Tisztán és lelkesen kezdődött – idézi fel Bacsó Péter 1956. október 23-át. Mire a Bem szobortól a Kossuth térre, majd a Sztálin-szoborhoz, illetve a Rádió elé vonult a tömeg, dermesztően besűrűsödött a levegő. Mivel Bacsó Karinthy Ferencékhez volt hivatalos vacsorára, felugrott a házigazdákhoz, ahonnan evés nélkül, Örkény István és Karinthy társaságában távozott. Visszamentek a Bródy Sándor utcába – „Ágnes, Cini felesége sosem bocsátotta meg, hogy veszendőbe ment a vacsora” -, ahol fegyverropogás fogadta őket. Majd tankok jöttek, amelyekről jó ideig nem tudták, kinek az oldalán állnak. A Múzeum körút sarkára kisietve Makk Károly filmrendezőbe botlottak, aki egy jókora nemzeti színű lobogót lengetett a páncélosok felé. Nem eredménytelenül: Makk – mivel Gertler Viktor rendező asszisztense volt az 1951-es Ütközet békében című eposzban – egészen véletlenül ismerte a harckocsizókat, így pillanatok alatt megköttetett a fegyverszünet. Noha a Rádiónál és másnaptól városszerte harcok dúltak, október 25-én máig nem azonosított módon zúdult golyózápor a Parlament előtt összegyűlt fegyvertelen tömegre, majd egy napra rá Mosonmagyaróváron dördült el halálos sortűz, Bacsó szerint október 30-a, a Köztársaság téri lincselés hozott valódi fordulópontot az addig megkérdőjelezhetetlen tisztaságú eseményekben.
Cenzőrök
A történések a dramaturgként dolgozó, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán rendezést oktató Bacsót is maguk alá temették egy időre: mind filmgyári, mind főiskolai tanári pozíciójától meg kell válnia, s csak lassacskán térhetett vissza a fősodorba. Bár a Filmművészetin még 1950-ben szerzett rendezői diplomát, s dramaturgként nevet vívott ki magának a szakmában, első önálló rendezésére diplomája kézhezvétele után 14 évet kellett várnia: az 1964-es Nyáron egyszerű című opus egy szülői akarattal szembeszálló ifjú házaspár sorsát követi nyomon. A Szerelmes biciklisták, a Fejlövés vagy a Kitörés egyaránt ennek a korosztálynak a gondjairól és örömeiről szól, de ekkoriban nem csak Bacsónál „tetőzött az ifjúsági probléma”. Varga Balázs filmtörténész szerint „az 1956-os forradalmat követő kádári megtorlás és a restauráció érezhetően szűkítette az alkotók mozgásterét, a szigorral az ötvenes évek végére háttérbe szorult a magyar filmek publicisztikus-társadalomkritikus áramlata”.
A cenzúra több filmet száműzött a vászonról, például Fábri Zoltán Hannibál tanár urát. Pedig Nyúl Béla tragikus történetét, Fábri félelmetes képekben tálalt tömeglélektan-leckéjét néhány nappal 1956. október 23-a előtt vetíteni kezdték az Urániában. Hogy hol húzódtak a falak, azt Bacsó szerint mindig az aktuális politikai helyzet határozta meg: a cenzúra egyszer keményebbnek, máskor engedékenyebbnek mutatkozott. Kivétel volt a szatíra műfaja; az „értem én a viccet, csak nem szeretem” eltökéltségén minden próbálkozás visszapattant. Ezért zárták el a nézők elől évekre az ötvenes évek koncepciós pereit pellengérre állító filmet, A tanút, amelybe a rendező több életrajzi vonatkozású elemet is becsempészett. „A víz kérem, az jön!” – Pelikán József gátőr legendás intését Bacsó Lupa-szigeti kis nyaralója „ihlette”, amelynek alsó szintjét jó néhányszor elöntötte már a Duna.
