Régiónkra izgalmas két hónap vár – írtam a múlt héten a (sorrendben) szlovák, lengyel és cseh népszavazással kapcsolatban. Akkor csak azzal foglalkoztam, hogy a szóban forgó három ország belpolitikai erőviszonyai valószínűsítik az EU-csatlakozás igenlését, de garancia semmire sincs. Ma, alig egy héttel később sajnálattal kell elismernem, hogy „régiónkra sokkal izgalmasabb két hónap vár”, mint azt múlt héten sejtettem. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a Szaddamot elkergető amerikai stratégia betört a régióba. Kezdi megváltoztatni annak belső erőviszonyait, méghozzá azzal az egyre nyilvánvalóbb szándékkal, hogy egész Európa stratégiai helyzetét módosítsa. Ennek a hatására Európa szívében felbukkanni látszik egy új középhatalom: Lengyelország.
Gazdasági fejlettsége és ereje, életszínvonala és diplomáciai súlya alapján persze teljesen más, jóval alacsonyabb kategória, mint a mai „klasszikus” európai középhatalmak, Németország, Franciaország, Olaszország, sőt Spanyolország. Varsó azért kaphatja meg ezt a státust, mert a Bush-adminisztráció katonai és stratégiai okok miatt középhatalomnak tekinti. A különleges, Irak utáni helyzetben Amerikának elég ereje van ahhoz, hogy ezt megtegye. Washington most szelektál, jutalmaz és büntet.
JUTALOM IRAKÉRT. Azt már múlt héten is lehetett tapasztalni, hogy a lengyelek, akik a briteken kívül egyetlen tényleges hadviselő országként álltak az amerikaiak mögé, megkapják ezért a jutalmat. De akkor még úgy látszott, hogy ez a gazdasági együttműködés és az amerikai tőkebeáramlás élénkítésének a körén belül marad. Az első jel, ami azt mutatta, hogy más, sokkal fontosabb dologról is szó lehet, afféle kísérleti léggömbként jelent meg az európai égbolton. Először az amerikai média sugalmazta, hogy az iraki ügyben oly rakoncátlanul viselkedő Németországból az amerikai bázisokat és az ott állomásozó 80 ezer katonát Lengyelországba kell telepíteni. A javaslat utóbb katonai oldalról is felbukkant. Döntés még nincs, de a trend világos. A múlt héten az amerikai szenátus jóváhagyta a három balti állam és négy közép- és kelet-európai ország NATO-felvételét. Az utóbbiak között van Szlovákia, Románia és Bulgária.
Közvetlenül e döntés előtt George Allen szenátor, a külügyi bizottság európai albizottságának elnöke cikket jelentetett meg. Ennek címe: „Az amerikai bázisokat kelet felé kell elmozdítani.” Közben bekövetkezett a lengyel áttörés. Első lépésként a Pentagon bejelentette, hogy Irakot ideiglenesen katonai régiókra osztják és az egyiket (állítólag az észak-nyugatit) lengyel parancsnokság alá helyezik. Varsó ezt elfogadta, majd a lengyel hadügyminiszter, Smajdzinski azt javasolta, hogy a német hadsereg, a Bundeswehr egységei lengyel parancsnokság alatt vegyenek részt a Varsónak juttatott iraki katonai régió békefenntartási feladatainak ellátásában. Hozzáfűzte, hogy a Szcecin lengyel kikötővárosban állomásozó közös lengyel-német-dán hadtest lehetne ennek a katonai erőnek a magva: „Akarjuk a német katonákat; akkor lesz bevetésre alkalmas kommandós egységünk.”
HARAG ÉS MEGALÁZTATÁS. Az első, zsigeri német reagálást a harag és a megaláztatás érzése diktálta. A lengyel javaslat a NATO washingtoni hadügyminiszteri értekezletének peremén hangzott el. A németek meg voltak győződve arról, hogy Smajdzinski nem tett volna ilyen javaslatot előzetes amerikai konzultáció nélkül. Német kollégája, Struck közölte is: Rumsfeld, a Pentagon főnöke tárgyalt ugyan vele, de kitért minden, Irakra vonatkozó kérdés elől. Erről írt a Neue Zürcher Zeitung is: „Berlinnek jó oka van arra, hogy becsapva érezze magát. Erősödik a németekben az a benyomás, hogy Washington tárgyal róluk, de nem velük.”
Ilyen előzmények után kényes és feszült helyzetben tartották a múlt pénteken lengyel földön a „weimari háromszög” évenkénti találkozóját, immár az ötödiket. Kwasniewski lengyel elnökkel első ízben találkozott Schröder és Chirac a merőben új, németek és franciák számára egyaránt kínosan szokatlan erőviszonyok között. A találkozó így „udvariaskodásra volt ítélve”. Mindenki megmaradt korábbi álláspontja mellett. Ám közben biztosították a világot, hogy a weimari háromszög fontos intézmény, s továbbra is fenntartják; hogy az ENSZ-nek Irakban „aktív” (Varsó), illetve „központi” (Párizs és Berlin) szerepet kell majd játszania.
Az udvariaskodó, finomkodó légkör ellenére a weimari háromszög nem a régi. A geometria nyelvén szólva: eddig egyenlőszárú volt, s most először lett belőle egyenlő oldalú háromszög.
