Magyar Fekete Arany Nyrt.

Hallgatom a meghatott miniszterelnököt és dagad a honfiúi keblem – csak sikerült visszavágni a mexikói 0:6-ért, visszavettük az oroszoktól a Mol 21,2 százalékát. Ott ugyan egy kicsit elbizonytalanodom, amikor a kormányfő arról beszél, hogy „nemzetstratégiai szempontból egyik legjelentősebb és közép-európai szinten is meghatározó nagyvállalatunkat most sikerült biztonságba helyeznünk”. Egy kicsit ugyanis paranoiás vagyok. Mindig tartok attól, amikor az állam valamit biztonságba helyez.

Összességében viszont boldog vagyok. És ijedt. Nem tudom eldönteni, melyik a meghatározóbb, de olyan, mint amikor először mehettem tejért a boltba, meg az iskolába busszal, egyedül, meg amikor tudtam, hogy másra is kellene, a szüleim mégis megvették az áhított első nagyfiús farmert. Nagy megtiszteltetés és komoly felelősség nekem ez a Mol-ügylet. Ha jól érzékelem, részvényes lettem. Lehet, hogy kicsit drága volt, de biztos megérte. Elemzők szerint a kabinet kitűnő üzletet csinált.

A függetlenség ára

Persze a kisördög bennem sem alszik, furcsállom, hogy az olcsó IMF-hitelből veszünk – a hírek szerint 80 milliárd forinttal drágábban – függetlenséget, de már megtanultam, mindennek ára van, éspedig piaci. Rögtön próbálok is a számok mögé, közé, alá nézni. Hogy futotta erre nekem? Nekem, akinek azt mondták, hogy az év első negyedében mintegy 770 milliárd forinttal nőtt a központi költségvetés adóssága. Tudom, még ez is az elmúlt nyolc év bűne, de mégis fáj. Nekem is. Különösen azután, hogy a minap le is osztották, ebből mennyi jutna rám.
Tudom, az Orbán-kormány soha nem tenne olyat, hogy növeli az államadósságot. Annak csökkentését hazafiként magam is nemzeti ügynek tartom.

Fotó: Neményi Márton / fn.hu

Éppen ezért végtelenül hálás is vagyok, mert azt mondja Fellegi miniszter, hogy a Mol 21,2 százalékának megvásárlására fordított „pénzt a kormány nem szórta, nem pazarolta el, nem elégette, nem felélte”. Tényleg nagyon köszönöm, hogy ez azért elmaradt. Annak már kevésbé örülök, hogy noha befolyásolhatná, a „vétel nem befolyásolja a magyar piacon az energiaárakat, így az üzemanyagárakat sem”. Azt is mondja a Fellegi miniszter, hogy „a vásárlás nem növeli az államadósságot!” Hurrá, a fentiek alapján már önmagában egy lampionos kerti ünnepély, ha nem veszünk fel új hiteleket, az meg még jobb, ha a semmiért kapunk valamit valakitől. A biztonság kedvéért ránézek a kormány Adósságnyomás-mérőjére. A rendszeresen frissített mutató szerint az államadósság GDP-hez viszonyított aránya a 2011 februári 81,8 százalékhoz képest 0,68 százalékkal csökkent!


Az elmúlt húsz évben megtanultam: államadósságot többféleképpen lehet csökkenteni: sarcokkal (vizitdíj, tandíj…), kiadások mérséklésével (MSZP-néven megszorítás, Fideszesen újjászervezés), azaz reformokkal. Orbán Viktor szerint viszont a „reformnyelv halott” Magyarországon, mert az a politikus, aki arról beszél, hogy valamit szeretne megreformálni, az „politikai öngyilkosságot” követ el. Ennek oka, hogy az elmúlt nyolc évben a kormányok által elindított reformok sorra elbuktak.
Ezen logika mentén akár pofára is eshetek a Mol-ügyön, lehet még böjtje ennek az üzletnek. (Mert hiába kérek pénzt apukámtól arra, hogy az adósságaimat kifizessem, ha a kölcsönből autót veszek, utána éhkopp jön.) Nő az államadósság, csak nem beszélnek róla, mert hallgatni (fekete) arany? Van még bőven tisztázandó kérdés, nem csak az oroszokkal!