Egyelőre még nem hozták nyilvánosságra az Izrael és a Hamász között Katar segítségével megkötött alku részleteit – hivatalosan valószínűleg nem is fogják –, de izraeli, palesztin és más forrásokból már ismerhetjük annak fő elemeit. A kirajzolódó kép alapján érthető, hogy miért húzódott el ennyire a kompromisszum megkötése: a megállapodás bonyolult, számos kitételt tartalmazhat, és nem a két fél közötti bizalomról árulkodik. Az egyes pontok nem egyszerre lépnek életbe, hanem egymást követően, így biztosítva, hogy egyik fél se érezze azt, hogy a másik át tudná verni.
A nyilvánosságra kerülő információk alapján a megállapodás fő eleme, hogy a Hamász összesen 50 túszt enged el (30 gyermeket és 20 nőt), cserébe pedig négynapos tűzszünetet és körülbelül 150 Izraelben fogvatartott palesztin elengedését kapja. Utóbbiak pontos számát egyelőre nem tudjuk, de valószínűleg ők is nők és fiatalkorúak lesznek, akik Ciszjordániába és Kelet-Jeruzsálembe térhetnek haza.
Ezeken a közvetlen pontokon túl a Hamász elvileg hozzáférést kell, hogy biztosítson a Vöröskeresztnek a továbbra is fogvatartott túszokhoz, Izrael pedig vállalta, hogy több humanitárius segélyt és üzemanyagot enged be Gázába. Sokatmondó, hogy a Hamász azt is vállalta, hogy magához veszi azokat a túszokat, akik jelenleg nem az ő felügyelete alatt vannak – körülbelül 30 túsz lehet az Iszlám Dzsihád nevű szervezetnél, tíz főről viszont a Hamász sem tudja, hol lehetnek.
Az általános képet számos kisebb fontos kitétel árnyalja, melyek a bizalom hiányáról és az ellenségeskedés fennmaradásáról tanúskodnak. A Hamász nem egyszerre, hanem szakaszosan engedi el a túszokat, naponta 12-13 embert, izraeli katonát pedig nem hajlandó átadni. Izrael a tűzszünet ideje alatt nem folytathat a Gázai övezet déli részén semmilyen légi tevékenységet, az északi részén ugyanakkor csak napi hat órára kell megállniuk. Növeli a megállapodás erejét, hogy
A kormány szerda hajlani hozzájárulását követően az izraeli lakosság 24 órán át adhat be petíciót az egyezménnyel szemben, társadalmi ellenállás hiányában a megállapodás várhatóan csütörtökön életbe lép.
Az izraeli kabinet döntése nem volt zökkenőmentes: ugyan a biztonsági szervek egyöntetűen támogatták azt, a szélsőjobboldali Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter pártja nem szavazta meg (és eleinte a Vallási Cionizmus nevű párt sem támogatta, végül azonban ők meggondolták magukat). Társadalmi visszajelzésekről egyelőre nem hallani, de nehéz elképzelni, hogy a túszokért mélyen aggódó izraeli lakosság elutasítaná az egyezményt.
Mit nyert Izrael a tűzszünettel?
Az izraeli kormány számára a tűzszünet a gázai offenzíva kontextusában értelmezhető leginkább, az pedig egyelőre katonai és politikai értelemben sem nevezhető egyértelmű sikernek. Egyrészt ugyan a Gázai övezet északi részét, valamint Gázavárost sikerült viszonylag gyorsan és kevés izraeli áldozattal a hadsereg irányítása alá vonni, a hadművelet nem érte el a deklarált célokat. Az elmúlt hetekben mindössze egy túszt sikerült kiszabadítani a nagyjából 240-ből, hollétükről pedig továbbra sincs kézzelfogható információ.
