Az EU-csatlakozás feladatairól szólva a miniszterelnök – egyebek közt e lap hasábjain is – 2009-2010-re tette az euró bevezethetőségének reális határidejét. Még egyértelműbben fogalmazott az ünnep előestéjén adott tévé-interjújában a pénzügyminiszter, aki a 2010-es időpont mellett tette le a voksot. Hasonló észrevételeket fogalmaztak meg az Európai Bizottság illetékesei, mindenekelőtt Verheugen bővítési biztos.
Csaba László közgazdász, a CEU, a Debreceni Egyetem és a BKÁE egyetemi tanára
KORAI ÖRÖM. A hazai viták ismeretében a fölvetéseket akár a józan ész diadalaként is ünnepelhetnénk. Hiszen ami nem megy, azt ne erőltessük – szoktuk (Leninre hivatkozva) mondani. És a 2003 júliusában hivatalosan bejelentett 2008-as dátum megkérdőjelezése ma már szinte a társasági jó modor követelményei közé sorolódik.
A realizmus diadalának azonban korai lenne még örülnünk. Egyfelől a sokféle – és egyelőre nem nagyon alaposan indokolt – „meggondoltam magam” a nemzetközi pénzpiacon nem számít a szavahihetőséget, a nyilatkozó komolyságát erősítő tényezők közé. Másfelől maga a „hitelesség” kifejezés, a modern pénzügytan egyik kulcsfogalma, meg sem jelenik az érvek és az ellenérvek között. Holott jól tudjuk, hogy a mai nemzetközi tőkepiacon nem a reálgazdasági mutatók, a politikusok által is előszeretettel emlegetett fundamentumok, hanem a várakozások és a hitelesség alakítja a folyamatokat.
Igaz, hogy lehetetlen feladatot kitűzni értelmetlen, egyebek közt azért, mert minél kevesebben hisznek az elérhetőségében, annál kevésbé lesz az a valóságban is elérhető. Ugyanakkor az sem kétséges, hogy ha valaki az elégtelen teljesítményén csak ímmel-ámmal próbál javítani, aligha számíthat megelőlegezett bizalomra (esetünkben a tőkepiacok és az Európai Központi Bank részéről).
Tegyük hozzá, mai ismereteink és az 1990 utáni időszak tapasztalata alapján Magyarországon négyévente választanak. Ez esetünkben 2006-ot és – igen – 2010-et jelenti. Vagyis a mai kormány nem is utódja, hanem utódjának utódja nevében és számlájára ígér!
Önmagában véve (és főleg az EU-ban) nem szokatlan, hogy készülnek egy-egy cikluson túlnyúló tervek. Ugyanakkor az sem kétséges, hogy a terveknek akkor van valós súlyuk, folyamatbefolyásoló szerepük, ha egyfajta szakmai és társadalmi közmegegyezésre épülnek. Görögországban és Olaszországban például éppen ilyen volt az euró bevezetésére irányuló törekvés. Sok népszerűtlen reformot vezettek be mindkét államban az európai uniós követelményekre hivatkozva. Nálunk, úgy tűnik, más a helyzet. Mintha a jelenlegi kormány táborán belül sem lenne egyetértés, az ellenzék nemzeti petíciója pedig nem éppen az államháztartás visszafogására irányul.
Az érdemi kérdés bizonyára nem az, hogy minden egyebet változatlannak föltételezve, a jelenlegi folyamatok egyenes meghosszabbításaként elérhető-e 2008-ra a közös valuta bevezetését megalapozó követelményrendszer. Inkább az, minek kell még történnie ahhoz, hogy véget érjen a magyar nemzetgazdaságnak a maastrichti kritériumoktól való távolodása. Mekkora adósságot kívánunk 2010-ig fölhalmozni? Mekkora deficitet tűrünk meg 2008-ig? Mitől lesznek hajlandóak a nemzetközi piacok a mainál lényegesen olcsóbban finanszírozni a magyar állam kiadási többletét? Mi lesz a megtakarításokkal, egyáltalán, ki fog itt megtakarítani, ha az állam biztosan nem teszi?
NEGATÍV PRECEDENS. Világosan kell látni, hogy az EU-tól várható előnyök túlnyomó része már ma is érvényre jut, sőt a befektetők és a vállalkozók áraikba már be is építették ezeket az előnyöket. Az egyetlen, mindenkit érintő és a nemzetgazdaság szintjén is érzékelhető komoly többletet a közös valuta stabilitása, a kis nemzetgazdaság sérülékenységének megszűnte jelentené. Senki nem magyarázta még el érthetően, miért jobb ezeket az előnyöket két (vagy több) évvel később élvezni, miért nem érdemes és célszerű a minden szakember által sürgetett, sokéves átfutású reformokba már 2004-ben belevágni. Sőt, ha most nem tesszük, mitől leszünk képesek a 2006-os választási év kellős közepén ugyanerre?
Röviden szólva: a hitelesség, a szavahihetőség kérdése az euró bevezetési időpontjának kitolásától egy jottányit sem javul. Sőt, ha Magyarország – az EU-tagok közt elsőként – e negatív precedenssel lép a színre, jámbor dolog lenne azt hinni, hogy az ötölés-hatolás következmények nélkül maradhat. Amíg az ország nem tagja az euróövezetnek, addig bizony az EU másodosztályú tagjai maradunk. Ma pedig, amikor Szlovénia és a balti államok csoportja e téren (is) megelőz bennünket, tartósan berendezkedhetünk a fapados részlegben.
