Élet-Stílus

Gyerekként még elájult a szorongástól, ma már a romkomok nagy reménysége

Zoey Deutch
Emma McIntyre / Getty Images for SCAD
Zoey Deutch
Emma McIntyre / Getty Images for SCAD
Zoey Deutch nagyon jó úton halad afelé, hogy a romantikus vígjátékok új korszakának meghatározó sztárja legyen. A Netflix legnagyobb nyári dobásának, az Üzenetek Isabelle-nek sikere nyomán sokan most ismerték meg a színésznőt, pedig már másfél évtizede dolgozik Hollywoodban, és élete felét forgatásokon töltötte. A művészcsaládból induló Deutch gyerekkoráról, szerepei mögötti megszállott felkészüléséről, közéleti szerepvállalásáról és az őt övező politikai vitákról is mesélünk.

Néhány évvel ezelőtt Hollywoodban temetni kezdték a romantikus vígjátékok műfaját, mire a Netflix azt mondta: „fogd meg a söröm!”. A streamingóriás az elmúlt időszakban ráfeküdt a megfáradtnak hitt műfaj újraélesztésére, és egymás után termelte ki a zsánerfilmeket. Idén már legalább négy címmel rukkoltak elő: a Nyáron a párom, a Hölgyeké az elsőbbség és a Munkahelyi románc után júniusban megérkezett az Üzenetek Isabelle-nek, amire olyan sokan voltak kíváncsiak, hogy alig három héttel a premierje után a Netflix egyik legnézettebb 2026-os filmjévé vált.

Úgy tűnik, az Üzenetek Isabelle-nek nagyon eltalálta, mire van szüksége a modern romkom-nézőnek. Sikere minden bizonnyal abban rejlik, hogy hibátlanul felmondja a műfaj kilencvenes és kétezres évekbeli leckéjét, miközben a múltban hagyja azokat a hagyományokat, amelyek manapság már elavultnak számítanak.

Adott a két szimpatikus főhős, akiknek szívesen drukkolunk a happy endjéért, de közben nem az a film egyetlen üzenete, hogy a szerelem jelenti a megoldást az élet minden problémájára.

(Bár hivatalos műfaji besorolása alapján romantikus vígjátékról van szó, a szerelmi szál mellett legalább ugyanannyira fontos szerepet kap benne a testvérek közötti szeretet, a gyász és a veszteség feldolgozásával járó érzelmi út is.)

Üzenetek Isabelle-nek
Diyah Pera / Netflix Üzenetek Isabelle-nek
A cikk tartalmából

A cikk további részéből kiderül:

  • Hogyan lett a hollywoodi közegben felnővő gyerekből a Netflix egyik új kedvence?
  • Miért tartotta vissza kiskorában ájulásig a lélegzetét?
  • Miként próbált kitörni a könnyed romantikus vígjátékok világából?
  • Hogyan alakult át a francia újhullám ikonjává, Jean Sebergé?
  • Milyen ügyek mellett emeli fel a hangját a kamerákon kívül?
  • És hogyan változott meg az évek során az elképzelése a sikerről?
A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik