Minimum 5, de lehet, hogy 7 ezer milliárd forint forog a hazai szürke és fekete gazdaságban évente, a bizonytalan helyzetet jól jellemzi, hogy még a becslések is jelentős eltérést mutatnak.
Gyurcsány Ferenc egy múlt évben, külföldi befektetők előtt elmondott értékelésében a magyar GDP 30 százalékára tette a szürke és fekete gazdaság arányát, ami ha helytálló, akkor meghaladja a 7 ezer milliárd forintot. (A nagyság érzékeltetésére elég annyit említeni, hogy a várva várt uniós támogatás 2007-2013 között, tehát hat évre 8 ezer milliárd – a szerk.)
Ha azt nézzük, hogy legális gazdálkodás esetén a 7 ezer milliárd forint után 3 ezer milliárd forintot meghaladó adó- és járulékterhet kellene befizetni, akkor azt látjuk, hogy az összeg majd’ két és félszeresen haladja meg a 2006-2007-es, nagyjából 1300 milliárdra rúgó megszorító csomag nagyságát. Magyarán, nem hogy a munkavállalókat, vállalkozásokat egyaránt érintő elvonásokra nem lenne szükség, de még az államháztartás teljes hiánya is eltüntethető lenne.
Eltüntetni nem lehet
El lehet merengeni azon, hogy az árnyékgazdaság legalizálásából mi mindent lehetne megoldani, csak éppen nem nagyon érdemes – mondta a FigyelőNetnek Tóth István János. Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének főmunkatársa egyébként sokallja a szürke és fekete gazdaság 30 százalékra tett mértékét, legutolsó felmérésük szerint az arány 16-18 százalékos lehet, igaz ezt 2001-ben számolták, és azóta biztos növekedett némileg az arány – tette hozzá. Az árnyékgazdaságot teljesen eltüntetni ugyanis nem lehet – érvelt -, célul kitűzni a mérséklést érdemes, hogy közelítsük például az osztrák vagy német 6-8 százalékos arányt.
Az árnyékgazdaság visszaszorításának legfőbb eszköze nem az ellenőrzés szigorítása – állítja Tóth István János, hanem a mindenkori kormány hosszú távú következetes, kiszámítható adópolitikája, hogy a vállalatirányítók, a vállalkozók, és magánszemélyek is nagy valószínűséggel tudjanak évekre előre kalkulálni azzal, hogy milyen jövedelmük származhat tevékenységükből, s azt mekkora mértékű elvonásokkal sújtják. Döntő mértékben ez járulhat hozzá az adómorál javulásához, nem pedig az, ha kampányszerűen talál ki különböző rajtaütéseket a kormány.
Számlát az „ingyen ebédről”
Legalább ilyen fontos, hogy a kormány bebizonyítsa és megfelelően kommunikálja, hogy hatékonyan bánik az adófizetők pénzével. Svájcban akár az is elképzelhető, hogy a polgárok szívesen fizetnek több adót, ha azt látják, hogy az állam a közszolgáltatásban olyan plusz feladatot vesz magához, amit a privátcégek garantáltan drágábban látnának el.
Az érem másik oldala – fejtegette a kutató -, hogy az adófizetőknek tisztában kell lenniük a közjavak valós árával. Igenis ragaszkodni kellene például ahhoz, hogy egy kórházi kezelés után kötelezően állítsanak ki számlát az intézmények a kezelés tényleges áráról, lássa a páciens, hogy mennyi volt a ráeső orvosi, szakápolói, gyógyszer, fűtési és egyéb költség, s mindezt össze tudja vetni, azzal, hogy például mennyit fizetett be személy szerint az egészségügyi kasszába.
Fals az orvosi kamara érvelése, hogy a betegek nem kíváncsiak erre, persze, hogy nem, ha a zárójelentéssel automatikusan nem adják oda a számlát, hanem külön járatják érte a beteget, érzékeltetve, hogy jobban tenné, ha nem érdekelné az egész. Egyszer és mindenkorra rögzíteni kellene mindenkiben, hogy nincs ingyen ebéd, azért fizetni kell.
A tíz százalék is szép lenne
Az árnyékgazdaság teljes felszámolása tehát illúzió – összegzett Tóth István János, utalva a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok hétvégi demonstrációjára, ahol azt követelték, hogy az államháztartási egyensúly megteremtéséhez a feketegazdaság felszámolásából teremtsen forrást a kormány a megszorítások helyett.
Korábbi elemzések szerint is szép eredmény lenne, ha a hazai árnyékgazdaság mértékét 10 százalékra sikerülne leszorítani. Ez egyben ahhoz is hozzájárulna, hogy a 400-500 ezer fősre becsült fantom munkavállalóhad egy része, akár fele jogszerű munkakapcsolatokkal rendelkezzen, hozzájáruljon a köz kiadásaihoz, s ezáltal jogszerűen részesedjen is belőlük.
