Nos, a képlet hasonló a sivatagi róka esetében is – bár az utóbbit, testméretéből kiindulva, a piros ruhás kislány nem feltétlen keverte volna össze őt a nagyival. Abba most ne menjünk bele, hogy Piroska miért is nem érdeklődött az idős hölgy borotválkozási szokásai felől vagy kérdezte meg, hogy hozzon-e a karácsonyra ajándékozott orr- és fülszőrnyíróhoz új ceruzaelemeket.
De, hogy szavunkat ne feledjük: a sivatagi róka fülei a hallás végett fejlődtek már-már vitorlaméretűvé az evolúció során. Sokaknak – tévesen – azt tanították ált isiben, hogy az ominózus állat hallószervének extrém felülete a nagyobb hőleadást szolgálja. Ám a sivatagi róka éjjel aktív, amikor bizony a sivatagban kellemetlenül hidegre hűl le az idő, így a bizonyító erejűnek szánt okfejtés akkorát bukik, hogy a nappal és éjszaka közti hőingás okán a szétmállott kőzetekből kialakult homokból felhalmozódott dűne tövéig gurul. Az ominózus ragadozó fülkagylói valójában afféle radarként funkcionálnak a vadászathoz a sötétség leple alatt. Az, hogy a róka testéhez viszonyított méretük mókásan cuki kinézetet kölcsönöz az állatnak, csupán másodlagos jelentőségű, és a lefülelt zsákmányállatokat egyáltalán nem vigasztalja.
