Belföld

Kiszervezi a buszközlekedést a BKK

A Budapesti Közlekedési Központ alacsonyabb költségeket, új buszokat és hatékonyabb üzemeltetést vár a lépéstől.

Egy előminősítői pályázat kiírásával a Budapesti Közlekedési Központ elindította a budapesti buszközlekedés átszervezését; a BKK tájékoztatása szerint a buszüzemeltetésben megszűnik a BKV monopóliuma.

A megjelent közbeszerzési eljárás két fordulóban zajlik. Első lépésként előminősítési eljárást bonyolítanak le a lehetséges jelentkezők kiválasztására. Második körben a továbbjutottak versenyeztetik a konkrét üzemeltetési feladatokra. A második forduló több alkalommal is megtartható, ezért “akár 30, akár 300, akár szóló, akár midi, akár csuklós autóbusz üzemeltetése is kiadhatóvá válik” – közölte a BKK.


Vízen át.
Fotó: MTI / Füzesi Ferenc

A tervek szerint az “első” második fordulós kiírás, amelyben “pontos jármű darabszám és szerződéses részletek lesznek”, 2012 első negyedévében fog megjelenni. Az új üzemeltető társaságok nem bocsátanak majd ki önálló bérleteket, a menetrend, a vonalhálózat, a tájékoztatás és a jegyrendszer továbbra is egységes marad.

A szerződést a BKK bruttó költségalapon, járműkilométerre vetítve köti majd meg határozott időszakra, ennek hosszát a megtérülési időt figyelembe véve határozzák meg. A díjazás alapvetően a megtett kilométer-teljesítmény alapján történik, de minőségalapú ösztönzőket is beépítenek a rendszerbe. A közlés szerint vagyonértékesítést nem terveznek, “privatizációról nincs szó”.

A jelenlegi buszszolgáltatás egy üzemeltető, a BKV kezében összpontosul, az új rendszerben viszont konkurens szolgáltatók is új járművekkel pályázhatnak egyes vonalak, vagy vonalcsoportok üzemeltetésére. Az új modellben alacsonyabb szolgáltatási költségeket, ugyanakkor hatékonyabb üzemeltetést és új járműveket várnak a rendszertől.

Nemes Gábor, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének alelnöke az MTI-nek a tenderrel kapcsolatban elmondta: attól, hogy vállalkozások fogják üzemeltetni a buszokat, a költségek nem lesznek alacsonyabbak, mert egy magáncég a profitra fog törekedni. Tudomása szerint Londonban, ahol hasonló rendszer működik, a válság hatására a szolgáltatók a minőségen rontottak.

A szakszervezeti vezető azzal egyetért, hogy a buszállomány elöregedett, az nem felel meg a mai igényeknek, de az szerinte tévedés, hogy saját forrásból ne lehetne a buszparkot lecserélni. Ha egy vállalkozó szállít új buszokat, azt is ki kell fizetnie valakinek – magyarázta.

Az érdekvédő hangsúlyozta, a BKV nem teheti meg, hogy szürkén vagy feketén foglalkoztasson munkavállalókat, a magánvállalkozóknál viszont erre számos példa van. Nemes Gábor szerint az is óriási hiba, hogy figyelmen kívül hagyják a BKV-s buszsofőrök és szerelők képzettségét. Ők nagyon rutinosak, ezt a tudást “nem lenne szabad elengedni” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik