Nincs abban semmi meglepő, ha az aktuális kormány legalább részben saját sikereként értékeli a tőzsde emelkedését, ha pedig esnek a részvényárak, azt főleg külső tényezőkkel magyarázza. Az elmúlt tíz évben mindkét politikai oldal látott már hosszt és besszt hatalomból és ellenzékből is, a tőkepiaci trendek értékelésével soha nem is okoztak meglepetést. Ez igaz Draskovics Tibor pénzügyminiszterre is, aki – amellett, hogy gratulált a tőzsdei cégeknek és a börzének az eredményességhez – a jó gazdasági helyzet miatti befektetői bizalommal magyarázta a BUX folyamatos csúcsdöntéseit.
Ács Gábor, a Figyelő tőzsdei szakújságírója
BEFEKTETŐI SZEMSZÖGBŐL. Ami azonban politikai szemszögből triviális, az befektetői oldalról teljesen másként fest. Az elmúlt tíz év nagy fellendüléseinél mindig más és más volt a kiváltó ok. A piac a gazdaságpolitikának – jórészt a Bokros-csomagnak – 1996-ban köszönhette a legtöbbet, ezt követően azonban egyszer sem volt meghatározó az aktuális kabinet tevékenysége: 2000-ben az „internetlufi” magasra röpülése, 2003-ban az uniós csatlakozás közeledte, 2004-ben pedig a két vezető tőzsdei cég nyereségének robbanása volt az emelkedés legfőbb oka.
De ha nem a gazdaság kitűnő állapotáról, akkor miről is árulkodik a BUX 16 ezer pont feletti értéke? A Mol és az OTP kimagasló eredményessége mellett legfőképpen arról, hogy az ország egyre több külföldi befektető térképére kerül rá. Öt éve még csak a feltörekvő piacokra szakosodott befektetési alapok vásárolgattak nálunk, aztán tavalyelőtt – már a csatlakozásra készülve – az európai alapok is megérkeztek, 2004-ben pedig a főbb részvények egyre gyakrabban tűntek fel egy-egy iparág globális alapjaiban. Persze a legnagyobb súlyt továbbra is a feltörekvő piaci alapok képviselik, ezek pedig már egy éve ki sem látszanak a pénzből, újabb és újabb befektetők bízzák rájuk megtakarításaikat. Az alapkezelők egyre kisebb és kockázatosabb cégekbe is fektetnek. Hol van már 1998., amikor az orosz válság kapcsán ezekből az alapokból tetemes összegeket vontak ki a befektetők?! Most a Yukos-botrány még „jót is tett”, mivel pénzt nem vettek ki a feltörekvő piaci alapokból, viszont átcsoportosították a tőkét: Moszkvából is jött a pénz a régió egyéb piacaira.
Mindemellett, a BUX 16 ezres értéke elfedi a hazai befektetők elképesztő tőzsdeiszonyát. Teljesen mindegy, hogy emelkedik vagy csökken az index, a tőzsdén a magánszemélyek immár öt éve csak „eladók”. De ami talán ennél is meghökkentőbb: a profi intézmények úgy fektetnek be, mintha fogalmuk nem lenne arról, hogy hosszú távon a részvénybefektetés kockázata nem jelentős, a hozam annál inkább. Így aztán a lelkünk mélyén örülünk a BUX-csúcsoknak, irigyeljük a külföldi alapokat, amiért halomra nyerik magukat a magyar részvényeken, miközben a szinte kizárólag kötvényben „ülő” nyugdíjpénztárunk meglehetősen szerény hozamokkal szúrja ki a szemünket.
Persze lehet, hogy rossz vége lenne annak, ha mindenki éppen most kezdené felfedezni a részvénypiacot. A 16 ezres BUX-ban ugyanis „benne van” az ország kockázata, a magas költségvetési hiány és az erős forint is. Sajnos a mai állás szerint egyáltalán nem kizárt, hogy hamarabb és gyorsabban fogy el a tőzsdénket éltető befektetői pénz, mint ahogyan a hazai gazdaság iránti bizalom egyértelműen növekedni tud.
MIKOR JÖN A TÖRÉS? A pénz beszél, az elemzők huhognak, a tőzsde emelkedik. A világsajtóban már hónapok óta gyakori téma a kockázatvállalási kedv túlburjánzása, amely a feltörekvő részvény- és kötvénypiacok mellett a kevésbé vonzó bóvlikötvények látványos felértékelődésében is tetten érhető. Arra még nem nagyon volt példa, hogy – egy elnyúló amerikai kamatemelési ciklus alatt – ez a helyzet tartósan fennmaradjon. Ilyenkor a pénz általában megindul a „tutibiztos” kötvények felé. Most 1,00 százalékos Fed-kamatról indulva 2,50 százaléknál járunk, az év végére pedig általában 3,50-4,00 százalékot vetítenek előre. A héten éppen a Fitch hitelminősítő hívta fel a figyelmet a kamatemelésből adódó kockázatokra, ám a piacon ez egyelőre senkit sem érdekel. Egyáltalán nem lepne meg, ha a tőzsde még hónapokig az új csúcsok döntésével szerepelne elsősorban a címlapokon, az viszont igen, ha a nagy nemzetközi befektetők előbb-utóbb nem eveznének a miénknél biztonságosabb vizekre.
