Az elmúlt napoknak igazi nyertese a Rába volt a Budapesti Értéktőzsde parkettjén, a társaságnak az alapkezelők, elemzők részvételével tartott nyílt napon egyértelműen sikerült magára irányítani a figyelmet. A több mint 10 százalékkal megugró, 3 éves csúcsra jutó gépipari papír piacán a forgalom is megélénkült.
A professzionális befektetőkben két dolgot tudatosíthattak az elhangzott információk: a működési hatékonyság kedvező alakulását és a beinduló ingatlanhasznosításban rejlő komoly készpénztermelő képességet. A társaság elkötelezett a tulajdonosi érték növelése mellett, 2009-ben 2 ezer forintos árfolyamszint elérésével lenne elégedett a menedzsment és a meghatározó tulajdonosi kör.
Amennyiben nem következik be számottevő változás a külső környezeti feltételekben, a vállalat vezetői bízhatnak az előző negyedévekben kibontakozó fundamentális fordulat folytatódásában. A kapacitások maximális kihasználtsági szintje még tartogathat további növekedést bevételi oldalon, de nem ez az elsődleges prioritás. A fókuszban a működési hatékonyság, valamint az eredményesség javítása áll, ennek érdekében a cég meglévő versenyelőnyének jobb kiaknázására törekszik.
A korábban gondoltnál is jelentősebb rejtett érték lehet a Rába ingatlanhasznosítási törekvéseiben, ez az „üzletág” már középtávon (a következő három-öt évben) nagyon komoly egyszeri bevételeket hozhat. Még a nyolcéves futamidő lejárta előtt értékesítenék egy professzionális ingatlanhasznosító számára a győri belváros 45 hektáros területén a beruházó Engel-csoporttal közös projektben meglévő részesedést, amelynek értéke konzervatív megközelítésben 8 milliárd forint lehet. Meglehetős értéket testesít meg továbbá a Rába-Ring néven ismert écsi próbapálya, eladásából 1-2 milliárd forint folyhat be. A hasznosításra kijelölt ingatlanok listáján győri szálloda, balatoni üdülő szerepel még.
A társasággal foglalkozó két elemző egyaránt szignifikánsan emelte a 2007-es üzemi eredményre vonatkozó várakozását az elmúlt napokban. Az is igaz azonban, hogy a hazai gépipari részvényeket – hasonlóan a Budapesti Értéktőzsde kisebb papírjaihoz – nemcsak alacsony elemzői lefedettség, hanem szerény likviditás is hátráltatja. Gazdálkodás tekintetében a legfontosabb kockázatoknak az energia- és nyersanyagárak emelkedése, valamint a kiszámíthatatlan devizahatások bizonyulhatnak.
