A sulinet.hu így ír Faludyról:
“A számos kalandot, polgárpukkasztást maga mögött tudó költő fővárosi polgári családban született 1910. szeptember 22-én. Tanulmányait a fasori evangélikus gimnáziumban végezte, ott is érettségizett. Ezután a bécsi, a berlini és a grazi egyetemen tanult. 1934-től jelentek meg Villon átköltései a budapesti liberális napilap, a Magyar Hírlap hasábjain. Ez ragyogó lehetőséget biztosított számára olyan gondolatok közlésére, melyet akkoriban másképp nem lehetett volna nyilvánosságra hozni. Ezeket a verseket kötetben is szerette volna megjelentetni, de akkoriban erre egyetlen kiadó sem vállalkozott. Így történt végül, hogy a Villon-balladák a költő saját költségén, magánkiadásban jelentek meg.
Faludy zsidó származása és politika nézetei miatt 1938-ban elhagyta Magyarországot. Itthon maradt húgát a Dunába lőtték, a Villon-balladákat könyvmáglyán égették el a nyilasok. Először Párizsban tartózkodott, de a német megszállás miatt onnan is távozni kényszerült. Algérián keresztül jutott el az Egyesült Államokba, ahol a Szabad Magyar Mozgalom titkáraként és lapszerkesztőjeként tevékenykedett. Három évig az amerikai hadseregben szolgált.
1946-ban tért haza, s a Népszava szerkesztőségében helyezkedett el. 1947-ben még megjelenhetett az Őszi harmat után című verseskötete, és a Villon-balladák 14. kiadása. Mivel az új rendszer is ellenségének tekintette, hamarosan egyetlen kötete sem jelenhetett meg. 1949-ben hamis vádakkal elítélték, és három évre a recski büntetőtáborba zárták. A Recsken írt versei először Münchenben jelentek meg 1983-ban, Börtönversek 1949-1952 címen. Szabadulása után fordításokból élt.
1956-ban Nyugatra menekült, s Londonban telepedett le. Ott 1957-től az Irodalmi Újságot szerkesztette. Londoni tartózkodása alatt 1960-61-ben angolul írta a Pokolbéli víg napjaim című önéletrajzi visszaemlékezéseit, mely az 1962-es Londoni kiadás után magyarul először 1987-ben az AB Független Kiadónál jelent meg kalózkiadásban.
1963-1967 között Firenzében, majd Máltán élt. 1967-ben Torontóba költözött. Kanadában és az Egyesült Államokban különböző egyetemeken tartott előadásokat, az Ötágú síp és a Magyarok Világlapja szerkesztőjeként dolgozott. 1980-ban New York-ban jelentek meg összegyűjtött versei. Időközben Magyarországon a Kádár-korszakban még a nevét sem lehetett leírni, az Országos Széchényi könyvtárban még a katalógusból is kiszedték a könyvei céduláit. 1988 novemberében másodszor is hazatelepült.
A korábban csak szamizdatban megjelent művei a rendszerváltás után végre legálisan is napvilágot láthattak. Faludy a kilencvenes években is több új verseskötettel jelentkezett (200 szonett, 100 könnyű szonett), továbbá számos fordításkötete is megjelent.
Legutóbbi verseskötete, a Vitorlán Kekovába 1998-ban jelent meg.
Bár életszeretete töretlen, az emberiség jövőjéről pesszimistán vélekedik. Úgy látja, hogy az emberiség elpusztítja önmagát; sok versében bírálja a fogyasztói társadalom mérhetetlen dőzsölését, a környezetszennyezést, felháborítja, hogy az embereket még saját gyermekeik biztonságos jövője sem érdekli. A “jövő század lesz a végső” – állapítja meg fanyar humorral.”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
