Azért is jobb a nagyobb választék, mivel közelmúltunk történelme úgy alakult, hogy a duális pártstruktúra Magyarországon szinte lehetetlenné teszi a szellemi átjárást a pólusok között. Túl nagy a kísértés az ellenfél démonizálására.
Rövid távon a liberális és a mérsékelten konzervatív ideológia parlamenti jelenléte csillapíthatja a politika szélsőséges kilengéseit. A választási végeredmény függvényében pedig a kis pártok a kiindulópontjai lehetnek egy olyan politikai átrendeződésnek, amely kiszélesítheti a jövőbeni koalíciós lehetőségeket. A magyar közgondolkodásnak nagyon jót tenne, ha nem csak alkalmi és taktikai átszavazók lennének a szekértáborok között, hanem a választások a reális programok, a kormányzati szövetkezések pedig a pragmatikus programegyeztetések alapján dőlnének el.
Ez azonban még odébb van. Egyelőre még az is elképzelhető, hogy a második forduló nyomán politikai patthelyzet alakul ki, vagy csak egészen minimális különbségű győzelmet tud majd felmutatni valamelyik oldal (nagyobb valószínűséggel a szocialista-szabad demokrata koalíció). Egyre nyilvánvalóbb, hogy akárki nyerjen is, már a választások másnapján neki kell látnia a gazdaság stabilizálásának. Amennyiben ehhez nincs meg a szilárd parlamenti háttér, a piacok már az indulásnál megkérdőjelezhetik a szándék komolyságát. Ez pedig a stabilizációs intézkedések széteséséhez vezetne.
Az egyértelmű erőviszonyok nemcsak a nyárra várható stabilizációs lépések tudomásul vételét könnyítenék meg. A szükséges szerkezetátalakító programok egy részének elindításához kétharmados parlamenti jóváhagyás szükségeltetik. A szilárd kormánytöbbség kikényszerítheti az esetenkénti megegyezést, a konstruktív ellenzékiség Magyarországon kevéssé ismert intézményét. Ez is tétje a második fordulónak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