Jóllehet Bacsó Péter szerint az államszocializmus a humort tudta a legkevésbé elviselni, a múlttal való szembenézést nem mindig fojtotta el csírájában: a rendező 1967-es, Nyár a hegyen című filmje például – az alkotó legnagyobb meglepetésére – simán vette az akadályt, pedig az itthon és külföldön egyaránt zajos fesztiválsikereket arató mozi egy badacsonyi internálótábor egykori foglyának és hajdani parancsnokának váratlan találkozását járja körül.
Eredetiségvizsgálat
Herskó János 1963-as opusában, a Párbeszédben már a Rákosi- és a Kádár-rendszer összehasonlítására tesz kísérletet, de az ellentét erősen, a jó és a rossz harcában a Húsz órában (Fábri Zoltán), illetve a Tízezer napban (Kósa Ferenc) jelentkezik, a hatvanas évek közepén. Bacsó szerint ‘56 témájánál szinte magától adja magát az effajta romantikus, a jók és a rosszak küzdelmére összpontosító megközelítés, ám épp ezért könnyű besétálni a giccs csapdájába. Miként Anatole Litvaknak is sikerült, aki George Tábori drámaíró-rendező forgatókönyvéből készített feledhető filmet 1959-ben. Az ördögökre és angyalokra tagolt Az utazásban a Yul Brynner által életre keltett, a szerelem és a kötelesség között vívódó orosz őrnagy lelki tusája Bacsó szerint nem képes túllépni a romantikus hollywoodi szirup szintjén. Noha szintén a magánszféra a terepük, számos olyan ‘56-os filmet forgattak egészen a rendszerváltásig, amelyek a forradalmat, a megtorlást és a restaurációt az emberi sorsokon át is árnyaltan, hitelesen képesek bemutatni. Bacsó egyértelműen ezek közé sorolja a Szerencsés Dániel, a Szamárköhögés, az Angi Vera, A ménesgazda, valamint a Napló gyermekeimnek és a Napló szerelmeimnek című alkotásokat, vagy Makk Károly Szerelem című filmjét.
A titok nyitját a rendező a személyes mondandóban látja. Csak akkor érdemes filmkészítésbe fogni, ha van „privát ‘56-unk” – figyelmeztet, és azt sem tartja bajnak, hogy a forradalom egyre távolodik tőlünk. Hiszen számos olyan írásra, dokumentumra, történetre lehet még bukkanni, amelyek kiindulási pontjai lehetnek egy-egy filmnek. „Nem hiszek az államilag rendelt filmekben; ezek nemcsak régebben, de mostanság sem szoktak sikerülni” – fogalmaz Bacsó, aki Keleti Márton Tegnapját, illetve Bereményi Géza A Hídemberét egyaránt rossz példaként említi, szakmai értelemben.
Az megint más lapra tartozik, hogy egy-egy filmet hogyan fogad a közönség. Elvégre bármennyire is törekszik egy alkotás a történelmi hűségre, a játékfilm fikció, így óhatatlan, hogy sokan fenntartásokkal kezelik. Így járt Pongrácz Gergely, a Corvin köziek egyik parancsnoka Makk Károly 1991-es Magyar rekviemjével. Az ‘56-os Magyarok Világszövetségének elnöke szenvedélyes vitába keveredett Bacsóval a díszbemutatót követően, nem oda illőnek nevezte a történet szerelmi szálát. Mivel érzékeny sebeket tépett fel, érthetően hasonló fogadtatásban volt része Mészáros Márta koprodukciós munkájának, a Temetetlen halott – Nagy Imre naplója című filmnek. A történelmi hűség és a filmszerű ábrázolás közötti lavírozás nehézségeit Bacsó az elsők között bemutatott ez évi ‘56-os filmen, a Mansfelden szemléltette. Az érezhetően tényszerűségre törekvő Szilágyi Andor Bacsó szerint pont a főszereplővel maradt adós: egy érdektelen, makacs kamaszgyereket láttat, ellentétben például Gábor Pál ellentmondásos karakterű – szimpatikus munkáslányból szerelme árulójává váló – Angi Verájával.
