Kenyérért állnak sorba az emberek Moszkvában 1991-ben. Egyre dühösebbek az élelmiszerhiány miatt. Egy férfi kiáll a sorból, és azt mondja: elegem van ebből, megyek, és megölöm Gorbacsovot. Két nappal később visszajön, kérdezik a sorban állók: na, megtetted? Nem – válaszolja -, a megöléséért is túl sokat kell sorba állni.
Ezt a viccet John Major volt brit miniszterelnök maga hallotta Mihail Gorbacsovtól, akinek a nyolcvanas évek végétől nemcsak a Szovjetunió fenntartása és a belső ellenzékével folytatott harc, hanem a gazdasági bajok megoldása is egyre nehezebb feladatnak bizonyult. Végül azonban nem az áruhiány vetett véget Gorbacsov karrierjének.
1991. augusztus 19-én hajnalban egy moszkvai közlemény sokkolta a világot: a TASZSZ szovjet hírügynökség tudatta, hogy Mihail Gorbacsov elnök egészségi állapota miatt képtelen ellátni teendőit, így az alkotmány értelmében Gennagyij Janajev alelnök lép a helyére. Bejelentették, hogy a Szovjetunió egyes területein hat hónapra szükségállapot lép érvénybe, és ez idő alatt a teljhatalmat a Rendkívüli Állapot Állami Bizottsága gyakorolja. A puccskísérlet nem volt váratlan. A glasznoszty és a peresztrojka (nyíltság és átépítés) jelszavakkal híressé vált gorbacsovi reformpolitikával már évek óta le akartak számolni a konzervatív kommunisták.
1991 januárjában a szovjet hadsereg különleges egységei megostromolták a vilniusi televízió épületét, és megöltek tizennégy embert. A parancs nyilvánvalóan Moszkvából érkezett, hogy a litván vezetés értésére adják, a köztársaság a Szovjetunió része, hiába kiáltotta ki a függetlenségét 1990-ben.
Azt nem lehetett tudni, hogy a szovjet elnöknek milyen szerepe volt az akcióban. Mihail Gorbacsov most azt mondja, hogy a háta mögött döntöttek a támadásról, amelyet keményvonalas ellenfelei szerveztek. Ez annak volt a jele, hogy hatalma meggyengült. A német Spiegel magazin viszont korabeli dokumentumokra hivatkozva azt írja: úgy tűnik Gorbacsov a hadsereg és a titkosszolgálat nyomására jóváhagyta, hogy 1991 elején közvetlen elnöki irányítás alá vonják Litvániát.
Az amerikai kormány tisztában volt azzal: Mihail Gorbacsov nem engedheti meg, hogy a balti államok a többi kelet-európai országhoz hasonlóan függetlenné váljanak. Árulással vádolták volna, a hadsereg és a párt elmozdította volna az elnöki posztról – mondta a BBC-nek az akkori amerikai nagykövet, Jack Matlock. Bush elnök őt küldte Gorbacsovhoz, hogy értésére adja: a további erőszak a szovjet-amerikai kapcsolatok rovására megy. „Jack, kérem, magyarázza meg az elnökének, hogy országunk a polgárháború szélén áll, és nekem elnökként mindent meg kell tennem, hogy ezt megakadályozzam. Ehhez taktikáznom kell” – válaszolta Gorbacsov.
Néhány hónappal később a nagykövet figyelmeztette Gorbacsovot, hogy puccsot készítenek elő ellene. Ő azonban ezt nem vette komolyan. „Csak nevetett, asszisztenséhez fordult, és valamit mondott a naiv amerikaiakról” – emlékszik vissza Matlock nagykövet.
A puccsot egy nappal azelőtt hajtották végre, hogy a szovjet tagköztársaságok augusztus 20-án aláírták volna az állam egyben tartását szolgáló új szövetségi megállapodást. A technikai előkészítést és a kivitelezést az Állambiztonsági Bizottság (KGB) hajtotta végre vezetője, Vlagyimir Krjucskov irányításával. A családjával együtt a Krímben üdülő Gorbacsovot házi őrizetben tartották, és lemondásra szólították fel. A KGB alakulatai körülvették a Kreml térségét, és megközelítették az orosz parlamentnek otthont adó “Fehér Házat”.
A legnagyobb tagköztársaság, Oroszország parlamentje alkotmányellenes, reakciós államcsínynek minősítette a történteket, és általános sztrájkra hívta fel a lakosságot. Borisz Jelcin, az Oroszországi Föderáció elnöke kijelentette, hogy átveszi az ellenőrzést a föderáció területe felett, és felszólította a hadsereg és a KGB a puccsban részt vevő alakulatait, hogy szüntessék be tevékenységüket. 19-én este sztrájkba léptek az orosz, az ukrán és a belorusz szénbányászok, több tízezres tömeg gyűlt össze az oroszországi parlamentnél, és katonai egységek érkeztek annak védelmére. A nagyvárosokban puccsellenes tömegmegmozdulásokat tartottak.
A puccs végjátékként augusztus 21-én hajnalban három halálos áldozatot követelő lövöldözés robbant ki az orosz parlament épülete előtt. Az orosz törvényhozás aznapi rendkívüli ülésén Jelcin már azt jelentette be, hogy elmenekültek a puccsisták, akiket másnap már le is tartóztattak, majd később bíróság elé állítottak. A szovjet államfő 22-én tért vissza Moszkvába, de teljesen megváltozott körülmények közé. A puccs napjaiban megindult a Szovjetunió széthullása, szeptemberre a tagköztársaságok túlnyomó része kinyilvánította önállóságát.
Mihail Gorbacsovnak szembesülnie kellett azzal, hogy a puccs meghiúsításában nagy szerepet játszó Borisz Jelcin személyében a reformpártiak körében is politikai riválisa akadt. Sőt Jelcinnek megvolt vele szemben az az előnye, hogy őt az oroszok közvetlenül választották elnökké, míg Gorbacsovot csak a szovjet parlament jóvoltából lett elnök.
Gorbacsov ma úgy emlékszik Borisz Jelcinre, mint aki kettős játékot űzött, mert a puccs előtt azt mondta, eltökélt szándéka a Szovjetunió fenntartása, de aztán mást csinált. “Téved, aki azt hiszi, hogy a politikusnak mindent lehet. A politikának összeegyeztethetőnek kell lennie az erkölccsel” – hangoztatta a puccs huszadik évfordulóján tartott sajtótájékoztatóján.
A Guardian című brit lapnak pedig úgy nyilatkozott, hogy túl liberális volt Jelcinnel szemben. “Inkább el kellett volna küldenem nagykövetnek valamelyik volt brit gyarmatra” – mondta Mihail Gorbacsov.
a birodalom szétesése
Az elfojtott puccskísérlet felgyorsította a szovjet államközösség szétesését. Az 1922-ben alakult Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségét 1991. december 8-án felváltotta az Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország által létrehozott Független Államok Közössége (FÁK). A laza konföderációhoz 11 volt tagköztársaság csatlakozott (a baltiak a teljes elkülönülés fenntartása mellett döntöttek, Grúzia pedig később lépett be). A már nem létező Szovjetunió államfői tisztségéről Mihail Gorbacsov 1991. december 25-én mondott le.
