Kamala Harris döntött, és Tim Walzot választotta alelnökjelöltjének. Ezzel teljes lett a választási mezőny. Bár a demokrataák hivatalosan még nem jelölték Harrist – erre egy hetet kell még várni –, de a hivatalban lévő alelnök a jelöléshez szükséges számú küldöttet már összeszedte. A választás nem egészen három hónap múlva esedékes,
- a Demokrata Párt Harrist és Walzot,
- a republikánusok Donald Trumpot és JD Vance-et jelölik.
Az elmúlt hónapokban a verseny várható végeredménye bizonytalanabbá vált. Bár korábban sem volt teljesen biztos, hogy Donald Trump nyeri a választást, de egyre valószínűbbnek tűnt. Joe Biden elnök visszalépése azonban teljesen megváltoztatta az állást. Trump a Biden elleni vitától a saját alelnökjelöltje megnevezésén át az ellene megkísérelt merényletig képes volt tematizálni a politikai napirendet, amit Biden döntése felülírt.
Kamala Harris szokatlanul gyorsan tudta maga mögé rendezni a Demokrata Pártot, felpörgette a versenyt, és bizonytalanná tette Trump győzelmét. Az elemzők most azt mondják, Harris az esélyesebb, igaz, még csak egy kicsivel, ám az olló folyamatosan tovább nyílik. A verseny jelenleg azonban mindenképpen kétesélyes. Mivel a csapatok már felálltak, így érdemes megnézni, milyen hatása lehet Magyarországra nézve az egyik, illetve a másik végkimenetelnek.
Elsőként azt érdemes végigvenni, mi történik Magyarország és az Egyesült Államok szövetségében, ha Kamala Harris lesz az Egyesült Államok elnöke. Erre azt a meglepő választ lehet adni, hogy Rég volt ugyanis annyira belpolitikai fókuszú az amerikai elnökválasztás, mint most.
Az Orbán-kormányok és Magyarország kapcsolatát az Obama-elnökségek óta érdemes elemezni, mert nagyjából ekkor alakult ki az a rendszer, amelyben ez a kétoldalú kapcsolat működik. Barack Obama viszonylag fiatalon, komolyabb szenátusi múlt nélkül lett elnök, az alelnökjelölt-választásában fontos szerepet is játszott ennek ellensúlyozása. Joe Biden nem azért lett Obama alelnöke, mert idősebb volt és fehér, hanem mert Obama korábban nem foglalkozott külpolitikával, Biden pedig az egyik legnagyobb külpolitikai játékosnak számított a szenátusban.
Az viszont, hogy Bidennek konkrétan milyen külpolitikai elképzelései vannak, kevésbé számított. Várhatóan ez történik majd Tim Walz esetében is, hiszen a mindenkori alelnök szinte mindenben az elnök politikáját veszi fel, egészíti ki. Ez egy alkotmányosan ugyan erős, ám politikai értelemben gyenge szerep, amelyben a politikus valójában egy tartalékot játszik – saját politikai hatáskör nélkül. Pontosabban akkor van politikai hatásköre, ha az elnök ad neki, mert onnantól ezt az elnökre hivatkozva képviselheti.
Obama kormányát nem különösebben érdekelte Európa, Közép-Európa pedig még kevésbé. Ez az adminisztráció a Csendes-óceán felé nyitott, a kötelező közel-keleti körök mellett politikailag Kína, Tajvan, Japán, Vietnám, Indonézia, a Fülöp-szigetek érdekelte. Mivel Oroszország ekkor a mostanihoz képest gyengébben, kevésbé látható világpolitikai ambíciókkal működött, Kelet-Európára is kisebb figyelem irányult.
Ám az orosz fenyegetés már akkor is létezett, és az Obama-kormányzat a leköszönése előtt meg is fordította azt a trendet, ami a hidegháború vége óta tartott: nem kivontak, hanem odaküldtek katonákat az orosz határhoz. Lengyelország szoros katonai kapcsolata az amerikaiakkal ekkor vált a korábbinál is fontosabbá, ugyanis az Oroszország elrettentésére szánt amerikai katonák nagyrészt Lengyelországba (kisebb részt Magyarországra is) érkeztek.
Bár az Obama-kormányt igazából nem érdekelte Európa, a második ciklus közepére kifejezetten megromlott a viszonya Magyarországgal. Ez volt a kitiltási botrány időszaka, amikor a kormánypárti média sorra cikkezett arról, milyen fontos fideszközeli embereket tiltottak ki az Egyesült Államokból. Máig az egyetlen név, amelyet biztosan tudunk, Vida Ildikó akkori NAV-elnöké. A 2010-es években ez volt a magyar-amerikai kapcsolatok mélypontja – egészen mostanáig.
