Török Gábor szerint Magyarországon „a miniszterelnöknél kevesen tesznek többet azért, hogy a választói igényekhez, ízlésekhez, a befogadói közeghez igazítsák mondanivalójukat”, és Orbán a céljairól is meglepően nyíltan fogalmaz. A kormányfő régebbi beszédeiben szinte mindegyikben megtalálhatóak azok a gondolatok, amelyek „a későbbi események tükrében sokkal jobban érthetők, mint az elhangzás pillanatában voltak”. Mivel a Fidesz elnökénél ezen elemzői érvelés szerint nincsenek véletlenek, jó lenne tudni, miért az illeberális fogalmat használta, mennyi volt beszédében a „csali”, „a teszt”, a „szimpla hiba”. Az egyetemi docens szerint bármi volt is Orbán célja, beszéde hatása egyértelmű: felerősítette a kormányzásával kapcsolatos félelmeket, „a Magyarországgal kapcsolatos hírek a világban ma minden korábbinál lehangolóbbak: a világ legbefolyásosabb újságjai a diktatúra előszobájaként festik le a magyar belpolitikai helyzetet. Márpedig abban biztosak lehetünk, hogy egy ilyen bemutatás kifejezetten ártalmas az országnak. Nem csupán hangulatban, de forintban is mérhető károkat okoz.” (Bokros Lajos szerdán írta meg, hogy a kormány és az MNB tudatosan gyengíti a forintot – a szerk.)
Illiberális demokrácia
G. Fodor Gábor azzal védi a kormányfő tusnádfürdői beszédét, hogy „az nem abban az értelemben határátlépés, ahogy a baloldal és a nyugati sajtó láttatja. A beszéd egyik legjobban kifogásolt eleme, a nem nyugati, nem liberális példák tanulmányozása sem az antidemokratikus rezsimek meghonosítását célozza, hanem az adaptációt: vagyis, hogy milyen módszerek, milyen megoldások tehetnék még versenyképesebbé Magyarországot”. A Századvég Alapítvány stratégiai igazgatója úgy értelmezi az Orbán-féle illiberális demokráciát, hogy az „nem a demokratikus jogállam leépítésének szándékáról, nem az ország unióból való kivezetéséről…” szól. „Az igazi korszakváltás abban áll, hogy többé nem a baloldal mondja meg, mi a helyes és mi a helytelen, hogyan néz ki a világ és Magyarország. A baloldal nem a demokráciát félti: a demokráciaféltők valójában attól félnek, hogy tényleg elvesztették monopóliumukat az igazságra. Ha ezt megértettük, és ha ezt képes lesz valamikor megérteni a posztszocialista tapasztalatait feldolgozni képtelen Nyugat is, ismét helyreáll a világ rendje.”
A liberális demokráciáról
Lánczi András szerint egyáltalán nem az a kérdés, hogy igaza van-e Orbán Viktornak, hanem az, hogy létezik-e a kérdés, amit tusnádfürdői beszédében fölvetett. „Azaz szükség van-e új államszervezési elvre, mert ami Európa-szerte rendelkezésre áll – a liberális demokrácia –, kimerülőben van.” Erre a válasza egyértelműen igen. A Századvég Alapítvány elnöke hosszan sorolja, micsoda különbségek is vannak a két politikai elv: a liberális, illetve a konzervatív között, majd oda fut ki, hogy a „liberális arrogancia valójában az egyéni ész vélt fölényén nyugszik, konkrétan Heller Ágnesén, Konrád Györgyén és másokén”. Lánczi András a XX. század világégéseit egyenesen a liberalizmus válságaira vezeti vissza, és arra jut, hogy elsősorban „nem a liberális demokrácia óv meg bennünket egy következő világháborútól, hanem az előző kettő rettenete”.
További részletek a legfrissebb Heti Válaszban.
