„A pedagógiának is van underground vonala, ami markánsan elüt az akadémiai pedagógiai közvéleménytől és a különböző oktatáspolitikai elképzelésektől. A kedden bemutatandó kötetek szerzői mind krétaporos kezű pedagógusok, akik a gyakorlat oldaláról mutatják be, milyen következményei voltak az állandó oktatás reformoknak” – mondta az fn.hu-nak Hanczár Gergely, az Underground Kiadó vezetője. Az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete (OFOE) a kiadóval együttműködve mutatja be kedden azt az öt kötetet, ami a mai magyar iskola rögvalóságát tükrözi. Hanczár szerint – aki mellesleg nemcsak a kiadó vezetője, hanem az OFOE tagjaként az egyik kötetet is jegyzi – az a közös az öt könyvben, hogy szerzőik saját bőrükön tapasztalják, mi a következménye az oktatáspolitikai döntéseknek, ezek ugyanis – véli – felülről soha nem látszódnak.
A Bukdácsoló esélyegyenlőség című kötet szerzője L. Ritók Nóra, a berettyóújfalui Igazgyöngy Művészeti Iskola vezetője, az fn.hu „Nyomor széle” blogjának gazdája. Az igazgyöngyösök tevékenységét már többször bemutattuk lapunkban. Az iskola pedagógusai „normál tanári” hivatásuk mellett egyfajta szociális munkát végeznek, így tudják a mélyszegénységben élő diákokat és családjukat segíteni. A kegyetlenül őszinte, sokszor szívszorító, de néha azért reményt is adó történeteikről Ritók Nóra rendszeresen beszámol blogján. A most megjelent kötetben többek között ezen írások szerepelnek.
A gyüttment meséi címet adta a Turán tanító Benedekné Fekete Hajnalka a kötetének. Kísértetiesen hasonló problémákról ír, mint Ritók Nóra. Arról, hogyan működik egy olyan iskola, ahol az odajáró gyerekek jó része éhezik, télen fázik, küzd a tetvek ellen, és leginkább a pedagógusok elhivatottságán múlik, hogy egyáltalán bejárnak-e az iskolába, és ott tanulnak-e valami hasznosat. „Megengedhetem-e magamnak, hogy ne álljak szóba az agyament kölyökkel, ha rám bízták? Elutasíthatom-e a beszélgetést garázda, s tán gyilkos szülővel, ha tanítom a gyerekét? Kimehet-e esélyvizslató a hivatal ajtaján dolgavégezetlenül, csak mert árpádsávos a zászló a polgármesteri irodában? Szabad-e hátat fordítanom az oktatáspolitikát irányítónak, ha azt gondolom, marhaságokat beszél?” Ilyen kérdéseket tesz fel a szerző. És nemcsak megosztja e dilemmáit, hanem megpróbál válaszolni is azokra.
Leiner Károly fogyatékosokat tanít a 17. kerületben, „valahol a világ végén”. Onnan meríti élményeit, amit szemléletesen tár az olvasók elé az Elveszett gyerekek országában. Csakúgy, mint a többi kötet szerzője, az integrált oktatásban hisz, de azt is pontosan tudja, mi az, amit jobban meg kellett volna vizsgálni, mielőtt azt bevezették. Tudja, milyen érzés, amikor nem tud mit kezdeni egy gyerekkel a pedagógus. Leírja, mi történt, amikor az iskola ugyan megkapta a fogyatékos diák után az emelt normatívát, de az iskola azt nem a gyerekre költi. Achs Károly szerint Leiner egyike azoknak, akik miatt van még iskola. „Könyve komoly látlelet a magyar iskola nyomorúságáról. Egyszerre látjuk benne a személyes pályát, a gyerekek sorsát, az iskolaügy hazugságait, látunk benne módszertant, lehetséges stratégiákat.”
Achsl Mezőtúron, a Teleki Gimnáziumban tanít matematikát és drámát. Ő is azt mutatja be a Csak azért is iskolában, hogy a 20 éve fentről jövő döntések (például az iskolaösszevonás, kompetenciamérések) hogyan csapódnak le a gyakorlatban, hogyan határolják be a gyakorló pedagógus mindennapjait a sokszor értelmetlen döntések. És azt is leírja, hogyan lehetne szerinte másként, értelmesebben átszervezni az iskolarendszert.
Hanczár Gergely, a kiadó vezetője az egyetlen „pályaelhagyó”, aki évekig tanított alternatív iskolában, majd egyetemen. Ő a mindig kurrensnek gondolt oktatástechnikai eszközök állandó rendszerre erőltetését veszi górcső alá. „Amikor toljuk az aktív táblát, gondoljunk arra, hogy néhány éve még a multimédiát toltuk ilyen energiával, korábban az iskolatévében hittünk. Nem lehetne inkább színes krétát, favonalzót, táblakörzőt adni az iskolának ezek helyett? Aztán ha nem válnak be, elgondolkodhatunk az aktívtáblán”. Mint mondja, az állandóan előtérbe kerülő „korszerű, hatékony” tanítási eszközöktől még sosem lett kevesebb a tananyag.
„A magyar iskola nagyon beteg. Egyik fő baja, hogy minden fordítva van benne. Elvileg az iskola lenne a diákért, gyakorlatilag a diák van az iskoláért. Elvileg a cukorkák színe szerint csoportot szervező továbbképző tótumfaktum lenne a továbbképzendő tanárokért, gyakorlatilag a hétvégéjüket is feláldozó beterelt tanárok vannak a cukorkaszín szerint csoportot alkotó továbbképzés-vezető zsebéért. Elvileg a legelesettebbekre kellene a legtöbb figyelem, gyakorlatilag őrajtuk lehet a legtöbbet spórolni. Elvileg a szakma legjobbjait kellene a tenyerén hordoznia a rendszernek, gyakorlatilag ők számítanak a posványt megzavaró renitens alaknak. Egyáltalán hogy lehet ilyen helyzetben még iskoláról beszélni? Hát úgy, hogy bármilyen irreális, még mindig vannak emberek az oktatásügyben.”
Ilyen emberek vallanak a frissen megjelent kötetekben. Jó volna, ha sokan olvasnák a gondolataikat.
A könyveket az Underground Kiadó irodájának otthont adó Kláris-ökohajón (1137 Budapest, Újpesti rkp. Alsó rkp. 29. – Ipoly utca magasságában a pesti Duna-parton) mutatják be kedden 14 órakor.
