Szlovénia a 2004-ben az Európai Unióhoz csatlakozott tíz ország közül az első, ahol az euró január 1-jétől hivatalos fizetőeszközzé vált, hiszen az euró bevezetésének minden feltételét sikerült teljesítenie az országnak: az államháztartás hiánya az előírt 3 százalékos küszöb alatt van, az inflációs ráta 2,4 százalékos. Emellett a munkanélküliség aránya jó ideje folyamatosan csökken, a gazdasági növekedés pedig öt százalékot tesz ki.
Andrej Bajuk szlovén pénzügyminiszter hétfői közlése szerint az átállás nem okozott különösebb nehézséget. Összesen 2,3 milliárd eurót szállítottak ki a pénzintézetekbe. A szlovén euróövezeti csatlakozásra létrehozott honlap szerint a szlovén állam 324 millió euróérmét rendelt meg a finn állami pénzverdétől, a szükséges bankjegyeket pedig a Központi Bankok Európai Rendszerétől (ESCB) kérte.
A szlovének jól informáltak
A problémamentes bevezetéshez nagy valószínűséggel az is hozzájárult, hogy a szlovén lakosság nemcsak jól informált volt az euróbevezetéssel kapcsolatban, de az átállás előtt majdnem 90 százalékuk már használta az eurót. Emellett a lakosság támogatottsága is magas volt: a többség ugyanis inkább az új fizetőeszköz pozitív hatásával számol. Az emberek leginkább a felkerekítés, illetve a rossz átváltás miatt bekövetkező áremelkedéstől tartanak a közvéleménykutatások szerint.
Hogy ne szaladjanak el az árak
A zökkenőmentes átállás érdekében a szlovén kormány mind gazdasági, mind társadalmi szinten alaposan előkészítette a fizetőeszköz cseréjét. Egy az euróbevezetéssel kapcsolatos tudnivalókról szóló szlovén website szerint 2006. március elsejétől bevezették a kettős árazást, azaz tolárban és euróban is feltüntették az árakat, amelyet egy erről szóló törvény is kiegészített. Ez 2007 júniusáig lesz kötelező Szlovéniában. Így a lakosságnak is van módja és ideje megszokni az árakat euróban, ami a szlovén kormány szerint mérsékli az indokolatlan áremelkedés esélyét. Emellett a szlovén jegybank 2006 szeptemberétől terjeszti a kereskedőknek és a bankoknak az eurókat.
Gyors átállás
A szlovén kormány mostantól viszont aránylag gyorsan ki akarja söpörni a tolárt a forgalomból. Január 1. és január 14. között kettős fizetés lesz érvényben, ami annyit jelent, hogy az euró mellett tolárral még lehet fizetni, de a kereskedők már csak euróban adnak vissza. A tolárt euróra márciusig váltják a bankok és a posták jutalékmentesen, utána a bankjegyeket megjelölt határidő nélkül, az érméket pedig 2016 végéig lehet majd beváltani a Szlovén Nemzeti Bankban díjmentesen. A bankszámlákon lévő pénzeket automatiuksan euróra váltják.
A Magyar Nemzeti Banktól kapott tájékoztatás szerint Szlovénia ezzel a gyors bevezetéssel két szempontból is úttörőnek számít. Egyrészt itt a legrövidebb az az időszak, amikor a két pénznem bankjegyeivel és érméivel is lehet fizetni. (Ez az időszak országonként eltérő volt, eddigi legrövidebb időszakot, 27 napot, Hollandia választotta). Másrészt ez az első olyan ország, ahol az euro bevezetésének napján az euróbankjegyek és -érmék is törvényes fizetőeszközzé váltak. Az első 12 országban ugyanis eleinte csak számlapénzként lehetett használni az eurót.