A Hamász politikai infrastruktúráját (a civil infrastruktúra mellett) északon ugyan gyakorlatilag elpusztította a hadsereg, de a szervezet katonai értelemben túlélte az akció első fázisát. Az izraeli védelmi erők becslése alapján a palesztin fegyveres szervezetnek körülbelül ezer harcosát likvidálták, ez ugyanakkor eltörpül a csoport 30 ezres létszámához képest.
Másrészről nemzetközi politikai szempontból
Az ENSZ Közgyűlésében 121 állam szavazta meg a humanitárius fegyverszünetre felszólító, nem kötelező érvényű határozatot, ami nagy többséget jelent a világszervezetben. A Biztonsági Tanács november 16-án amerikai, brit és orosz tartózkodás mellett fogadott el egy lazább, ugyanakkor hasonló irányba mutató határozatot (igaz, ebben legalább felszólították a Hamászt a túszok szabadon engedésére). A háború intenzitásáról, a civil áldozatokról, illetve a kórházak katonai célpontként kezeléséről szóló hírek és képek sokkolták a világot, és nagy ellenállást váltottak ki.
Ebben a helyzetben a Hamásszal kötött megállapodás több szempontból is Izrael érdekében áll.
A kormány belföldön és külföldön is javíthat a megítélésén, tompíthatja azokat a kritikákat, amelyek szerint nem tett eleget a túszok szabadon engedéséért, a másik oldalról pedig (részben) eleget tehet az ENSZ felszólításának.
Katonai szempontból ugyan a tűzszünetnek lehetnek negatív hatásai, hiszen az levegőhöz juttathatja a Hamászt, a megállapodás nem feltétlenül jelent akadályt az izraeli katonai célok elérése előtt. Az izraeli hadsereg lassan az övezet déli része felé fordulhat, ehhez viszont a megállapodás nélkül is szüksége lenne egy kis időre. Ráadásul a túszok fontos információkkal szolgálhatnak a Hamászról és annak infrastruktúrájáról.
És mit nyer a Hamász?
Az, hogy a körvonalazódó megállapodás miért jelenthet jót a Hamásznak, első ránézésre is látható. Az október 7-ei terrorakció kézzelfogható eredménye lesz a 150 palesztin elengedése. Ezt a kompromisszumot Izrael semmiképp sem jó szívvel hozta meg – ugyan az izraeli és palesztin foglyok aránya ma sokkal jobb, még kísérti a társadalmat és a politikai elitet is Gilád Salit ügye, akit 2011-ben 1027 fogolyért cseréltek el, közülük többen az októberi akcióban is részt vehettek. Rávenni Izraelt egy ilyen megállapodásra egyértelmű siker a terrorista csoport számára, különösen azután, hogy ezt a forgatókönyvet korábban több izraeli vezető is kizárta.
A pár napig tartó tűzszünet lehetőséget teremt arra is, hogy a Hamász felkészüljön a háború következő szakaszára. A legnagyobb győzelem az lenne, ha a palesztin fegyveres szervezetnek sikerülne rábírnia Izraelt arra, hogy hagyjon fel a további szárazföldi akciókkal – erre továbbra is kicsi az esély, de a tűzszünettel egyértelműen növekedett. A hosszabbítási mechanizmus értelmében a Hamász elvileg akár több mint három hétig elhúzhatja a tűzszünetet, ez idő alatt pedig a Hamásztól függetlenül is felpörög majd a regionális és globális diplomácia olyan államok részéről, melyek szintén a háború lezárásában érdekeltek.
Mindezért a szervezetnek „mindössze” ötven túszt kell elengednie. Ezzel természetesen csökken a zsarolási potenciálja, de azt eddig sem tudta mire felhasználni. A túszok elengedése értelemszerűen PR-akcióként is felfogható – a háborút felületesen követők számára pozitívnak tűnhet, hogy a Hamász elengedi a foglyait. Mindezek miatt jelenleg mindenkinek jól jött a tűzszünet, nagy kérdés ugyanakkor, hogy az érdekegyezés hány napig marad fenn.
