Bíró, hóhér és esküdt egy személyben – számos amerikai multinacionális cégnél gondolkodnak így a vezetők Mario Montiról, az Európai Unió (EU) versenyhivatalának első emberéről, az Európai Bizottság versenyügyekért felelős tagjáról. Posztjának nem egészen három évvel ezelőtti elfoglalása óta az antitröszt-főnök keresztbe tett az MCI WorldCom és a Sprint 80 milliárd dolláros fúziójának, megakadályozta a Microsoft nagy-britanniai kábeltévés befektetését, és csak kemény feltételekkel mondott igent az AOL és a Time Warner házasságára. De amivel igazán magára zúdította az amerikaiak haragját, az az volt, hogy tavaly megvétózta a General Electric (GE) és a Honeywell 42 milliárd dolláros egyesülését, jóllehet a washingtoni hatóságok előzőleg már simán jóváhagyták az ügyletet, és a Wall Street is lelkesedett a fúzióért. 
LANKADATLANUL. Aki azt gondolja, hogy Monti most szünetet tart, téved. Egy sor olyan ügygyel foglalkozik jelenleg, amelyekben amerikai társaságok is érintve vannak. Célba vette a televíziós sportközvetítéseket, s meglehet, döntése hatással lesz az olimpiai játékokra is. Régóta vizsgálja a Coca-Cola állítólagos európai piaci visszaéléseit, ami azzal végződhet, hogy sokmillió dolláros bírságot ró ki a vállalatra. Ennél sokkal fontosabb, hogy ha a Bush-kormányzat és a Microsoft közt zajló tárgyalások eredményeként az Egyesült Államokban pont kerül a négy éve húzódó antitröszt-per végére, Monti várhatóan meghozza a saját ítéletét is valamikor a nyár folyamán, s ebben – miután beosztottjai három éve dolgoznak az ügyön – versenyellenes praktikák miatt 2,5 milliárd dollárig terjedő büntetéssel sújthatja a szoftvergyártót (lásd külön). Mindezt összeadva Monti nemcsak amerikai óriásvállalatok életét keseríti meg, hanem azt is kockáztatja, hogy eszkalálódik a harc közte és az amerikai igazságügyi minisztérium között.
Ténykedését mindazonáltal nem szabad merőben amerikai szempontból megítélni. Igaz, a halk szavú olasznak nagyobb befolyása van Európában, mint a választott politikusok bármelyikének. Saját hatáskörében megbüntethet vállalatokat, ha magatartásukat versenyellenesnek találja, vagy kitilthat fúzióra lépő cégeket az EU-ból, a világ legnagyobb gazdaságából. De nem árt először is arra gondolni, hogy valahányszor ítélkezik egy-egy amerikai vállalat felett, a riválisok – a fenti összefüggésekben példá-ul a Sun Microsystems vagy a PepsiCo – csendben ünnepelnek.
Másodszor Monti távolról sem Amerika-ellenes, épp ellenkezőleg. A Yale-en diplomázott, most 59 esztendős közgazdász a szabadpiac egyik legfanatikusabb híve Európában. Dicséri az Egyesült Államok “nagyobb dinamizmusát” és “fogyasztóorientált politikáját”, s ezt akarja meghonosítani az EU-ban is az elődje – a holland Karel van Miert – által megkezdett liberalizációs program végrehajtásának gyorsításával. Azt már unja, hogy védje az GE-Honeywell ügyben képviselt álláspontját, viszont megannyiszor elmondja, hogy a konfliktushoz vezető jogi különbségek csökkenőben vannak, ahogyan az EU közelíti a maga trösztellenes normáit az Amerikában érvényesekhez. Számára “az Egyesült Államok a klasszikus referenciamodell”.
Bill kontra Mario
Akár az Egyesült Államok és Európa közötti kereskedelmi és gazdasági háború (Figyelő, 2002/19. szám) újabb ütközetévé is fajulhat a több mint három év óta húzódó Microsoft-vita. Charles James, az amerikai igazságügyi minisztérium antitröszt ügyekben illetékes főhivatalnoka a napokban Mario Monti versenyjogi főbiztosnál lobbizott. A brüsszeli találkozón az amerikai fél azt kívánta előmozdítani, hogy az Európai Bizottság szüntesse meg az eljárást a Microsoft ellen, vagy legalábbis álljon el a szoftveróriás elleni vádpontok egy részétől. 
Az EU végrehajtó szerve a tavaly augusztusban ismertté vált állásfoglalásában azzal vádolta meg a tengerentúli óriáscéget, hogy Windows-monopóliumával visszaélve jogellenesen akar előnyt szerezni magának fontos internetes piacokon. Az európai ügy a Sun Microsystems és más vetélytársak által benyújtott panaszokból nőtt ki. A bizottság szerint a Microsoft jogellenesen építette be Windows operációs rendszerébe a MediaPlayer elnevezésű hálózati szoftvert, amelyet így – ellentétben a jelentős összegeket perkáló versenytársakkal – költségmentesen dobhatott piacra. Az európai eljárás alapjában véve különbözik az internetes böngészőt célkeresztbe állító korábbi amerikai procedúrától.
Amennyiben James küldetése nem jár sikerrel, az unió versenyjogi hatóságaként is működő Európai Bizottság lapértesülések szerint “súlyos büntetést” szabhat ki a Microsoftra. A legvalószínűbb szankciónak elemzők azt tartják, hogy a bizottság arra kötelezi az amerikai vállalatot: Windows programjáról válassza le a videólejátszót. A számítástechnikai cégeknek így választhatniuk kellene aközött, hogy a MediaPlayerrel együtt vagy nélküle tartanak igényt a Windowsra.
A Microsoftot Brüsszel elmarasztaló döntése arra kényszerítheti, hogy a Windows csökkentett értékű verzióját dobja piacra Európában, s veszélybe kerülhet a tucatnyi alkalmazást magában foglaló Windows XP forgalmazása is. Mindez szakértők szerint akkora bevételkiesést okozna a cégnek, ami lényegében megbénítaná az elkövetkező évtized kutatás-fejlesztési programjait.
Az amerikai hatóságok azt szeretnék, hogy Monti fogadja el az általuk a Microsoft megrendszabályozására hozott ítéletet, s ne álljon elő saját határozattal. Érvelésük alapján a konkurensek elsősorban azért támadják Brüsszelben a céget, mert ott alacsonyabbak a bírósági és az ügyintézési költségek.
Az amerikai versenyjogi gyakorlat továbbá elveti az úgynevezett “monopólium-áttételt”, vagyis azt a vádat, hogy egy cég az egyik részpiacon szerzett előnyét egy másikon érvényesítheti. “Az amerikai bíróságokon szinte soha nem ítélnek el cégeket monopólium-áttétel miatt” – mondta a Financial Timesnak James, aki az európai versenyhatóság álláspontja mögött ezt a vádat véli felfedezni. Az amerikai versenyfelügyelők azonban úgy vélik: a fogyasztók érdekében az egyik piacon szerzett előnyöket hasznosítani lehet egy másikban, még olyan versenytársakkal szemben is, amelyek nincsenek jelen mindkét szegmensben. 
Monti nem így látja a dolgot. De reméli, hogy mielőtt dönt, az amerikai bíróságokon megállapodás születik a Microsofttal már kiegyező igazságügyi minisztérium és a keményebb intézkedéseket szorgalmazó kilenc szövetségi állam között.
Eközben egy másik fronton azért lobbiznak Montinál, hogy állítsa meg a Microsoftot, mielőtt a cég kiterjeszti dominanciáját a mobil internetre, ahol olyan európai nagyágyúk állnak vele szemben, mint a finn Nokia. “Ha Mario nem lép, a Microsoft kiszorítja az európaiakat a piacról” – mondta a Business Weeknek egy, az Európai Bizottsághoz közeli olasz tisztviselő. Monti erre határozottan azzal válaszol, hogy az ő dolga a tisztességes versenyről való gondoskodás, nem pedig európai vállalatok támogatása. “Nem azért vagyok itt, hogy ágazati politikát folytassak.”
Az Európai Bizottság a nyáron le kívánja zárni a Microsoft-dossziét. A cég részéről eddig csak Steve Ballmer vezérigazgató lépett érintkezésbe Montival, vagyis a társaság még tartalékolja fő fegyverét, Bill Gates elnököt. Persze látva, hogy tavaly a GE-Honeywell-ügyben Jack Welch milyen fogadtatásban részesült Montinál, Gatesnek talán nem is lesz kedve a személyes találkozáshoz.
KEMÉNYEN. Igazság szerint Monti sokkal több felzúdulást gerjeszt az uniós országokban, mint a tengerentúlon. A brüsszeli Rue Joseph II-n található acél- és üvegpalotájából folyamatosan reformokra ösztökéli a 15 tagállamot. Nemrégiben felszólította Gerhard Schröder német kancellárt, hogy a Volkswagen autógyárnál szüntessék meg az esetleges felvásárlási támadást kivédeni hivatott akadályokat. Pár nappal később ő és az Európai Bizottság más tagjai pert indítottak azon EU-országok kormányai ellen, amelyek nem tartják tiszteletben az állami szubvenciók csökkentésére vonatkozó brüsszeli rendelkezéseket; figyelmüket a brit vidékfejlesztési támogatások éppúgy nem kerülték el, mint a portugál disznóhizlaldáknak juttatott pénzek. Tavaly 65 millió dollárra büntette a DaimlerChryslert, amiért az autógyár nem hagyta, hogy dealerei egy adott országban árengedményeket adjanak a valamely másik EU-országból jövő vásárlóknak. “A kis ügyek helyett a nagy szereplőket veszi célba” – mondja róla Carlo Secchi, a milánói Bocconi Egyetem rektora, akinek Monti a kollégája volt, mert korábban maga is több évtizeden át tanított közgazdaságtant a Bocconin, sőt vezette is az intézményt.
Tevékenysége mindazonáltal tele van paradoxonnal. Egyfelől, a szabad vállalkozás híve, másfelől, céljait a rendeletekkel és irányelvekkel kormányzó brüsszeli adminisztráció segítségével kívánja megvalósítani. Gyakran küldi ki embereit, hogy az általa aláírt házkutatási engedély birtokában keressenek fogyasztóellenes magatartásra utaló iratokat egy vállalat irodáiban. A Vodafone-nál vagy a Coca-Colánál sokat tudnának mesélni erről.
NYÍLT LAPOKKAL. A nem választott tisztségviselőként működő Monti emellett nyíltan hangoztatja, hogy utálja a pártközi egyezkedéseket. Ugyanakkor egyszerre két politikai drámának is szereplője. Az egyikben nem kevesebbről van szó, mint egy központi európai kormány létrehozásáról. A másikban Monti azon fáradozik, hogy Brüsszel Washingtonnal egyenrangú szerepbe kerüljön a trösztellenes ügyek globális bírájaként. Mindkét változtatás politikai ügyességet és kompromisszumkészséget igényelne. Monti azonban nem kedveli az ilyen taktikázást. “Azért van olyan rossz híre, mert nem szeret tárgyalni” – állítja Alec Burnside, a londoni székhelyű Linklaters & Alliance ügyvédi iroda brüsszeli partnere. Egy olasz nagyvállalat vezetője szerint “úgy viselkedik, mint egy főpap”.
Monti régóta büszkélkedik azzal, hogy kívül áll az európai politika főáramán. A Bocconi professzoraként éveken át írt cikkeket a Corriere della Serának, legtöbbször az állami irányítású gazdaság ellen emelve szót. Kétségkívül az európai gazdasági pragmatizmus erősödésének jele az, hogy ő – az Egyesült Államok és Margaret Thatcher csodálója – kapta az EU-piacok szabaddá tételének feladatát. Másrészt épp politikai tapasztalatlansága és papi hajlíthatatlansága lehetett az oka annak, hogy a GE-ügyben bajba került.
Ő maga persze váltig állítja, hogy helyesen cselekedett. A konfliktus középpontjában az európai és az amerikai trösztellenes jogszabályok egyik eltérése állt. Az Egyesült Államokban egy fúzió csak akkor akadályozható meg, ha kézzelfoghatóan és bizonyíthatóan “gyengíti a versenyt”. Az EU-ban viszont az egyesült cég akkor számíthat trösztellenes eljárásra és ennek következményeként esetleg vétóra, ha úgy ítélik meg, hogy “domináns” piaci pozícióra tesz szert. A Monti által az ügyre ráállított munkatársak pontosan ilyen fenyegetést láttak a GE és a Honeywell összeolvadásában. Álláspontjuk szerint a kiterjedt tevékenységet folytató – a pénzügyi szolgáltatásoktól a repülőgép-hajtóművek gyártásáig egy sor területen érdekelt – GE-Honeywell páros veszélyes dominanciát szerezhetett volna az EU piacán. Monti egyetértett velük, így Jack Welch GE-vezér szenvedélyes érvei sem tudták megmásítani elhatározását. Ma már csodálói közül is elismerik néhányan, hogy Monti saját beosztottjainak ügyködése miatt szorult sarokba, ahonnan azután nem volt ereje kitörni. “Nagyon mérsékelt és megfontolt ember, ami miatt csak még meglepőbb volt, hogy nem engedélyezte a GE-ügyletet” – mondja Robert Pitofsky, aki a Clinton-kormányzat alatt az amerikai kereskedelmi főhatóság (FTC) elnöki posztját töltötte be. Egy brüsszeli jogász szerint Monti “minden nap bánkódik a GE-döntés miatt”.
Az érintett viszont tagadja ezt. Frusztrációja azonban túlságosan is nyilvánvaló. A GE-Honeywell esettel sikerült megalapoznia rossz hírét, elérnie, hogy olyan eszmék képviselőjének tekintsék, amelyeknek az Egyesült Államok trösztellenes köreiben már régen nincs hitelük. “Ez csak egyetlen nézeteltérés volt – hangoztatja Monti -, az esetek 98 százalékában egyetértünk az Egyesült Államokkal. Amikor a világ legmegbecsültebb vezérigazgatója hangosan panaszkodik, nehéz kiegyensúlyozott képet alkotni.”
A GE-ügy óta azért mindkét fél fokozta erőfeszítéseit a különbségek áthidalása érdekében. Monti javaslatot tett az EU-jogszabály olyan módosítására, hogy a “domináns” helyére a “gyengíti a versenyt” formula kerüljön, vagyis tűnjék el a differencia, amelyen a GE-Honeywell fúzió megbukott. Charles A. James, az Egyesült Államok szövetségi főügyészének trösztellenes ügyekért felelős helyettese – aki annak idején majd felrobbant a dühtől Monti döntése miatt – ma már békülékeny hangot üt meg: “Monti úr és én jó munkakapcsolatban vagyunk.”
ELTÖKÉLTEN. Miközben segédei mostanában főleg a Microsoft-ügyön dolgoznak, Monti más – szívéhez közelebb álló – reformokkal van elfoglalva. Rá akarja kényszeríteni a távközlési szolgáltatókat, hogy csökkentsék a barangolási díjakat és tegyék szabaddá előfizetői vonalaikat a riválisok számára is. A milánói Internazionale régi szurkolójaként azzal fenyegetőzik, hogy lecsap a televíziós sportközvetítéseket ellenőrző szindikátusokra. Foglalkozik a sörpiaccal és az autóeladásokkal, végül pedig el akarja érni az EU energetikai piacainak megnyitását.
Több mint két évtizeddel ezelőtt Monti, a szabad piacért lelkesedő fiatal közgazdász, Londonba utazott, ahol Margaret Thatcher magánbeszélgetésen fogadta őt. Most, 2004-ig tartó hivatali idejében megvan a lehetősége, hogy a thatcheri elveket kiterjessze az egész EU-ra. Találgatások szerint megbízatásának lejártakor politikai szerepet vállal majd Olaszországban. Nos, félő, hogy az EU fővárosában befutott karrier után valószínűleg a legmagasabb tisztség is túl alacsony volna számára.
