új színt vihet a magyar politikába. Az elmúlt év populista szólamai és lejárató kampányai hallatán elszoktunk attól, hogy egy vezető politikusunk az észre, s nem az érzelmekre ható beszéddel áll a nyilvánosság elé.
Sólyom László autonóm személyiségéhez, egyik párt által sem befolyásolható demokratikus habitusához – ami persze nem jelenthet és nem is jelent tévedhetetlenséget – eddig sem férhetett kétség. Újévi beszédével azonban egy nagyobbacska követ dobott be az örvénylő populizmus tengerébe.
Az egyént felelősségvállalásra, öngondoskodásra biztatta, szöges ellentétben a mindent az államtól (vagy mástól, például a külföldtől) váró, ezáltal önfelmentő politikai és közgondolkodással. A döntéshozói elitet reformokra ösztökélte – igen, reformokra, rehabilitálva a két nagy párt által mintegy tiltólistára tett kifejezést. Egyértelművé tette: a gazdaságpolitikában ugyan szűk a mozgástér, ám az állami szférában – pont ezért – nem halaszthatók tovább a változások az ország hosszú távú boldogulása érdekében.
Fontos esemény, ám nem élet-halál harc a választás, egyik politikai erő sem viszi romlásba az országot – vélekedik továbbá Sólyom, csillapítani próbálván az indulatos közéletet. Illúzió lenne persze azt gondolni, hogy ezek a szavak megváltoztatják a honi viszonyokat; jóllehet a pártok egyetértettek Sólyom felvetésével. A szó is tett, egy kis lépés egy élhetőbb Magyarország irányába.
A hazai politika egy fontos eseményt kétségtelenül regisztrálhatott 2005-ben: olyan elnöke lett az országnak – még ha nálunk az államfői poszt jórészt szimbolikus jelentőséggel bír is -, aki a demokráciát, a pártatlan szakmaiságot, az autonóm gondolkodást, a szabadság eszményét és a hosszú távú szemléletet kívánja népszerűbbé tenni. És ez nem is kevés.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
