Pénzes produkció

Felhőtlen ünneplésre aligha lehet számítani az idei, sorrendben immár a 37. Magyar Filmszemlén. A 84 esztendős korában a napokban elhunyt nagyszerű színművész, Agárdy Gábor a szemlén vehette volna át életműdíját, a fesztiválteremben neki szánt díszhely azonban üresen marad. Ám az élet attól is megfosztotta a szerdán – lapzártánk után – kezdődő esemény résztvevőit, hogy ha nem is vidáman, de legalább emelkedett hangulatban ünnepeljenek.

A múlt hét végén robbant a hír: az Oscar-díjas Szabó Istvánt 1956 után a kádári állambiztonság beszervezte, s az akkor még főiskolás későbbi filmrendező néhány éven át kollégáiról, pályatársairól írt jelentéseket. A szakma arra készült, hogy Szabó legújabb alkotását, a Móricz Zsigmond regénye alapján készült Rokonokat ünnepelje, most viszont már aligha csupán a versenyprogramban szereplő műről mond majd értékítéletet az a taps, amely a film végén azért valószínűleg majd így is felcsattan a vetítőteremben.

Pedig a magyar filmeseknek az idén éppenséggel volna mit ünnepelniük. Hála a 2003 decemberében elfogadott, majd a rákövetkező év tavaszán életbe lépett filmtörvénynek, a magyar filmipar tavaly korábban elképzelhetetlen fellendülésbe kezdett (Figyelő 2005/6. szám), s az elkövetkező esztendők e tendencia folytatását ígérik. A számok önmagukért beszélnek: míg 2004-ben Magyarországon 10 milliárd forintot fordítottak filmgyártásra, a 2005-ös költés összege eléri 22-23 milliárd forintot. Természetesen nem csupán a magyar alkotásokról van szó, hanem azokról a hollywoodi és egyéb szuperprodukciókról is, amelyeket a megváltozott jogszabályi környezet adta pénzügyi lehetőségek csábítottak és csábítanak az országba.

Ezek egyike Steven Spielberg 80 millió dolláros költségvetésből megvalósított, München című filmje, amelyet a múlt hét óta vetítenek a mozikban, és amely nem csupán közvetlenül gazdagította mintegy 3 milliárd forinttal az országot, hanem eddig sosem látott mértékű promócióul is szolgálhat hazánknak, illetve az aprócska magyar filmiparnak. „A München forgatásához kilenc különböző ország helyszíneit sikerült megtalálnunk Budapesten” – érzékelteti Zákonyi S. Tamás producer, a Flashback Kft., azaz a Spielberg-film magyarországi partnercégének ügyvezetője Európa építészetileg talán egyik legeklektikusabb városának filmes vonzerejét.

Becslések szerint a nagy nemzetközi filmgyárak a következő három évben 30-35 milliárd forintot költenek majd el Magyarországon. Mindehhez azonban az infrastruktúra mai fejlettsége egyelőre nem elegendő, sőt, kellően felkészült szakemberekből sincs elegendő. „Nemrég találkoztam néhány, Ukrajnából frissen áttelepült díszletépítő, illetve díszletfestő szakemberrel.

Ezek a mesterségek a közeljövőben hiányszakmákká válhatnak, hiszen évekbe telik az elsajátításuk” – utal a problémák nagyságára Márk Iván, az I’m Film Kft. igazgatója. Ugyanígy látja Andrew G. Vajna, a Demján Sándorral, a TriGránit Rt. első emberével Etyeken 150 millió dolláros világszínvonalú stúdiókomplexumot – a Korda Sándor Filmstúdiót – építő hollywoodi producer is, aki valószínűnek tartja, hogy hazánknak a közeljövőben filmes szakembereket kell importálnia.

INFRASTRUKTÚRA-GONDOK. Magyarországon az egymást követő kormányzatok nem csupán a szakember-képzésről „feledkeztek meg”, az állami kézben levő filmes infrastruktúra fenntartására sem költöttek szinte egy fillért sem. A Mafilm fóti telepén például a Koltai Lajos rendezte Sorstalanság tavalyelőtt felépült kulisszáin, illetve egy, még a nyolcvanas évekből ott maradt Hamlet-díszleten kívül csupán külföldi filmesek által épített külső díszletek találhatók. A következmény: miközben a magyar állam ölbe tett kézzel arra várt, hogy majd az invesztál az infrastruktúrába, aki az országba forgatni jön, a cseh kormány – karöltve a családi örökség jogán tulajdonos Václav Havel volt köztársasági elnökkel – rendkívül komoly összegeket fordított a Barrandov stúdiókomplexum fejlesztésére.

