Gazdaság

Majd jövőre

Az idei reálprofit-csökkenést 2004-ben látványos erősödés követheti.

Majd jövőre 1

Nem sok optimizmus olvasható ki az elemzők 2003-as profit-előrejel-zéseiből: a portfolió.hu által megkérdezett 14 szakember mindössze 0,6 százalékos reál eredménynövekedést vár a piactól. Az idén a Mol sem tud lendületet vinni a profitemelke-désbe, az olajtársaság nélkül 1 százalékos csökkenés következett volna be. A komolyabb erősödés továbbra is a jövő ígérete marad, mindössze 2004-ban számíthatunk a vállalati profitok élénkülésére.

A nagyobb papírok közül a Matávnál az eredmény stagnálása várható, miközben a Richternél hiába nőtt 9 százalékkal 3 hónap alatt az egy részvényre jutó eredmény (EPS) értéke, az elemzők éves szinten csökkenésre számítanak. A Mol 2003-as EPS-előrejelzése az elmúlt időszakban negyedévről negyedévre romlott, miközben az OTP egyre jobban élvezi a piac bizalmát.

A szakemberek főleg a kisebb társaságok eredményének megítélésekor nem tudtak közös nevezőre jutni. Különösen a Rába és a Pannonplast osztja meg az elemzőket, tehát az a két cég, amelynél tavaly a legkedvezőtlenebb irányú folyamatok zajlottak. Az elmúlt egy évben az elemzők véleménye főleg a TVK és az Egis eredményességével kapcsolatosan romlott, a vegyipari óriás esetében például a 2002. márciusi előrejelzések 40 százalékára esett vissza az aktuális becslés.

Most először publikálják a 2004-re vonatkozó EPS-várakozásokat. A jövő évet illetően a legtöbb cégnél jelentős EPS-növekedéssel számol a piac. (A negatív meglepetést ezúttal is a Pannonplast és a Rába szolgáltatja, esetükben egyes elemzők még 2004-ben is veszteséges működéssel kalkulálnak.) Az átlagos profitnövekedés a következő évben a 14 százalékot is meghaladhatja. Úgy látszik, a 2003-ra érvényes elemzői realizmust az élénkülő gazdálkodási környezetbe vetett hit váltja fel. A remélt dinamika főleg a különösen változékony eredményességet felmutató Molhoz köthető, de az OTP és a Richter is komoly támasza lehet a BUX társaságok súlyozott profitnövekedésének.

A Mol nélkül vett piacon bekövetkezett 1 százalékos reálprofit-csökkenés egyébként 1999 óta a legroszszabb érték, a 2004-re – szintén a Mol-érték mellőzésével – előrevetített 9,3 százalékos reálnövekedés ezzel szemben az elmúlt évek legmagasabb adata lehet. A tőzsdeindexet viszont a vállalati eredmények aligha röpítik majd az egekbe, emelkedés csak az értékelési szintek javulásától remélhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik