Bár hangsúlyozottan nem életútinterjúról van szó, Gulyás Márton azért a színházzal kapcsolatos ősélményéről, és édesanyja, a szintén színésznő Dévay Camilla életéről is kérdezte Udvaros Dorottyát a Partizánon ma este megjelent nagyinterjúban, hogy aztán ráforduljanak a beszélgetés aktualitását adó témákra: miért és hogyan távozott a színésznő a Nemzeti Színházból, milyen igazgató és rendező Vidnyánszky, és mi okozta tulajdonképpen Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia balesetét?
Mikor Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház élére került, Udvaros Dorottya számára egyértelmű volt, hogy emögött politikai akarat van, ennek ellenére kíváncsi volt rá, és nyitottan fogadta. Jó pár közös munkájukkal elégedett volt, a Vidnyánszky színházfelfogását firtató kérdésre viszont azt mondja, az igazgató által eszményinek tartott költői színházra a magyar nézők nem igazán nyitottak, és az igazgatónak társulatformáló ambíciói sem igazán vannak. A színház régóta küzd a nézőhiánnyal.
Évek óta állandó probléma, hogy az előadásokat nem játsszák eleget, így lehetetlen azokat karban tartani. A színésznő szerint ennek a balesetben is része volt, hiszen a színészeknek így minden alkalommal újra kell ismerkedniük a rendezéssel és díszlettel, az állandó felújítópróbák miatt pedig az előadásra pokolian lefáradnak.
Nem lehet öt hétig nem játszani egy darabot, mert akkor belepusztulunk, mikor öt hét után játszanunk kell. És nem lehet, hogy a Rómeó és Júlia, ami egy négyórás, iszonyú bonyolult előadás, hetekig nem megy. Hiába van délután egy felújító próba, ha összeadom a délutáni próbát meg az esti előadást, vélhetően az utóbbin már elég fáradt színészek mennek a színpadra.
A balesetet követően volt egy társulati ülés, ami a színésznő szerint nagyon ígéretesnek tűnt: megfogalmazták ezeket a régóta megválaszolatlan kritikákat. Bizakodva távoztak a megbeszélésről. A következő ülésen azonban világossá vált, hogy ezeknek a kritikai megjegyzéseknek nem volt foganatja. „Tulajdonképpen mindazok az emberek, akik megtették ezeket a kritikai bejelentéseket, azok elmennek a társulattól. Nem volt megértés” – mondja a színésznő, aki nem szeretné azt feltételezni, hogy Vidnyánszky balesetet követő lemondása, amit utóbb visszavont, színjáték lett volna, de kizárni sem tudja ennek lehetőségét.
A probléma szerinte nem is a lemondás, vagy annak visszavonása volt, hanem az intézmény kommunikációja. Ekkor ugyanis már elhangzott a „színész tanulja meg használni a díszletet” érv az igazgató részéről.
A színész megtanulja használni a díszletet. Horváth Lajos Ottó pedig különösen megtanulja használni a díszletet. Nála egy előadásra gondosabban készülő színészt keveset ismerek
– fogalmaz Udvaros, aki szerint ezzel Vidnyánszky is tisztában kell, hogy legyen: „Nagyon sokszor dolgoztak együtt, ő nagyon jól ismeri Ottót. Pontosan tudja, milyen felkészült színész. A színház egyik vezető színésze, elképesztően odaadó, alázatos művész. Julikáról [Szász Júlia – a szerk] ugyanezeket tudom elmondani.”
Én azt reméltem, hogy ez a színház mindent el fog követni az elkövetkezendő hetekben és hónapokban, hogy ez a két ember lelkileg és fizikailag is minél hamarabb túl legyen a traumákon. Ez nem így történt.
A kérdéses Rómeó és Júlia előadásban nem szerepelt ugyan, de részt vett például egy olyan Ember tragédiája előadáson, ahol a díszlet részét képező négy méteres állvány egy ponton elkezdett a színészek és a nézők felé dőlni – úgy, hogy voltak is tetején. „Az a színész, aki fent állt, rögtön felmondott. Megkérdezte, hogy »kapok-e valami biztosítékot rá, hogy ez még egyszer nem fog megtörténni?«, és azt a választ kapta, hogy nem. Úgyhogy elment. És akkor az a válasz, hogy a színház egy veszélyes üzem…” – mondja.
Én a Roccoban három emelet magasságban szaladgáltam, a színészek tologatták a díszletelemeket, üvöltött a zene a hanfalakból, nem hallottam semmit, villogtak a fények lent… Az a csoda, hogy eddig nem történt baleset.
A belső vizsgáló bizottság szerinte látszatintézkedés volt: lehetett tudni, hogy a bizottság azt fogja megállapítani, hogy nem tudnak egy személyben felelőst találni. A színésznő is arra gyanakszik, hogy azért lett gyorsan elbontva a díszlet, mert hibás volt, és el akarták tüntetni az emberi mulasztás nyomait. A baleset után a színészek semmilyen anyagi kompenzációt nem kaptak. Bár az első nap Vidnyánszky ott volt a kórházban, Udvaros szerint többet nem látogatta meg a két színészt, pedig a további hónapokban is jót tett volna a jelenléte.
A társulati tagságának megszüntetéséről Udvaros azt mondja, nem volt töréspont Vidnyánszky Attilával a kapcsolatukban, az év elején még igen konstruktív beszélgetéseket folytattak a színház problémáiról, de azért sejtette, hogy nem áll jól a szénája:
Éreztem, hogy nem volt csillagos ötös a bizonyítványomban, hogy arról a bizonyos társulati megbeszélésről kijőve a baleset után a sajtó képrviselőinek azt mondtam, egyben legyen mindenki biztos: hogy egy ilyen baleset nem a színész hibájából történik meg. Ezt én ott rögtön leszögeztem, aztán később is volt egy interjú a Telexen, ahol azt mondtam, hogy ha nem találták a felelősöket, akkor tessék szépen tovább keresni, és ne tessék mismásolni. Ez a szó gondolom különösen nem esett jól. Éreztem, hogy vannak már a bűnlajstromomon sorakozó dolgok, arra voltam kíváncsi, hogy meddig megy még ez ilyen viszonylag barátságosan. Hiszen a kommunikáció az, hogy a társulaton belül eltűrjük azokat is, akik máshogy gondolkodnak dolgokról.
A szerződtetési tárgyaláson azonban már higgadtan, mindenféle magyarázat nélkül hangzott el, hogy mostantól külsősként fog részt venni a színház munkájában, és nem lesz társulati tag. A színházi szezon végéig szólt a szerződése, azóta szabadúszó.
Amikor utoljára beszélgettünk, megkérdeztem, hogy »nem akarsz egy kicsit hátrébb lépni az intézményt vezető, hatalmi attitűdtől, és visszamenni az alkotói élethez?« Hogy nem lenne jó? Erre nem volt egyértelmű a válasz, de az volt az érzésem, mintha azt válaszolta volna, hogy »nem tehetem«
– fogalmaz a színésznő.
A teljes interjút itt lehet megnézni:
