A Nemzeti Agrárprogram hármas szerepet szán az erdőgazdaságnak: az ágazat jövedelemtermelésének növelése mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a foglalkoztatási és a környezetvédelmi szempontok is. Szakértők szerint ennek hátterében az Európai Uniós (EU) gyakorlat átvételének szándéka áll, hiszen ott a szántóföldek ugaroltatásának és a mezőgazdasági terület csökkentésének alternatívája az erdőgazdálkodás kiterjesztése. A számítások szerint ennek alapján hazánkban a következő évtizedekben több száz ezer hektárnyi korábbi szántóterületet kell majd erdősíteni, míg az 50-70 évre szóló program újabb 600-700 ezer hektár erdő telepítését vetíti előre. Mindezek révén az eddigi mintegy 18 százalékos erdősültséget – a szám az ország területéből az erdő arányát mutatja – a 40 százalékos EU-átlagot jobban közelítő 25-26 százalékra növelhetik az erdészek.
A kormány 1997 őszén fogadta el a munkaügyi, a földművelésügyi és a környezetvédelmi tárca közös foglalkoztatási célú erdősítési programját. A terv megvalósítást – az akkor hátralévő három hónapra elkülönített 377 millió forinttal – még 1997-ben megkezdték a legrászorultabb régiókban: Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Tavaly decemberig összesen 1365 állástalan 3153 hektár erdő ápolási munkáit végezte el. (Az őszi indítás miatt egyéb, például telepítési munkákra nem volt mód.) Az idén a programot az egész országra kiterjesztik. A legalább 100 munkanélkülit foglalkoztató erdőtulajdonos intézmények és vállalatok évi 2,75 milliárd forint támogatásra pályázhatnak egyebek között az erdőtelepítés, fel-újítás, ápolás, talaj-előkészítés és tisztítás segítésére.
Emellett az idén befogadott Phare-pályázattal az ezredfordulóra mintegy 2,5-3 millió ecu-s többletforrással támogatja az EU a hazai erdősítési programokat.
Az az erdőgazdaság vagy vállalkozás, amely növeli erdőterületét, pályázatot nyújthat be normatív telepítési támogatásra az agrártárca Erdészeti Hivatalához – tudtuk meg Dauner Mártontól, a hivatal elnökétől. Annak a társaságnak pedig, amelyik a közmunkatanács által meghirdetett feltételeket is teljesíti, és a támogatásra kijelölt munkákat végzi, érdemes pénzügyi segítségért a közmunkatanácshoz is fordulnia.
A jelenlegi felmérések szerint az ország élőfatömege 315 millió köbmétert tesz ki. Ez évente 11-12 millió köbméterrel nő, miközben évenként átlagosan 8,0-8,5 millió köbméter fát termelnek ki. Két esztendeje azonban csak 6,6 millió köbmétert vágtak ki, s így a terv adta lehetőségeknek csak átlag négyötödét használták ki a gazdaságok (ezen belül az állami cégek 100 százalékban, a magántársaságok pedig 30-40 százalékban merítették ki a kvótát). Információink szerint egyébként a tavalyi fakitermelés sem igen haladja meg az előző évi szintet, hiszen sok kis társaság nem tudta finanszírozni a kitermelést.
A közmunkaprogrammal kapcsolatban a szakemberek fenntartásaikat is megfogalmazták. Többen úgy vélik, súlyos piaci zavarokat okozhat, ha majd 1,5-2 évtized múlva elkezdik kitermelni az e programmal is növelt fatömeget. A belpiac ugyanis már most is telített, ráadásul magas ára miatt a felhasználók egy része „elfelejtette” a fát: ahol lehet, ott az olcsóbb, könnyebben megmunkálható alternatív anyagokkal (általában műanyaggal) helyettesítik azt.
Több térségben az indokolatlan gázfűtési programmal szorították ki egyik legnagyobb piacáról a fát – vélekedett Csötönyi József, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének erdőmérnök-tanácsosa. A külpiacok sem vonzóak, hiszen az EU – különösen a skandináv államok csatlakozása után – bővelkedik faanyagban. S mivel nincs ez másképpen a FÁK-térségben sem, a magyar cégek az árut gyakran a reális ár alatt kénytelenek exportálni.
A fa romló piaci pozíciójának következtében az elmúlt évtizedekben kiépített feldolgozó-kapacitás – így a fűrészüzemek és a farostlemezgyártók – egy része leépült: a kilencvenes évek elejére például a mintegy 400 szövetkezeti fafeldolgozó zöme is leállt. S mivel korábban a szükséges fejlesztéssel is spóroltak a cégek, ma már kevés magas műszaki színvonalat képviselő fűrészárú-feldolgozó, laminált- és farostlemez-gyártó üzem működik az országban.
Ha tehát az erdősítési programokkal növekszik a fahozam, akkor az eddigieknél jobban megmunkált, versenyképes termékek előállítására új feldolgozókat kell építeni. Ehhez azonban több milliárd forintos beruházások kellenének, s amennyiben ezek elmaradnának, továbbra is csak főleg nyersanyag formájában és áron alul adhatják el az erdőgazdaságok a fát.
A szakemberek szerint a hazai fabőség egyik oka az, hogy az elmúlt évtizedekben az erdőgazdálkodási politika elsősorban a gyorsan növő, de kevésbé értékes fafajok – nyár, akác, fenyő – telepítésére ösztönözte a gazdaságokat, az értékesebb bükk és tölgy helyett. Így a csak tüzelőnek, karónak, papírnak való fával napjainkban nem sokat tudnak kezdeni a fagazdaságok. A kárpótlással, szövetkezeti átalakulással a sokszor képzetlen, hozzá nem értő magántulajdonosokra épülő erdőgazdálkodás sem kedvez a minőségi termelésnek. A feldolgozatlan gömbfa értékesítésével ráadásul kevés nyereséget érhetnek el az erdőtulajdonosok. Ugyanakkor a tőke égetően hiányzik a bővített újratermeléshez, egyebek között a feldolgozás fejlesztéséhez.
A földművelésügyi tárca illetékese ugyanakkor úgy látja: a most telepített csemetékből csak évtizedek múltán lesz vágásérett fa, így még ráér a feldolgozó-kapacitás fejlesztése. Igaz, a gazdaságosság javításával szerinte sem szabad tovább várni, s ebben az államnak – hasonlóan az EU-hoz – a jövőben is szerepet kell vállalnia. Elsősorban azért, hogy a szociális és környezetvédelmi feladatok ellátásáért, illetve azok többletköltségeiért kárpótolja az erdőgazdaságokat. Önerőből ugyanis nehezen válhat versenyképessé az erdő.
