Belföld

Kimászott a pécsi gyerekotthon ablakán, lezuhant a 14 éves lány

A lányt kórházba szállították.

Lezuhant egy 14 éves lány a pécsi gyermekotthon tetejéről. Az eset két hete történt, de most szerzett róla tudomást a Telex egy olvasójától. A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette a történteket, büntetőeljárás keretében folytatnak nyomozást, de annak részleteiről bővebb tájékoztatást nem közöltek.

Sinkó Szilárd, a baranyai Gyermekvédelmi Központ intézményvezetője a lapnak arról beszélt, hogy a lányt aznap vitték vissza a gyermekotthonba a rendőrök több mint 10 napnyi engedély nélküli távollét után. A lány az éjszakai elhelyezésre kialakított helyiségbe ment, majd az azzal egy légtérben lévő konyha tetőablakának biztonsági láncait rögzítő csavarokat eltávolítva kimászott a tetőablakon.

Az egyetlen éjszakás gyerekfelügyelő észre is vette a lány eltűnését, már hívta volna a rendőröket, mikor azok éppen megérkeztek az intézményhez, egy másik szökésben lévő gyereket szállítottak vissza.

A gyermekotthon egy harmadik lakója (a lány esetekor összesen 11 lakó volt a házban) mondta nekik azt, hogy láttak valakit a tetőn. A rendőrök értesítették a tűzoltókat és a mentőket, majd elkezdték átvizsgálni az épület környékét. Ekkor találták meg a kislányt a földön fekve.

A lányt kórházba szállították, állapotáról azonban nem adhatnak tájékoztatást, mondta Sinkó. A rendőrségi nyomozás mellett egy belső vizsgálat is folyamatban van.

Sajnos a bekerülő gyermekek egyre súlyosabb mentális állapotban vannak. A beáramlás stagnálása pedig a családok általános állapotromlására is utal

– mondta Sinkó, aki még egy sor rendszerszintű problémát említett a lapnak, amely az otthon igazgatójával is tudott beszélni.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik