Magyarország ma azért versenyképtelen, mert az elmúlt két esztendőben ugyan megpróbált elfordulni a klasszikus szocialista újraelosztó politikától, de ez a kísérlete kudarcba fulladt – írja a Fideszben nagy tekintélynek örvendő gazdasági szakértők, Cséfalvay Zoltán és Matolcsy György által is jegyzett,”Megújított szabadelvű és szociális piacgazdaság Magyarországon” címet viselő tanulmány.
(A tanulmány szerzői: Boér Zoltán, Botos Balázs, Lentner Csaba, Csordás László, Práger László, Domokos László, Rózsás Tamás, Eőry Edit, Szakáli Lóránd, Gerendás János, Tóth Gergely.)
„Egyenes út a szocializmusba”
Ha az újraelosztás áll a gazdaságpolitika középpontjában, akkor szinte törvényszerű, hogy idővel egyre kevesebben foglalkoznak a javak és szolgáltatások előállításával, miközben egyre többen a források begyűjtésével, újbóli elosztásával – olvasható a tanulmányban, amely az újraelosztás nagymértékű leszorítása mellett tör lándzsát.
Minél több forrást von el az állam és oszt vissza az általa fontosnak tartott társadalmi célok érdekében, annál több kárt okoz a gazdaságnak, és így közvetve azoknak is, akiken segíteni szeretne – állítják a szerzők. Amíg a szocialista újraelosztás áll a gazdaságpolitika középpontjában, addig nem lehet érdemben csökkenteni a bürokráciát sem – szögezik le a szerzők.
Olyan adópolitikára van szükség, amelynek alapelve: az állam nem vesz el a vállalkozóktól és lakosságtól jövedelmet akkor, ha azt nem tudja értelmesen visszaforgatni annak,
akitől elvette. Ez az állami adókivetés egyetlen és kizárólagos alapja. Minden más okra való hivatkozás egyenes út a szocializmusba – írják a dolgozatban.
Növekedés vs. újraelosztás
Bebizonyosodott, hogy a társadalmi egyenlőtlenségeket is csak akkor lehet igazán mérsékelni, ha nagyobb lesz az a torta, amit jóléti célokra lehet osztani – olvasható a tanulmányban. A növekedéspárti gazdaságpolitika szerint egy túladóztatott gazdaságban az adók csökkentése elősegítheti a gazdaság növekedését, a foglalkoztatás bővülését, így idővel a szegények helyzetének a javulását – érvelnek a szerzők, akik szerint a “növekedéspárti” gazdaságpolitikával áll szemben a szocialista állami újraelosztó politika.
torta és stiglitz
A tanulmány tortahasonlata a növekedésről és az újraelosztásról a külföldi politikai vitákban is ismert. Kevés közgazdász vitatkozik a világban azzal a megállapítással, hogy a gazdasági növekedésre kell koncentrálni ahhoz, hogy idővel az ország polgárainak jobb legyen.
Ezen kevesek egyike Joseph E. Stiglitz Nobel-díjas közgazdász, aki arra hívja föl a figyelmet a Globalizáció és visszásságai című könyvében, hogy „a XIX. századi Angliában az elnyomorodás annak ellenére nőtt, hogy az ország egésze virágzott. Az 1980-as éves amerikai növekedése jelenti a legújabb nem várt példát: miközben a gazdaság nőtt, az alul lévők reáljövedelmei csökkentek.”
Stiglitz szerint bár a növekedés hasznából a szegények olykor semmit nem éreznek, a növekedés nevében foganatosított gazdaságpolitika (amelynek általában egyik lényegi eleme a szociális kiadások visszafogása) negatív hatását viszont szinte mindig megérzik. Ugyanakkor Stiglitz is hangsúlyozza: fontos a növekedés, ám nem mindegy, azt milyen eszközökkel érik el.
A tanulmány szerzői az újraelosztást csak néhány kitüntetett területre korlátoznák: a területi-települési egyenlőtlenségek csökkentésére, a hátrányos helyzetű rétegek foglalkoztatási esélyeinek növelésére, vagy a hazai kis- és középvállalkozások versenyhátrányainak tompítására.
Áfaemelés és ingatlanadó
Az adóreformtervek szokásos eleme itt is szerepel: a foglalkoztatásra rakódó adó- és járulékterhek, valamint a jövedelemtípusú adók csökkentése, ezzel párhuzamosan viszont a vagyoni és forgalmi típusú adók emelése.
A tanulmány által vázolt keretrendszerbe beleférhetnek a kedvezményes áfakulcsok és a családi adózás is, mindez politikai döntés kérdése – mondta a FigyelőNet kérdésére Cséfalvay Zoltán, a tanulmány egyik szerkesztője, a Fidesz 2005-2006-os Gazdasági Konzultációjának szóvivője.
A vagyonadót illetően azért éppen ingatlan vagyonelemet emelnék ki, mert jól megragadható adózás szempontjából. A részvényekből, értékpapírokból álló vagyon adóztatása a gazdaságot visszafogó lenne, a műkincseknek, mint vagyonelemeknek az adóztatása viszont nehézkes – mondta az Orbán-kormány gazdasági államtitkára.
Arra a felvetésre, hogy az igazán vagyonosokat az új adónem alig érintené – hiszen jellemzően nem magyarországi ingatlanokban tartják vagyonukat -, az esetleg nehéz körülmények között élő lakástulajdonosokat, nyugdíjasokat viszont igen, a volt gazdasági államtitkár úgy válaszolt: az ingatlanadónál természetesen kellene alsó határt húzni.
globális trendek
Minden eddig fölmerült adóreformtervben megegyező momentum a vagyont és a fogyasztást terhelő adók emelése, s a munkát terhelő adók mérséklése, ami természetesen nem véletlen – világszerte ebbe az irányba megy az államok adórendszere.
A PriceWaterCoopers „Shifting the balance” tanulmánya szerint az európai OECD-országokban 1965-ben a fogyasztási adók a GDP 4 százaléka körül voltak, míg 2003-ban csaknem elérték a nyolc százalékot. Olyan tendencia lett uralkodóvá a világ országaiban, amelynek során a direkt adók (mint a vállalatok nyereségét sújtó adók) csökkennek, míg ezzel egy időben az indirekt adók (mint a fogyasztási adók) növekednek – mutatja meg részletesen a PWC tanulmánya.
Ennek egyik fő oka az anyag szerint, hogy a kormányok igyekeznek válaszolni a globalizálódás kihívásaira, egyszerűbben szólva adóversenybe kezdenek, a nagyvállalatok országba csábítása és megtartása érdekében.
„1980-tól (…) a tőkére és foglalkoztatásra kivetett adók csökkentek, míg a másféle járulékok, például a fogyasztási adók növekszenek. Más szóval az adózás terhét egyre inkább a polgárok viselik és nem a tőke” – írja Soros György, a globális pénzügyi piac gyengéit kihasználó sikeres spekuláns a Globális kapitalizmus válságában.
Soros szerint az állam azon törekvését, hogy jólétet biztosítson polgárainak, nagyban akadályozza a tőke szabad mozgása, mivel ha kedvezőtlenek az adózási és foglalkoztatási feltételek, kivonul az országból.
Fogyasztás vs. újraelosztás
Cséfalvay szerint nincs ellentmondás az újraelosztás csökkentése és a belső fogyasztás növelésének szándéka között (a tanulmány mindkettő fontosságát hangsúlyozza).
Bár a volt államtitkár egyetértett azzal, hogy az újraelosztás csökkentésével nagyobb arányban maradnának jövedelmek a magasabb jövedelműeknél, s ez a fogyasztás növekedése ellen hat (a magasabb jövedelműek körében a dolgok természetéből jóval többen vannak, akik jövedelmüknek egy részét automatikusan megtakarítják, nem képesek elkölteni, mint az alacsony jövedelműeknél), ugyanakkor rögtön hozzátette: egyáltalán nem lenne baj, ha nőne a megtakarítás, mert az államadósság nagy mértékben külföldi finanszírozásra szorul, így az adósságszolgálat mértéke ki van téve a nemzetközi pénzügyi piacok szeszélyeinek.
Az egykori gazdasági államtitkár szerint a belső fogyasztás növelése és a belső piac megerősítése alapvető módja a kis és középvállalkozások támogatása lenne, ám nem pusztán szavakban, hanem a tanulmányban leírt módon valóságosan is, többek között az uniós források megfelelő irányításával.
—-Amerikai vonások a magyar értékrendben—-
A tanulmány szerint a magyarokban és az amerikaiakban egyaránt nagyon erős az individuális hajtóerő, az emberek saját egyéni és családi céljaikat a társadalom céljai fölé helyezik. Ez a sokszor szélsőséges individualizmus eltér a nyugat-európai vagy a skandináv társadalmak erős társadalmi
kohéziójától (összetartó erejétól).
Ugyanakkor – ugyancsak a tanulmány szerint – párhuzamosságot mutat az ázsiai társadalmakkal is, mivel erős a család intézménye. Bár számos a nyugat-európai vonás, nem vagyunk annyira nyugateurópaiak, mint a németek és a franciák, az angolok és a dánok, vagy az írek és a finnek. Ezért nem követhetjük tökéletesen ugyanúgy a gazdasági felzárkózás nyugat-európai receptjét, magyar modell szükséges – vélik a dolgozat szerzői.
A tanulmány állításai – vélte Cséfalvay – a jelenlegi magyar társadalmi értékrendet illetően visszaköszönnek a szociológiai kutatásokból, s a Fidesz 2005-2006-os Gazdasági Konzultációjának szóvivője szerint nem mehet szembe a gazdaságpolitika célrendszere a társadalom értékrendjével. Cséfalvay szerint erre kitűnő példa az egészségügyi privatizáció bukása, amely ellenkezett az emberek erkölcsi érzékével.
Kevesebb jut egészségügyre
A FigyelőNet fölvetésére, miszerint 2010-ben a konvergenciaprogram számai alapján csak a GDP 4 százalékát költjük az egészségügyre, szemben a 2006-os 5,2 százalékkal, s az újraelosztás csökkentése, a karcsúsodó költségvetés következtében talán ennyit se lehetne költeni (ami szintén ellenkezhet az emberek erkölcsi érzékével), Cséfalvay úgy válaszolt: az önkormányzatoknak nem okozna gondot a kórházak fönntartása, ha a kormányzat nem vonna el forrásokat.
Arra a további fölvetésre, hogy az önkormányzatok is az államtól kapnak pénzt a beszedett adókból, a volt gazdasági államtitkár úgy reagált: az államnak nem kellene adnia, s nem kellene elvennie sem az önkormányzatoktól.
Legalábbis nem ilyen nagy mértékben kellene az államnak az önkormányzatok bevételeit újraosztania, hiszen nonszensz, hogy egyes önkormányzatoktól azért vonnak el állami forrásokat, mert túlságosan magasak az adóbevételei. Ezzel büntetik a sikeresen gazdálkodó, beruházásokat vonzó önkormányzatokat.
Természetesen egy bizonyos mértékű újraosztásra azért szükség van, a hátrányos térségeket támogatni kell, de az újraosztás jelenlegi mértéke túlzott – tette hozzá Cséfalvay. Ma már nem országok, hanem telephelyek versengenek egymással. Nem Magyarország nyerte a Mercedes-beruházást, hanem Kecskemét.
Az önkormányzatoknak minden segítséget és szabadságot meg kell adni, hogy helyt álljanak a versenyben – utalt a volt gazdasági államtitkár arra a tényre, hogy egyes önkormányzatok, amelyek az iparűzési adót nagyobb mértékben csökkentették, összeütközésbe kerültek a Közigazgatási Hivatallal.
Csökkenő gondoskodás, növekvő szabadság
Cséfalvay szerint az éremnek nemcsak arról az oldaláról érdemes beszélni, hogy az újraelosztás csökkentésével csökken az állami gondoskodás, hanem arról is, hogy több pénz marad az embereknél, s nő a szabadság. A tanulmány gondolatisága, filozófiája, a FigyelőNet felvetésétől eltérően, nem Hayekkel, hanem – ha minden áron gondolati rokonságot kell kell keresni – az ordoliberalizmussal rokonítható – mondta Cséfalvay.
A Walter Eucken nevéhez köthető gazdaságfilozófia szerint az államra nagyon is szükség van, sokkal több szerepkörben, mint a klasszikus liberális elvek szerint. Az államnak őrködnie kell a szerződések tisztasága fölött, meg kell akadályoznia a monopóliumok létrejöttét, biztosítania kell a gazdaság működésének kereteit, viszont egyáltalán nem feladata a javakat újraosztania – magyarázta a közgazdász.
Az egykori államtitkár szerint a “német gazdasági csoda” az ötvenes években ezen elvek alapján épült föl, bár ezen elvek a későbbiekben azután “felpuhultak” – tette hozzá az Orbán-kormány gazdasági államtitkára, aki egyébként a gazdaságföldrajz professzora is.
