A fejlesztések a támogatási szerződés megkötése után 24, illetve 28 hónapos határidővel készülnek el, a befejezés végső határideje 2015. június 30-a.
„Méltán mondhatjuk, hogy egész Feketehegy-Szárazrét életminőségét alapvetően befolyásoló fejlesztések valósulhatnak meg. Rendkívül fontos lehetőség ez a városrésznek és Székesfehérvárnak!” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Égi Tamás alpolgármester, aki megköszönte a kormány és az országgyűlési képviselők támogatását.
„Sokan és sokat dolgoztak a pályázat összeállításában!” – emelte ki Vargha Tamás országgyűlési képviselő. Szavai szerint Székesfehérvár városa ismét bebizonyította, hogy a közösségek fejlesztésében gondolkodik, hiszen a szárazréti projekt kapcsán is közösségépítés, közösségalakítás történik, melybe – a templom felújításával – a hívők is beletartoznak.
„Nagyon jó pályázatnak lehetünk tanúi! Fontos kiemelni, hogy a kiírási feltételek szerint csak a szárazréti városrész volt alkalmas a pályázaton történő indulásra.” – nyilatkozta Törő Gábor országgyűlési képviselő. Rámutatott az összefogás erejére, hiszen a pályázat hat intézmény – Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, a Türr István Képző és Kutató Intézet, a Nevelési Tanácsadó Intézet, a Beszédjavító Intézet és A Szabadművelődés Háza – közreműködésével kerülhet benyújtásra.
Szigli István területi önkormányzati képviselő szavai szerint a tervezési munkálatok már 2009-ben megkezdődtek. Hangsúlyozta: van olyan programelem – a Gaja-patak feletti híd –, melynek megépítését azonnal lehetne kezdeni. A képviselő hozzátette: az iskolánál és az óvodánál lévő átalakítások a korábban tervezetthez képest csökkentett tartalommal valósulnak meg, de így is nagy jelentőségűek. Az óvoda és az idősek otthona közötti pihenőparkot mindkét intézmény gondozottjai használhatják, a Mura utcai játszótér pedig segíti a rendezett életviszonyok megteremtését, kicsik és nagyok kulturált szórakozását. Szigli István hozzátette, hogy összesen nyolc térfigyelő kamerát helyeznek ki a fejlesztéssel érintett akcióterületre, melynek minden utcáját érinti a burkolat-felújítás.
A sajtótájékoztató résztvevői valamennyien kifejezték reményüket a tekintetben, hogy a pályáztatás sikerrel zárul és a fejlesztések megvalósulhatnak.