Orbán Viktor azért rendelkezett így, mert amikor a Buda-Cash bedőlt, azt az értékelést kapták, hogy dominóhatás érvényesülhet, ilyenkor pedig “egyetlen forintnyi közpénzt sem szabad tartani” brókercégeknél. A miniszterelnök minderről Sopronban Fodor Tamás fideszes polgármesterrel tartott sajtótájékoztatóján beszélt. Arról kérdezték, nem különös-e szerinte, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a Quaestor csődje előtt egy nappal megkapta a pénzét a brókercégtől.
A kormány ülésén hozott rendelkezés úgy szólt – mondta a miniszterelnök -, hogy minden minisztériumnak át kell néznie, van-e pénzügyi kapcsolata brókercégekkel, “állomásoztat-e” náluk közpénzt, és ha igen, azonnal vonja ki onnan, mert ilyen, “dominóhatással fenyegetett” időszakban “egyetlen forintnyi közpénzt sem szabad tartani” brókercégeknél.
A KKM alá tartozó több állami vállalat is a Quaestornál tartotta a pénzét, illetve a minisztérium épp a bukás előtt vette ki a pénzét onnan. Az ügyben több ellenzéki párt is vizsgálatot követelt.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium válaszul több közleményben is kijelentette: a tárca és háttérintézményei a Quaestor anyagi helyzetével kapcsolatban semmilyen törvénytelen információnak nem voltak birtokában, semmilyen információt nem titkoltak el.