Kultúra

Dr. House dalra fakadt [heti zeneosztás]

Hugh Laurie blueslemeze jobb is lehetne, Moby új albumára a legtanácsosabb elaludni. Íme a heti zenebatyu.

Megvásárolható:
HUGH LAURIE: Let Them Talk

Vajon mi lett volna Hugh Laurie zenei karrierjével, ha nem kapja meg Dr. House szerepét? Nos, blueslemezt talán akkor is készített volna, hiszen a műfajt szereti, pénze meg azért a sikerszerep nélkül is lett volna a dologra. Épp csak nem szerepelne vendégként az albumon Dr. John meg Tom Jones, és a kutyát nem érdekelné, hogy kijött a Let Them Talk, pontosabban nem is tudna róla a kutya sem. Ilyen szempontból tehát ez egy gyanús lemez. Ugyanakkor érdemes belegondolni abba is, hogy mi lett volna, ha más kapja meg a szerepet, és annak a másik embernek szottyan kedve lemezt készíteni, mert hát tudjuk mindannyian, milyenek szoktak lenni az átlag filmsztárok zenei kirándulásai: fölöslegesek, céltalanok és hallgathatatlanok. Ehhez képest ez egy kimondottan biztató album, ugyanis Laurie tud gitározni meg zongorázni, plusz jó a hangja, és elkötelezett is. Mondhatni tehát, egálban vagyunk.

Ha valami rossz a Let Them Talkban, az azonban mégiscsak az, hogy Dr. House nyomja rajta a blues-klasszikusokat. Hiába ugyanis, hogy a magyar néző jó eséllyel szinkronizálva ismerte meg a Laurie által alakított figurát, a lemezből egyből ugyanaz az epés hangvétel köszön vissza, ami a karakter sajátja, és ez nem feltétlenül szerencsés, mert a blues nem a flegma gúnyról szól általában. Persze, lehet azt mondani, hogy Laurie önmagát adja a képernyőn is, és ez itt egy teljesen őszinte munka, de mivel vannak pillanatok, amikor a főszereplő visszavesz, és nagyobb átélést visz a dalokba, én ezt nem hiszem – inkább egyfajta biztonsági játékot vagy túlzott lezserséget vélek kiérezni a dalokból. Összességében persze így is a sokéves színészi lemezátlag fölött van a Let Them Talk helye, és úgy egyébként is egy korrekt munka, de a legjobb az lenne, ha csak az előszele volna valami komolyabbnak. A sansz megvan rá.

Meghallgatható:
MOBY: Destroyed

Moby nagyon komolyan megkért mindenkit, hogy legalább egyszer egyben, az elsőtől az utolsó pillanatig hallgassuk meg az új lemezét. Ezzel különösebb gond nincs is, mert a hosszúsága ellenére simán lecsúszik az album. Csakhogy pont azért, mert ilyen könnyen hallgatható a Destroyed, kicsit fontoskodónak is tűnik ez a felhívás – ugyanis ha tényleg nagyon odafigyel az ember a hetvenperces hangfolyamra, akkor azért néha gyöngyözni kezd a homloka a koncentrációtól. Jobb lesz tehát inkább csak nyomni egy playt, aztán hagyni, hogy történjenek a dolgok: ha épp jön egy telefon, nyugodtan fel lehet venni, ha ki kell menni, lelkiismeret-furdalás nélkül meg lehet tenni azt is, ha pedig meg kell állítani, hát az sem nagy gond. Amennyiben szerencsénk van, még azt is elmondhatjuk, hogy pont nem az izgalmasabb részeknél szakítottuk meg a középutas ambient hangfolyamot, hanem akkor, amikor pont egy unalmasan mobys hümmögés, vagy egy gagyi női énektéma szólalt meg.

Moby másik kijelentésével amúgy nem nagyon lehet vitatkozni: ez egy éjszakai lemez, hallgatása pedig leginkább üres nagyvárosokban ajánlott – de ettől még az egyik fő ihletőjének tartott Brian Eno munkáihoz nem nő fel, az utóbbi évek legjobb éjszakai albumához, a Black Dog 2009-es Further Vexations-éhez meg egyenesen sértő lenne hasonlítani. Ha valaki mindezek ellenére mégis teljesíteni akarja az előadó kérését, a legjobban valószínűleg akkor jár, ha felidézi a Mátyás király és a bíró lánya című, ma is érvényes tanulságokkal szolgáló mesét, és meg is hallgatja a lemezt végig, megszakítás nélkül, meg nem is – azaz felteszi éjjel, aztán elalszik rá.

Letölthető és meghallgatható:
GRINDERMAN: Mickey Mouse and the Goodbye Man (Josh Homme Remix)

A végére a szokásos bonbon. Jó kérdés, hogy mit kell a Grinderman teljesen eszement kettes lemezének bármelyik dalán remixelni, de abban azért hallatlanban is bízni lehet, hogy ha valaki, hát a szintén elég érdekesen gondolkodó Josh Homme ki tudott hozni valamit a Mickey Mouse and the Goodbye Manből. És tényleg: a Queens of the Stone Age főnökének sikerült még egyet csavarni az amúgy is totálisan kettyós számon, úgyhogy nincs más hátra, mint letölteni a dalt, aztán remélni, hogy az együttműködésnek lesz még folytatása.

A dal a Spin magazin weboldaláról tölthető le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik