Nincs ez másként az óvodásoknak járó ingyen ebéddel sem. Éppen ezért általános meglepetést keltett, amikor Medgyessy Péter kormányfő a múlt heti szekszárdi hídavatón minden óvodásnak fizetség nélküli ételt ígért. E kijelentést később kormányzati illetékesek pontosították, mondván: csak a rászorulók gyermekeinek jár az ingyenes étkezés. A nyelvbotlás (?) után nyilván a kormány is ráébredt, hogy nincs ésszerű magyarázat arra, miért is vállalja át az állam a jobb módú szülők költségét.
VÉGELÁTHATATLAN LICIT. Miközben egyre élesebben csapnak össze érvek és ellenérvek abban az új keletű vitában, hogy van-e Magyarországon gazdasági válság, a kormány szociálpolitikai látszatintézkedésekkel próbálja elodázni a szükséges reformokat. Talán észre sem veszi, hogy ezzel besétál az ellenzéki Fidesz-MPSZ által kijelölt (zsák)utcába, hiszen egy megbillent egyensúlyú gazdaságban végeláthatatlan licitbe bocsátkozik a szociálpolitikai lépések mértékéről. Mintha a politikai elit nem tudná, hogy elmúltak azok az idők, amikor mindenkinek „ingyen ebédet” osztottak, amikor fizetés nélkül (is) „járt” több-kevesebb fogyasztás. Ma már nem ez a helyzet: előbb vagy utóbb mindenkinek benyújtják a számlát.
A versenyképesség hazai csökkenése éppen annak tudható be, hogy az Orbán- és a Medgyessy-kormány strucc módjára homokba dugta a fejét, és népszerűség-hajhászó intézkedései közepette nem akarta észrevenni, hogy a gazdaság a fenntarthatatlan fejlődés pályájára sodródott. A termelékenység növekedésénél gyorsabb ütemű jövedelemkiáramlás Európában példátlan módon felduzzasztotta az államháztartás hiányát, miközben a vállalatokat – a megnövekedett bérköltségek miatt – profitcsapdába kényszerítette. A 2001 és 2003 között tartó „hosszú választási kampányban” (a kormány szinte egyetlen belső kritikusának, Csillag Istvánnak a kifejezése) az állami újraelosztás mértéke ismét megnőtt. Ráadásul: ellentétben az egyes uniós országokban megszaladt kiadásokkal, itt nem a hosszú távon megtérülő nagy elosztó rendszerek reformját finanszírozták, hanem a rövid távú fogyasztást. az állami beavatkozás túlburjánzása a legfőbb oka a magyar gazdaságot sújtó bizalmi válságnak.
A tőke távolmaradásában persze más szempontok is közrejátszanak. A csaknem két évig viszonylag erős nemzeti valuta a tavaly óta kormányzó szocialista-szabad demokrata koalíció szemében végig szálka volt, emiatt állóháborúba bocsátkozott az infláció – következésképpen az árfolyam-stabilitás – felett őrködő jegybankkal. Végül, hat héttel ezelőtt, felelős gazdaságpolitikusaink a sáveltolással, azaz a forint közvetett leértékelésével a legrosszabb megoldást választották. Miért e sarkos vélemény? Nos, ha másért nem, azért, mert a döntést követően mind a jegybank, mind pedig a kormány elismerte, hogy hibázott. A forint a kelleténél jobban meggyengült, a gazdaságpolitika szavahihetőségébe vetett maradék bizalom pedig elolvadt.
Nem lesz könnyű a megtépázott tekintélyt helyreállítani. A tőke becsalogotásához piacpárti reformok egész sorára lenne szükség. Ezek középpontjában az élőmunka-terhek csökkentésének kellene állnia, hiszen Magyarországon a bérterhek elképesztően magasak: a munkaadó által kifizetett 100 forintból csupán 33-at kap kézhez a munkavállaló. Emellett radikálisan le kellene faragni a nemzetközi összehasonlításban is rendkívül kevéssé hatékonyan működő államgépezet kiadásait. Piaci kiszorító hatásuk miatt az állami milliárdok a fejlődés gátjává válnak.
ÉRETLENÜL? Végül pedig világos prioritások mentén felépített hosszú távú stratégiát kellene kidolgozni a versenyképesség növelése érdekében. Medgyessy Péter legutóbbi nyilatkozatai ugyan megpendítették az infrastruktúra-fejlesztést, valamint a kutatás-fejlesztést mint a két legfontosabb irányt, ám az írásos dokumentumok egyelőre a „mindenkinek adjunk egy kicsit” elve mentén fogalmazódnak meg. Az unióban ez kevés lesz, komparatív előnyeink felismerése és kihasználása az integráció egyik fontos kihívása.
Az érdemi gazdasági reformok politikai előfeltétele persze az is, hogy a parlamenti ellenzék bírálata gazdasági ügyekben a mainál hitelesebb legyen. Jelenleg ugyanis a Fidesz-MPSZ egyrészt nagyobb, szociálpolitikai jellegű közkiadásokat követel, másrészt az egyensúlyi, versenyképességi problémák megszüntetését sürgeti. Ez így egyszerre nyilvánvalóan lehetetlen.
A magyar politikai elit éretlen – írta nemrégiben a Financial Times. Kormánynak és ellenzéknek együtt illene rácáfolnia a kemény kritikára.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