Ráadásul itthon egyelőre „Etyekwood” sem épül, amit Krisán László, a Korda Sándor Filmstúdió Kft. ügyvezetője azzal magyaráz, hogy az engedélyezési procedúra lényegesen hosszabbra nyúlik, mint várták. A 37,5 milliárd forintos beruházás kivitelezői azonban ugrásra készen állnak: amint kézhez kapják a jogerős építési engedélyt, nyomban megindulnak a munkagépek Etyeken. „Építeni gyorsan tudunk” – fogalmaz Sokorai István, a Korda Kft. másik ügyvezetője, arra utalva, a kései kezdést feszítettebb munkatempóval próbálják majd ellensúlyozni.

Mindezt úgy, hogy az ne menjen a minőség rovására – Krisán szavai szerint Etyekwood a maximalistáknak készül, azaz olyan infrastruktúrát alakítanak ki, és olyan stábot toboroznak, hogy a legvadabb kérésekre se kelljen nemet mondaniuk -, illetve megmaradjanak az eredeti, 150 millió eurós büdzsé keretein belül. Egyik ügyvezető sem vállalkozott arra, hogy elárulja, a kezdéstől számítva mennyi időt vesz igénybe az építkezés. Demján Sándor azonban korábban a Figyelőnek azt nyilatkozta: az első kapavágást követően akár 6-8 hónap alatt elkészülhet a stúdió beruházás első üteme.

SOKASODÓ MAGYAR FILMEK? Miközben a filmtörvény életbe lépése óta jól érzékelhető a külföldi stábok megjelenése, az ember azt érzi, mintha a magyar filmek is megsokasodtak volna. Kapitány Iván, az idei filmszemlén debütáló Kútfejek rendező-producere, az Üvegtigris 1 társrendezője és társproducere szerint azonban ma nem készítenek több magyar filmet, mint korábban, csak az arányok változtak. A reklámszakmából átigazolt rendező úgy véli, kevesebb a „szerzői” film, amelyek alkotói elsősorban kritikai és fesztiválsikerekre hajtanak, ellenben több az olyan játékfilm, amelyek alapvető célja a minél több néző és bevétel.

„Utóbbiaknál a produkció mögötti marketing és promóció is sokkal profibb, talán ezért szólnak nagyobbat” – véli Kapitány, aki a Kútfejeket nem egészen 170 millió forintból készítette, így az „olcsó” filmnek számít. A rendező szerint a filmkészítésben Magyarországon még nincsenek kitaposott utak, így nem lehet azt állítani: könnyebben szerez támogatást egy már több alkotással bizonyított rendező, mint egy elsőfilmes. A film ötlete és a kapcsolatok döntenek.

Némileg másképpen látja a magyar film helyzetét a már számtalan magyar mozgókép megszületése felett bábáskodó Kálomista Gábor. A legújabban a közel 300 millió forintból készülő Csak szex és más semmi vagy a szintén az idei filmszemlén rajtoló Tibor vagyok, de hódítani akarok című film producere szerint több magyar alkotás készül az utóbbi években, ráadásul ennyit nem is bír el az ország. „Átestünk a ló túlsó oldalára, az idei szemlén már 36 játékfilmet mutatnak be; ennyi nem lehet üzletileg sikeres” – mondja borúlátóan a producer, aki szerint ez óhatatlanul néhány cég anyagi bukását vonja majd maga után. Kálomista a megoldást többek között az „osztályozásban” látja: a producereket elért eredményeik alapján minősíteni kellene, és a források elosztásakor ezt is figyelembe kellene venni. „Be kell látni, hogy állami támogatás nélkül nem működik a magyar filmgyártás, de azt jól át kellene gondolni, kikre bízunk közpénzt” – mondja a producer, aki egyébként nem engedi rendezőit pénzért kalapozni.

Azt vallja, aki nem tudja maga összeszedni a pénzt, az nem jó producer. Nem elégedett a filmtörvénnyel sem, szerinte megengedhetetlen, hogy a jogszabály csak a forgatásig foglalkozik a filmmel, annak utómunkálataival már egyáltalán nem. „Miért fizet egy magyar film ugyanannyi kulturális járadékot, mint a King Kong?” – méltatlankodik Kálomista Gábor, aki szerint a magyar filmek üzleti sikerét annyival legalább segíteni kellene, hogy a külföldi művekkel szemben engedményeket kapnak, ami jócskán megkönnyítené a forgalmazást.

VERSENYBEN. Miután a parlament 2003 decemberében elfogadta a filmtörvényt – amelynek alapján az előállítók visszaigényelhetik az országban forgatott külföldi filmek itteni költségvetésének 20 százalékát -, a Magyar Producerek Szövetsége azt jósolta, hogy a hazai filmes piacon forgó összeg két év alatt megnégyszereződik. S a jóslat helytállónak bizonyult.

