A lakástakarék-pénztárakról szóló törvényt az Országgyűlés az elmúlt év végén – közel három évig húzódó előkészítő munka után – szavazta meg, s idén januárban lépett hatályba. Ez azonban nem jelenthette a pénztárak betétgyűjtésének kezdetét, mivel a jogszabály az általuk köthető szerződések leírását a kormány hatáskörébe utalta. A kormányrendelet hiányában a pénztárakat felügyelő Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) sem alapítási, sem működési engedélyeket nem adhatott ki. A törvény szerint ugyanis a felügyelet az engedélykérelmeket elutasíthatja, amennyiben az általános szerződési feltételek teljesíthetősége tartósan nem garantálható. Éppen erre hivatkozva az ÁPTF-nél alaposan átvizsgálták a benyújtott szerződéstervezeteket, és végül május közepén adták ki a pénztárak működési engedélyét.
A hosszúra nyúlt törvényalkotói és engedélyezési procedúra kiindulópontja az volt, hogy – támogatott előtakarékosság formájában – az állam segítse a lakásmobilitást, valamint járuljon hozzá a szükséges felújításokhoz és korszerűsítésekhez. A hazai lakásállomány a felmérések szerint mennyiségileg ugyan megfelelő – a lakások száma megközelíti a négymilliót -, ám térbeli elhelyezkedése és minősége alatta marad az igényeknek. A pénztárak keretében megvalósuló előtakarékosság a középrétegek lakáscéljainak megvalósítását kívánja segíteni, a saját, kölcsön és állami források akkumulálásával. A törvény előkészítése során a Pénzügyminisztériumban készített hatástanulmány szerint a megtakarítók a kisebb építési munkálatok esetében – így például lakásfelújítás, lakásbővítés, vagy -korszerűsítés, közműberuházások – az összes felmerülő költséget fedezni tudják a lakástakarék-pénztári forrásokból. Építkezés, illetve lakásvásárlás esetén azonban a kiadásoknak csak egy részére – a lakás nagyságától, helyétől, illetve a megtakarított összegtől függően becslések szerint 30-50 százalékára – elég ez a megtakarítás.
Az új támogatási forma felváltotta a lakáscélú megtakarítás alapján igénybe vehető jelenlegi törlesztési támogatást. Bár a kölcsöntörlesztés terhe a korábbi rendszerben is alacsonyabb volt a piaci hitelnél, az új konstrukció ennél többet tud: sokkal szélesebb körben lehet igénybe venni és feltételei az egész szerződéses időszakra rögzítettek. A korábbi hiteloldali támogatás helyett az állam a pénztártagok betéteit növeli meg, ellensúlyozva az alacsony betéti kamat miatti értékvesztést. A lakástakarék-pénztárak esetében az egy személynek nyújtott éves állami támogatás összege alacsonyabb a korábbi törlesztési támogatásnál, ám a felhasználók körének szélesítésével többen tudják ezt igénybe venni.
A pénztárral természetes személy, lakásszövetkezet vagy társasházi közösség nevében a közös képviselő köthet lakás-előtakarékossági szerződést. Ebben a megtakarító arra vállal kötelezettséget, hogy egy előre meghatározott ideig, havi rendszerességgel egy adott összeget befizet, a pénztár pedig – a szerződésben meghatározott feltételek teljesülése esetén – számára lakáskölcsönt nyújt. A szerződés meghatározott összegre vonatkozik, amely a megtakarító által vállalt összes betételhelyezést, annak kamatát, az állami támogatást és kamatát, valamint a lakáskölcsön összegét is magában foglalja. Ezt a summát kizárólag lakáscélra lehet fordítani, ami lakótelek, lakás vagy családi ház megvásárlását, építését, cseréjét, felújítását, bővítését, korszerűsítését és helyreállítását, valamint közmű és kommunális létesítmények kialakítását jelentheti. A társasházak és lakásszövetkezetek esetében pedig a tulajdonukban álló épületrészek felújítását és korszerűsítését teszi lehetővé.
A pénztár a feltételeket teljesítő megtakarítók között sorrendet határoz meg, s ennek alapján utalja ki a szerződéses összeget. A sorrend meghatározásakor figyelembe vehető az összeg nagysága, a megtakarítás mértéke, a jóváírt kamat és a lakáskölcsön törlesztésének vállalt feltételei. A megtakarító a szerződéses összeg kiutalásától számított egy hónapon belül hozzájuthat a kölcsönhöz, ha igazolta a lakáscélú felhasználást.
Az ügyfelek a pénztártól felvett pénzt lakásproblémáik enyhítésére használhatják, betéteiket azonban négy évig a pénztár hasznosítja. Ebben a játékban a feleknek teljesíteniük kell, amit vállaltak, különben mindenki kiesik. A törvény éppen ezért a megtakarítók kötelezettségeinek részletes felsorolásán kívül igyekszik minél pontosabban körülhatárolni a pénztárak működési területeit is, hogy ténykedésük a lehető legbiztonságosabb legyen. A pénztár a betétgyűjtésen, hitelnyújtáson kívül csak két kapcsolódó tevékenységet folytathat, azt is korlátozottan. A szabad eszközök kihelyezéséből eredő hozamnyereség nagyobb részét pedig tartalékba kell tennie mindaddig, amíg az el nem éri a betétállomány 10 százalékát. Ezt követően azonban a pénztárak szabadon rendelkezhetnek a hozamokkal.
