A taposóaknák – mielőtt felrobbantak volna – először égni kezdtek.
Kezdetben csak egy villanás látszódott – narancssárga lüktetés a pincebejárat előtti sötétben. Aztán még egy. Aztán a tucatnyi, a bejárat körül szétszórt harckocsi-elhárító akna egymást meggyújtva egy egész tűzláncot alkotott. Mintha magából a földből törtek volna fel az embernél magasabb, méteres átmérőjű lángoszlopok. Eltérő időközönként néhányuk tompa robbanással detonált. Elviselhetetlen hővel töltötték meg a pincét és az éjszakát.
Odalent Kátya és az egysége várakozott, zsebkendőket szorítva az arcuk elé, hallgatva, ahogy a tűzijáték kibontakozik. A helyiség lassan megtelt fojtogató füsttel. Perceik voltak kijutni. Szerencséjükre az evakuáló jármű már úton volt.
Legyetek készen! Tíz perc
– rádiózta a sofőr.
A pincéből kivezető útvonal egyetlen összefüggő lángoló folyosóvá változott. Mégis kimásztak. A füstön át, a tűzön keresztül robbanások között futottak a Humvee felé, amely valahol a narancssárga fényen túli sötétségben várta őket.
2023. május 15-e volt, egyben az utolsó éjszakájuk Bahmutban, bár ezt senki nem mondta ki hangosan. Mindenki tudta hogy a város elesett, és jó eséllyel soha nem térnek vissza többé.
Mégis, amikor visszaemlékszik erre az éjszakára, Kátya nem a visszavonulással vagy a veszteségekkel kezdi, és nem is a város pusztulását ecseteli. Hanem a virágzó cseresznyefákat eleveníti fel.
Miután kijutottak a közvetlen veszélyből, a jármű kitette őket egy biztonságos útkereszteződésnél, és visszaszáguldott a városba a következő csoportért. Kátyát hónapok óta először ölelte körül viszonylagos csend és sötétség. Hosszú idő után először töltötte meg a tüdejét friss levegővel – lőporszag, égő törmelék füstje és téglapor nélkül.
Ahogy a következő járműre várt, leült pihenni. Várakozás közben vette észre, hogy az út mellett, a feje fölött egy cseresznyefa virágzik. Nagyon sötét éjszaka volt, szinte világítottak rajta a frissen nyílt fehér szirmok.
El nem tudom mondani, milyen édes és friss illatuk volt
– emlékszik vissza.
Számára az erődvárosként tartott Bahmut kudarca nem egyetlen nagy összeomlás vagy vereség volt, sokkal inkább egy folyamat elkerülhetetlen eredménye: nyomás alatt meghozott döntések, jól vagy rosszul megoldott problémák összege. Ugyanígy gondolkodik a túlélésről: nem vakszerencséről van szó, hanem a hozzáállás és a módszertan eredőiből összeálló függvényről. Ebből sül majd ki a háború kimenetele is.
Nem csak a katonai erő miatt győztek az oroszok
