A tigrisanya

Szekeres Tiborné volt 1987-ben az új Gazdasági Rendőrség első esete. Az 1986-ban alakult Összefogás Ipari Szövetkezet vezetője ugyanis az adminisztrációval nem szívesen bíbelődött, s azt egy kolléganőjére bízta. Annak viszont fájt, hogy nem ő a vezető, és néhány számlát eltüntetve feljelentette. Szekeresné aztán pótolta a számlákat és tisztázta magát, az esetnek azonban még örül is, mondván: így már a vállalkozói lét legelején megtanulta, hogy a precíz könyvelés fontos, s erre azóta is ügyel.

JÖVŐÉPÍTÉS. A csapások is előrevisznek − ez akár az eredetileg keramikus végzettségű asszony filozófiája is lehetne. Az életét meghatározó sokk akkor érte, mikor 1978-ban egy gyerekorvos közölte vele: akkor kétéves kisfia, Tibor soha nem fog tudni járni, beszélni, önállóan enni. Mivel a kisfiú egyszerre volt súlyos értelmi fogyatékos és mozgássérült, a külön-külön szakosodott gyermekintézmények sem fogadták, így az anya volt otthon vele. „Amikor ötéves lett, rájöttem, hogy hamar fel fog nőni, s azt tapasztaltam, hogy a szóba jövő felnőttintézményekben borzalmas állapotok uralkodnak” − mesél Erzsébet asszony arról, mi indította arra, hogy vállalkozást alapítson, ahol sérültek dolgozhatnak, lakhatnak, tanulhatnak. A Csömörön lakó anya Budapest hozzájuk legközelebbi végén kinézett egy földterületet, amely akkor a Szilasmenti Termelőszövetkezeté volt. Alapos informálódás után szívszorító levélben kérte el az ingatlant a téesz vezetőjétől, és megkapta, akkor már az időközben megismert, szintén halmozottan sérült gyerekek szüleivel együtt.

Fotó: Dömötör Csaba

A szülők nem győzték várni a végül 1986-ben megjelent kisszövetkezeti törvényt, amelynek révén magánszemélyek is alapíthattak szövetkezetet. Végül 2 szülő és 13 sérült felnőtt alapította az Összefogást, amely az első évben a Pest Megyei Mozgássérült Egyesülettől kapott 260 ezer forintos hitelből működött. A kölcsönt egy év alatt visszafizették. A rendszerváltásig ki-ki otthonában végezte a munkát, a megrendeléseket az elnöknő hajtotta fel. Az akkoriban szokásos „bedolgozáshoz” – varráshoz, dossziéragasztáshoz – ő hordta ki a kellékeket Zsiguliján. Az első vidéki részleg 1989-ben alakult meg, majd saját boltot nyitottak Gödöllőn. Ekkor kaptak először pályázati pénzt, így képzési részleget alakíthattak, majd újabb és újabb telephelyek nyíltak országszerte. Általában egy elszánt és hasonló cipőben járó szülő „kijárt” a helyi önkormányzattól egy területet vagy épületrészt a vállalkozásnak, esetleg egy fogyatékosotthon vezetője, tanára intézte el, hogy a bentlakók dolgozhassanak is.

Ma a szövetkezet 22 központban összesen 700 embert foglalkoztat, közülük több mint 600-an mozgássérültek vagy értelmi fogyatékosok. Az alkalmazottak különböző kézműves tevékenységeket végeznek – varrnak, szőnek, dísztárgyakat készítenek, alkatrészeket szerelnek össze. A legnagyobb hozamot a mezőgazdaság, főleg a brojlercsirke-tenyésztés hozza, a vevők körében a legkedveltebb árucikk pedig a házilag öntött gyertya. A gyertyakészítést egyébként az itt dolgozó sérültek javaslatára vették fel a termékkörbe. Ma már annyi közvetlen megrendelést kapnak, hogy a boltra nincs is szükségük. „A központba bejövő megrendelőkkel jó kapcsolatunk alakult ki, de persze ennek feltétele, hogy kifogástalan terméket áruljunk” – kommentálja Szekeresné, aki néhány napja „Az év társadalomtudatos vállalkozója” címmel is büszkélkedhet.