„A filmipar olyan, mint bármely más üzlet: a költségek és a minőség beszél. Az előállítókat az érdekli, hogy mi van a vásznon, és az mennyibe került” – szögezi le Márk Iván. Ezért különösen nagy a jelentősége annak, hogy a külföldi gyártók a cseh árakhoz hasonló – azaz a nyugatiaknál körülbelül 30-40 százalékkal alacsonyabb – magyar tarifákból még további 20 százalékot lefaraghatnak.

Ennek ellenére a kifejezetten olcsó forgatási helyszínt kereső cégeknek Magyarország máris túl drága, ők nem ide jönnek, hanem például Romániát vagy Bulgáriát veszik célba (lásd cikkünket a 44-45. oldalon). Igaz, a keleti konkurenciától egyelőre nem kell komolyan tartanunk, mivel a nálunk forgató külföldiek készek megfizetni a magyar minőséget. Sőt, Miskolczi Péter, az Euro Stúdió Film Kft. ügyvezetője szerint bíznak is a magyar minőségben. A szuperprodukciókat kivéve – amelyek jellemzően minden téren „túlbiztosítják magukat” -, a külföldi rendezők általában csak szerény, 8-10 fős stábbal érkeznek és a teljes forgatást a magyarokra bízzák.

Hosszabb távon viszont keleti szomszédainkál is megerősödik majd egy magasabb színvonalon teljesíteni képes szakmai réteg, ami gyengítheti a pozíciónkat a régióban. Végtére is Magyarországon sem csupán a hagyományok voltak adottak – ráadásul Románia és Bulgária filmipara úgyszintén komoly múltra tekint vissza -, hanem a külföldi bérmunkák során szerzett tapasztalatoknak is köszönhető, hogy kialakult egy, nyugati színvonalon dolgozó gárda.

Jó stratégiával és kitartó kapcsolatépítéssel egyébiránt Magyarországról ma esetenként olyan produkciós irodák is betörhetnek a nemzetközi játékfilmes piacra, amelyek egy-egy magyar film mellett korábban csupán külföldi reklámfilmek és tévésorozatok itteni forgatásán szereztek tapasztalatot. „Andy Vajnát akkor ismertem meg, amikor Jerry Bruckheimerrel az Amazing Race nevű tévésorozatot forgattam együtt Magyarországon. Ennek a kapcsolatnak köszönhetően jöttek hozzánk játékfilmes megkeresések, amelyek közül az egyik a Spielberg-film volt” – idézi fel Zákonyi S. Tamás, a Flashback igazgatója, hogyan találta meg a cégét a München forgatása. A hasonló profillal rendelkező Sky Filmnek szintén eltökélt szándéka, hogy a Herendi Gábor rendezte Valami Amerika című film sikere után a külföldi játékfilmek forgatásának piacára is betörjön. „Los Angelesben két megbízottunk is van, akik a Sky Film tanácsadóiként és producereiként olyan cégekről gyűjtenek információkat, amelyek Magyarországon keresnek partnert. Jelenleg 8-10 filmnek állítjuk össze a költségvetését, s e megkeresések egy részét a kinti producereinken keresztül kaptuk. Emellett Herendi Gábor egy évet töltött Amerikában, hogy kapcsolatokat építsen” – érzékelteti a kapcsolati háló fontosságát Havas Ágnes, a Sky Film ügyvezető igazgatója.

Mindezek ellenére a magyar produkciós irodák a jövőben várhatóan mindinkább kiszorulnak majd a bérmunka-piacról, hogy a helyüket átengedjék a külföldi megrendelők által alapított leányvállalatoknak. Ezért váltott profilt röviddel a filmtörvény megszületését követően Cirko József, az eleinte alapvetően Hallmark produkciók forgatására szakosodott Happy Crew Kft. ügyvezetője is, aki azóta elsősorban az európai koprodukciós lehetőségeket keresi.

Ennek a gyümölcse eddig a Mix című angol-magyar-amerikai koprodukció, és 2006-2007-től a cég további három európai koprodukciót készül megvalósítani. Ez utóbbi filmek egyikének a költségvetése a 15-20 millió eurót is meghaladja. A profilváltás tehát sikerrel járt, a kényszer szülte döntés hátterében azonban valójában az állt, hogy 2004-ben megszületett a Hallmark Hungary Kft., illetve még két-három másik olyan cég, amelyeket külföldi filmes óriásvállalatok megbízásából itt-tartózkodó angol és amerikai producerek alapítottak. Pánikra mindazonáltal semmi ok: a magyar producerek és produkciós irodák helyismerete és kapcsolatrendszere még jó ideig nélkülözhetetlen marad a nagyok számára.