Szerdán kezdődött a „Hovatovább – A Beszélő kulturális fesztiválja”, amelynek díszvendége a – lapunk által is többször bemutatott – berettyóújfalui Igazgyöngy Művészeti Iskola. A megnyitó beszélgetésen az intézmény alapítója (és nem mellesleg a Nyomor Széle blog gazdája), L. Ritók Nóra, a sajókazai Dr. Ámbédkár Iskola vezetői, Derdák Tibor és Orsós János, valamint Havas Gábor szociológus számolt be a tapasztalatairól.
Mindkét meghívott intézmény – a saját maga által kidolgozott módszereivel – több éve próbálja valamilyen esélyhez juttatni a saját térségének mélyszegénységben élő, főleg roma lakosságát. Az intézményvezetők és a szociológus azt emelte ki, hogy erre az állam egyszerűen nem képes, ezért helyi összefogással, az adott térségek sajátos problémáinak figyelembevételével kell megpróbálni ezen emberek társadalmi integrációját.
Az igazgyöngyösök egy sajátos – L. Ritók Nóra által szociális iskolának nevezett – modellt építettek ki, amely a művészet eszközeivel, integrált neveléssel próbálja kiszakítani a Berettyóújfalu környékén élő gyerekeket és rajtuk keresztül családjaikat reménytelen helyzetükből. A sajókazai Dr. Ámbédkár Iskola pedig a buddhista Dzsaj Bhím Közösség fenntartásában közösségi, családgondozói megerősítéssel működteti az iskoláját, szakiskoláját, gimnáziumát.
Mindkét kezdeményezés látványos sikereket, eredményeket ért el. Igaz, e sikerek nagyon kevéssé mérhetőek a hagyományos eszközökkel. Mint Ritók Nóra elmondta, bár az iskolába járó gyerekek évi mintegy 500 hazai és nemzetközi pályázaton nyernek különböző díjakat, de a sikert mégsem ebben méri. Inkább olyan hétköznapi dolgokban, hogy az igazgyöngyös gyerekek kevesebbet hiányoznak az iskolából, kevésbé agresszívek, szüleiknek sikerül valamilyen munkát vállalni, vagy ha egy sajátos nevelési igényű, nyomorgó cigánygyerek jogosítványt, szakiskolai végzettséget szerez. Arra büszke az igazgató, hogy a családokban kezd kialakulni a bizalom feléjük, tudnak beszélhetni, a problémák megoldásait közösen keresik. Mint mondta a tevékenységük eredményét leginkább a következő generáció fogja tapasztalni, akik esetleg már olyan mintát kapnak a szüleiktől, amely alapján nagyobb eséllyel indulnak az oktatásban, a munkaerőpiacon.
Derdák és Orsós is hasonlókban „méri” a sikert. Abban, hogy egyre több roma gyerek végzi el az iskolát, hogy a 14-15 éves roma lány úgy dönt, később szül csak gyereket, és hogy összetartó közösség alakul Sajókazán.
A két program jövője azonban kétséges. Ritók Nóra elég elkeseredetten nyilatkozott arról, hogy az új köznevelési törvény gyakorlatilag ellehetetleníti az alapítványi fenntartású iskolákat, a művészeti iskolákat és az esélyegyenlőségi, integrációs törekvéseket egyaránt. Ilyen szempontból az Igazgyöngy „halmozottan hátrányos helyzetben van”. Az iskola ezt a tanévet még valahogy kihúzza – mondta az igazgató – de hogy a jövő tanévet el tudjuk-e kezdeni, az erősen kétséges. A hatósági, szolgáltatási és civil összefogásra építő modell központjában az iskola áll, ha ez – állami támogatás hiányában megszűnik – akkor az egész modell összedől.
A sajókazaiak viszont fura optimista jövőképet vázoltak fel ahhoz képest, hogy az új egyházi törvény nem ismeri el a Dzsaj Bhím Közösséget, így állami támogatásra nem számíthatnak januártól. Mint mondták, egy épületükre kiírták Gandhi egy mondását, amely küzdelem sajátos „folyamatábráját” vázolja: „először megtűrnek, majd kinevetnek, aztán harcolnak ellened, végül győzöl.” Derdák Tibor szerint ők most épp a „harcolnak ellenednél” tartanak. Harcol ellenük a kormány több intézkedésével, a helyi jegyző, a borsodi Jobbik egyaránt. Ebből Derdák szerint az következik, hogy nemsokára győznek.
Komolyabbra fordítva a szót, az igazgató elmondta, hogy már megvettek öt házat, amelyekbe meg tudják szervezni többek közt az oktatást, a mosószobát, a családi napközit. Ezeket már nem vehetik vissza – véli. Azt gondolja – utalva a karma törvényére -, hogy minden ember felelős a sorsáért. „Ha most itt gyöngélkedik a demokrácia, rossz irányba mennek a dolgok, körül kell nézni a világban. Indiában például sikerült a társadalomból kirekesztett kasztnak mérhetően javítania a saját helyzetén. Mellesleg egy testvérközösségünk innen 8 ezer kilométerre a napokban tüntetett egy kis faluban a magyar vallásszabadságért.”
Ritók Nóra hevesen bírálta a most a parlament előtt lévő köznevelési törvényt, amely a tankötelezettségi korhatár leszállításával, a kislétszámú, szegeregált osztályok beindításával, az alapítványi és az alapfokú művészeti iskolák ellehetetlenítésével és számos egyéb passzusával magára hagy, képzettség nélkül lök ki a munkaerőpiacra fiatalok tízezreit. Hozzátette azonban egy minapi élmélnyét: egy megyeszékhely jó nevű középiskolájának tantestületének egyharmada még csak nem is tudott róla, hogy épp most folyik a közoktatás átalakítása. Tragédiának nevezte a pedagógustársadalom egy részének teljes apátiáját,más részének félelemből tapasztalaható hallgatását a köznevelési trövénnyel kapcsolatban.