A sok cégnél hangoztatott „nálunk első a dolgozó” elvet itt tényleg komolyan veszik: az alkalmazottak javaslatait amennyire lehet, megfogadják. Mivel saját gyermekével megtapasztalta a fájó elutasításokat, az alapító anya igyekszik a „nehéz esetekről” sem lemondani. Pár éve sok gondot okozott egy siket és értelmileg fogyatékos csapat, akik agresszivitásukkal több műhelyt „leamortizáltak”. A vezetőnő – bár, mint bevallja, legszívesebben felpofozta volna a szemtelen kollégákat – hosszas megbeszélésbe kezdett velük arról, mi is a probléma, milyen munkát szeretnének. A csapat maga fogalmazta meg: főnök nélkül, önállóan szeretnének dolgozni, nem a szabadban és nem ülő munkát. Ennek a dobozragasztás felelt meg, s ezt immár évek óta szívesen és gond nélkül végzik el, egy „normál” üzemnél 25 százalékkal nagyobb hatékonysággal. „Kis hibaszázalékkal dolgoznak, tartják a határidőket, és sok telephelyük révén nagy mennyiségeket is gyorsan szállítanak” – dicséri az üzletágat Dobronyi Tamás, megrendelőjük, a CLB Packaging Kft. kereskedelmi igazgatója.

Sok sérült embernek ez az első állása. Igen nehéz a volt állami gondozottak beillesztése, akiknek nincs semmilyen tapasztalatuk a munkahelyekről, a főnök-beosztott viszonyról. A munkakezdést adott esetben hosszas felkészítés előzi meg, a munkahelyen homeopátiás kezelés, masszőr segíti a dolgozókat a mindennapokban. Ez különösen fontos azoknál az értelmi sérülteknél, akik nem tudnak kommunikálni. Az osztrák Lebenshilfe egyesület mintájára a sérült dolgozók útját a szövetkezetben képzőközpontok egyengetik; sokan az intézményben laknak önálló lakásokban vagy csoportos otthonokban.

Gyakran előfordul, hogy pár évi munka után a dolgozók elhagyják a szövetkezetet, és „normál”, az épekkel közös munkahelyre lépnek be, családot alapítanak. A siketek és enyhe értelmi sérültek beilleszkedése a legsikeresebb, a szükséges szociális tapasztalatot megszerezve több volt állami gondozott is meg tud állni a lábán. A nemzetközileg elismert Baltazár Színház tagjai is a szövetkezet dolgozói. Szekeres Tiborné nagyon büszke a szövetkezetben lakó fiára, aki nyolc éve dolgozik egy szerelőműhelyben. „Nem tudom átélni, hogy cégvezető vagyok, én mindig anyuka maradok” – vallja be az alapító, akire az alkalmazottak is pótanyjukként tekintenek, bár mamának csak a volt állami gondozottak szólítják.

Annak érdekében, hogy hosszú távon biztos legyen az ott dolgozók jövője, az elnök elérte, hogy a szövetkezeti tagok ne kérhessék vissza részüket az időközben több százmilliósra nőtt vagyonból, ingatlanokból. Létrehozták az Egyenlő Esélyekért Alapítványt, s a tagok annak adták át részesedésüket, így a vagyon nem forgácsolódhat szét. A keletkező szerény nyereséget is visszaforgatják. A fogyatékosok foglalkoztatása után járó állami normatíva nélkül azonban nem működhetne a vállalkozás. Ám a vonatkozó törvény 2003-as megváltoztatása óta az állam nem finanszírozza az újonnan felvetteket, így a szövetkezet bővülése megállt. A fogyatékosok alkalmazásában tapasztalható csalások kiküszöbölésére bevezetett idei szigorítás tovább nehezítette a helyzetet a tisztességesen működő cégeknél is, országszerte fél év alatt felére csökkent a sérült foglalkoztatottak száma. A jövőre várható további szigorítások kérdésessé teszik a vállalkozás jövőjét, Szekeresné így céges támogatókban reménykedik, vagy olyan nagyobb hozzáadott értékű megrendelésekben, amelynek révén a normatíva nélkül is nyereségesek lehetnek.

ÖSSZETARTÁS. A nehéz idők átvészelésében egyébként van tapasztalata a csapatnak. Négy éve egy vitatható adóügyi ellenőrzés miatt három hónapra befagyasztották az állami pénzek folyósítását. A vezetőség őszintén feltárta az alkalmazottaknak a helyzetet, akik elfogadták azt, és zokszó nélkül dolgoztak tovább fizetés nélkül, amíg az ügy tisztázódott. Egy másik válságos szituációban a dolgozók döntöttek úgy, hogy inkább kapjanak kevesebb bért, de ne bocsássanak el senkit. A szövetkezet egyébként ezen okulva kezdett a csirketenyésztésbe – s immár ez a legjövedelmezőbb tevékenységük.